Régi fák új meséje: Szász István

„Hosszas volt a kísérletezési folyamat.

„Aztán a következő lépés az volt, hogy csináljunk egyedi formákat. Vannak ugye az alap dolgok, amin nem nagyon lehet módosítani, ilyen például egy asztallap, az mindig asztallap marad, s bár vannak még benne lehetőségek, a kísérletezéshez idő kell. Ami igazán nagy feladat, az a szék tervezése, nem is gondolná az ember, hogy milyen nehéz. A legújabb székemnél érzem, hogy ötven százaléknál vagyunk, már kényelmes, de még lehet fejleszteni” – magyarázza. De készülhet tükörkeret, lámpa, fürdőszobabútor, falburkolat, tulajdonképpen bármi, mi fából kivitelezhető. És ez még nem minden, hiszen nem csupán önmagában a fát használja, hanem fémmel ötvözi. A műhelyben – meséli – most éppen báránybőrrel burkolt székek készülnek.

A képzőművész építész

A fiatal iparművész, építész Budapesten tanult a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában, majd a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen. Megjárta magát a nagyvilágban, aztán közel két és fél évvel ezelőtt hazatért. „Az építészetet nehéz kézben tartani, olyan értelemben, hogy amit megterveztél, megálmodtál, az legyen a végeredmény is. A bútornál is hasonló a folyamat, de ebben az esetben ez irányíthatóbb, könnyebb elérni a kívánt célt. A bútorkészítés gondolata tulajdonképpen már hat évvel ezelőtt megszületett a fejemben, de két évvel ezelőtt láttam hozzá. Az építészet elterelte a figyelmemet egy ideig.”

Most belsőépítészettel foglalkozik, de egyszerű faházakat is szívesen tervez. A fiatalember – tudom meg – tulajdonképpen képzőművésznek készült, aztán építészetet tanult, de a képzőművészetről sem feledkezett meg. Ma is szívesen fest, ha van idő és ihlet. Ihletet pedig a természetből merít, sokat barangol Mérával, a vizslával, aki hűséges társa. Érezhető ez a beszélgetés során is, Méra egy percre nem hagy el bennünket, tán még a fotózást is jobban élvezi, mint gazdája. „Az volt a koncepció az egyetem alatt, hogy megtervezem a házat, a belső bútorzatot, és a festményeket is megfestem. Most közelebb állok ehhez az álomhoz, mint akkor. Az építészetben kedvenc korszakom a szecesszió. Pont attól lett olyan egységes és szép, hogy az építész az utolsó kilincsig megtervezte az épületet, még a szőnyegek kiválasztásába is beleszólt. Közel áll hozzám, hogy egy házat teljes egységében kezeljek” – magyarázza.

Belsőépítészet Ázsiában

S hogy miért írtam korábban, hogy megjárta magát a nagyvilágban? István két rendben is összesen másfél évig élt és dolgozott Kambodzsában. Első alkalommal fél évet tartózkodott Ázsiában a Kós Károly Egyesülés révén, ekkor egy hotel felső szintjét tervezte meg. Hat évvel később akkori, szintén építész barátnőjével tért vissza hoteleket tervezni. Az egyéves tartózkodás során belsőépítészeti terveket készítettek, de ha kellett, falat festettek, sőt még a menü összeállításánál is segítettek. Mosolyogva meséli, megtanította a séfet néhány európai fogás elkészítésére is. Így alakult át kezük nyomán egy háromcsillagos hotel nemzetközi hostellé.

„Nagyon jó tapasztalat volt a kambodzsai munka, tulajdonképpen ott kezdtem el először a fémet ötvözni a fával. Megterveztük, a helyiek készítették el a bútorokat, nyilván nem régi fából, hanem préselt anyagból. Mi meg saját kezünkkel festettük színesre. Terveztünk vidékre is tradicionális faházat, emlékszem, kinyomtattuk a 3D-s rajzot, és egy órán keresztül guggoltak fölötte, mert nem értették. Még tervezek oda visszatérni” – fűzi hozzá.