Aki ebben a nyálas-ködös, néhol havas és szomorú időben egy kis feltöltődésre illetve napfényre vágyik, annak kimondottan ajánlott lehet egy mediterrán utazási célpont felkeresése. Katalónia pedig éppen nem forrong – képletesen sem –, így úgy döntöttünk: repülőre fel!
2020. február 10., 17:102020. február 10., 17:10
Napfény, pálmafák, Barcelona – februárra jó kombináció
Fotó: Szatmári Bence
Aki ebben a nyálas-ködös, néhol havas és szomorú időben egy kis feltöltődésre illetve napfényre vágyik, annak kimondottan ajánlott lehet egy mediterrán utazási célpont felkeresése. Katalónia pedig éppen nem forrong – képletesen sem –, így úgy döntöttünk: repülőre fel!
2020. február 10., 17:102020. február 10., 17:10
Napfény, pálmafák, Barcelona – februárra jó kombináció
Fotó: Szatmári Bence
Barcelona városában most felfedeztem azt a helyet, ahol télen is ötvöződik minden, amely feledteti a hazai komor időjárási viszonyokat: merthát ugye mégiscsak sokkal élvezetesebb 20 fokban és tiszta időben élvezni az épített örökségek sokszínűségét, a csodás művészi alkotásokat, a tenger hullámait és a tradicionális ízeket, mintsem dideregve, télikabátban és vastag ruhában. Sőt, aki nem szereti a tömeget, és a forró strandidőért sem rajong, annak kimondottan ilyenkor érdemes felkeresni a katalán fővárost. Rövid beszámoló következik ötnapos kiruccanásomról.
Annak ellenére, hogy a várost közel kétmillióan lakják, a közlekedés nagyon jól megszervezett, forgalmi dugókat alig-alig látni, a tömegközlekedés pedig összeköti egymással a különböző városrészeket – igaz, sok esetben csak több átszállással lehet eljutni A-ból B-be, és minden váltásnál új jegyet kell felhasználni. A tömegközlekedés nem olcsó, hiszen egyetlen utazás több mint két eurót kóstál. Van viszont a turisták számára kedvező alternatíva is, a T-casual nevű gyűjtőjegyet ugyanis már 11,35 euróért meg lehet vásárolni, amely tíz utazásra jogosítja fel az utazókat, és átruházható.
Gyümölcsök a La Boqueria piacon
Fotó: Szatmári Bence
A kiruccanás előtt egyértelmű cél volt a leghíresebb épített örökségek meglátogatása (mint a Sagrada Família, a Güell-park, a Casa Batlló, a barcelonai székesegyház vagy a La Rambla sugárút), amely jószerint össze is jött, azonban számomra egy pici csalódást okoztak: elég nagy lehúzásnak éreztem ugyanis azt, hogy 15-20 eurós belépőket kérnek el egy templom vagy belvárosi lakás meglátogatásáért, amelyek bár tényleg szépek, de semmilyen más szolgáltatást nem foglaltak magukba ezért a pénzért. Óriási plusz pont jár viszont a város gótikus negyedének, amely igazi tengerparti hangulatot hordozott magával szűk utcácskáival és boltjaival, ahol ki-ki saját vérmérsékletének megfelelően alkudozhatott is az áruba bocsátott portékák vételi összegén. És ha már az áraknál járunk, lássuk mi mennyibe kerül a katalán nagyvárosban.
Az előbb már említett belépőjegyek árai mellett a helyi étel- és italspecialitások kipróbálása erdélyi zsebeknek szintén meredekek lehetnek: egy egyszerű tapas (amelyet leginkább falatkának lehetne lefordítani, és gyakorlatilag bármi lehet, amit kicsi adagokra fel lehet osztani) egy középkategóriás helyen öt eurótól kezdődik, a paella (amely egy sáfrányos rizs alapon készült egytálétel főként húsokkal vagy tenger gyümölcseivel tálalva) ára 15 euró körül mozog, míg egy kancsó sangríát (bor alapú, gyümölcsökkel ízesített üdítőfajta) négy fő számára szintén 15 euróért szervíroznak. Nemzetközi gyorsbüfék és beülők minden sarkon találhatóak, egy finom spagettit tíz euró körüli összegért adnak, míg három nagy szelet pizzát akár már öt euróért is meg lehet vásárolni. Természetesen azok sem halnak éhen, akik nem járnak étterembe, sőt, a szupermarketek árai alig haladják meg az itthoniakat, a kínálat pedig messze bővebb az itthoninál. Ottlétem során egy negyed kilós nagyon finom chorizo kolbászt négy euróért, tíz szelet füstölt sonkát három euróért vásároltam, de a sajtkülönlegességek, a helyi sörök és borok is megfizethető áron kaphatók.
A kikötő sajátos hangulatával
Fotó: Szatmári Bence
A katalán főváros a multikulturalizmus példaképe, hiszen itt békességben megférnek egymás mellett a különböző nációk: az arab kebabos például nagyon jó viszonyt ápol az ázsiai ajándékboltossal, akik közös udvarban laknak a katalán nagycsaládosokkal. Utazásom előtt ugyanakkor számoltam az oly híres sziesztaidővel, amelynek viszont híre-hamva sem volt – bár az is elképzelhető, hogy a turisták által látogatott helyek nem zárnak be, hiszen nagy bevételi kiesést jelentene számukra. A mediterrán lazaság viszont tényleg nem csak mese, kelet-európaiként például nagyon meglepő (és egyben dühítő) volt az, ahogyan a kígyózó kasszáknál az elárusító percekig trécsel a vásárlóval, fittyet hányva a többi várakozóra. Bár lehet, hogyha ebbe születtem volna bele, akkor fel sem tűnne. A spanyolok – tisztelet a kivételnek – anyanyelvükön kívül nem igazán ismernek egyéb nyelveket, bár a kézzel-lábbal történő mutogatásban és a fülig érő mosolyban világbajnokok, így minden egyes alkalommal sikerült megszerezni a szükséges információkat.
Most is nyújtja az élményt a homokos tengerpart, de tömeg nélkül
Fotó: Szatmári Bence
Az utazás végeztével egy csepp hiányérzetem ugyanakkor maradt, de ez is csak a város által nyújtott sokrétű kikapcsolódási lehetőségeket és feltárásra váró helyszíneket dicséri. Nagy sportkedvelő létemre ugyanis sem az 1992-es olimpiai helyszíneket, sem pedig Európa legnagyobb futballarénáját, a Camp Nou-t nem volt alkalmam meglátogatni. Maradt tehát bőven okom arra, hogy a jövőben is visszatérjek ebbe a városba.
Mindent egybevetve remek kis hosszúhétvégét sikerült eltölteni Barcelonában, ahol egy pillanatig sem unatkoztam. Az egyedi épített örökségek és a csodaszép természeti kincsek mellett a helyiek életfelfogása is mély nyomot hagyott bennem, amely bár számomra egy kicsit közegidegen, de jól láthatóan működik.
Gyümölcsök a La Boqueria piacon
Fotó: Szatmári Bence
Utcarészlet
Fotó: Szatmári Bence
Utcarészlet
Fotó: Szatmári Bence
Barcelonai látkép
Fotó: Deák Szidónia
A Casa Batlló, Gaudi egyik híres alkotása
Fotó: Deák Szidónia
Casa Mila
Fotó: Deák Szidónia
Gótikus templom
Fotó: Deák Szidónia
A Güell park – Gaudi másik híres produktuma
Fotó: Deák Szidónia
A Güell park – Gaudi másik híres produktuma
Fotó: Deák Szidónia
La monumental – bikaviadalok helyszíne (volt)
Fotó: Deák Szidónia
Ilyen házak vannak a La Ramblán
Fotó: Deák Szidónia
És persze a kötelező muszáj (szintén Gaudi), még egy ideig befejezetlen remekmű: a Sagrada Família
Fotó: Deák Szidónia
A zene, a vers szeretete hozta őket össze, s noha volt idő, hogy nem zenéltek együtt, évek múltán is elő tudtak húzni egy-egy dalt a „bőröndből”. A Bőröndös zenekar tagjaival, Bíró Hunorral, Székely Norberttel és Moldován Balázzsal beszélgettünk.
Ötven alkotás, több száz járókelő és egy különleges évforduló. A csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola kerítés-kiállítással tiszteleg névadója előtt, közelebb hozva a művészetet a város lakóihoz.
A lassan sült paradicsom mély, telt íze és a jalapeno harmonikus fúziója képes minden partit és meccsnézést felejthetetlenné tenni. A ropogós tortilla chips és ez a sűrű szósz olyan páros, amiből sosem elég egy tálka.
Részletesen bemutatott társadalmi látlelet Cristian Mungiu legújabb filmje a Fjord, amiben a rendező egy nagy botrányt kavaró történést dolgoz fel, a keleti és nyugati világ találkozási pontjánál. Kritika.
Vannak helyzetek, amikor minden másodperc, minden szó számít. Bartos Mónika csak 23 éves, de a rohammentő-szolgálatnál végzett sok ezer önkéntesóra során megtanulta: az életmentésben a gyorsaság, a csapatmunka és szakmai tudás kulcsfontosságú.
Bizonyára sokan gondolnak nosztalgiával gyermekkoruk játékaira, vagy tán ma is őrzik azokat. Fekete István viszont nemcsak megőrizte egykori kedvenceit, hanem a csíki múzeumnak adományozta, megalapozva ezzel az intézmény játéktörténeti gyűjteményét.
Egy bukaresti villamoson történteknek két színházi ember is szemtanúja volt – ebből aztán monodráma született, most pedig színházi előadás formálódik belőle. A valós történet mögött azonban aktuális társadalmi jelenségre világítanak rá az alkotók.
Daniel Brici bányászportréi túlmutatnak a fotószerű pontosságon: a hiperrealizmus eszközeivel egy eltűnő világ emlékezetét őrzik. A Mineralia Humana kiállítás az emberi figyelem, a munka és a méltóság időtálló lenyomata.
Lenyűgöző látvánnyal és összecsapott utolsó évaddal búcsúzik az Eufória. A közkedvelt sorozat záróakkordja lezárt egy korszakot, olyan élményekkel hagyva a rajongókat, amit inkább elfelejtenének.
Ott, ahová már nem nyúl vissza az emlékezet, és ott, ahol nincsenek források és adatok, a hiányt kitölti a képzelet. Így volt ez régen, és így történt ez A hársfa című regény alkotófolyamata során is. A szerzővel, Antal Imrével beszélgettünk.
szóljon hozzá!