Zöld Sziget: sóvidéki barangolás

Korond a Sóvidék keleti kapuja. Nyugatabbra következik Atyha, Alsó- és Felsősófalva, Parajd, Szováta és Sóvárad. Nevét a gyomrában található hatalmas sótömzsről kapta, melynek jelenlétét Korond környékén sós források, Parajdon, Szovátán a talajt átfűrészelő karrosodott sótomzsök, sós tavak jelzik.

Korond alsó szélén, a hasonló nevet viselő patak partján lévő Sóskútnál vezeti be Jánosi Csaba a Zöld Sziget rovat olvasóit a só világába. Egykor a nagy becsben tartott sós vizet zár alatt tartották, használatát falutörvények szabályozták, ezért faragott fából boronaházat építettek föléje. Az ajtóra ötletes fazár került, amit leütni nem lehetett, kinyitni se, ha nem ismerted a ravaszul elhelyezett csapok elhelyezkedését. De egy idő óta gátlástalanság miatt vasrács került az ajtóra, kettős lakattal. Így védik a sós vizet. A kettős, téglalap alakú, fagerendás medencében összegyűjtött tömény sós víz használatát a hagyomány szerint Mária Terézia idejében szabályozták, a korondiak szerdai napon, a dombon lakó atyhaiak szombaton vihettek saját használatra. Ilyés Vészti Mihály elmondása szerint ide jártak vízért a sófalviak, a fenyőkútiak, pálpatakiak is. Minden családnak volt egy sóshordója, egy lapockája, azaz egy sóbárcája, amelyen fel volt tüntetve, hogy milyen nap mehet sós vízért. A sóhasználatot megszigorító osztrák hatalom intézkedéseit a székelység Moldvából csempészett sóval ellensúlyozta. Ebből az időszakból származnak a Keleti-Kárpátok gerincein a Sóvető helyneveink. A fináncok zaklatása miatt gyakran el kellett vetni a sót.

A hagyomány ma is él, a helyi önkormányzat működteti a sóskutat. Az úton-útfélen árult só miatt csökkent a sós víz használata. Könnyebb a száraz sókristályokkal ízesíteni a levest, mint kanállal mérni a sós levet, de azért a káposztaeltevésnél és disznóöléskor még használatban van. A szalonnát is korondi sós vízben pácolják. A hűtőládák kiszorították a szalonna sós vízben való nyári tárolását.

Ha már a Sópajtánál állomásozunk, akkor érdemes megtekintenünk a környezetében látható, sós forrásokhoz kapcsolódó jelenségeket. Az út jobb oldalán lefolyó Sós-patak medrében modellezte a természet az Erdélyi-medence egykori tengerének sókiválását. A hullámos vonalú mésztufagátak mögött felgyűlt sós víz felszínén a száraz időszaknak köszönhetően sókéreg képződött. Fagyott tónak tűnik a sápadt őszi fényben tükröződő patak. A beledobott kő mintha jeget tört volna, sójeget. Hasonló földtani és időjárásbeli jelenségek sora okozta a badeni időszakban, közel húszmillió évvel ezelőtt az Erdélyi-medence evaporit, kősó- és gipszképződését. A Máramarostól Vízaknáig, Désaknától Parajdig terjedő egykori zárt tengerből a feltételezések szerint közel háromszáz méter vastag sóréteg csapódott ki, amely a később rárakódott üledékek nyomásának hatására az Erdélyi-medence peremén a só képlékenységének köszönhetően sótömzsök formájában jelenik meg. Parajdon közel háromezer méter a sótömzs, a sóhegy vastagsága.