
Lime-os, ordás fusilli
Fotó: Leopold Erika
Az orda legközelebbi rokona az olasz ricotta, mindkettő a sajtgyártás mellékterméke. Az olasz ricottát rendszeresen használjuk, mert sok olasz receptben szerepel. Ehhez képest az orda pusztán palacsintatöltelékként terjedt el széles körben. Egy kis olvasnivaló az ordáról, na még néhány ordás recept a Székelyhon napilap szerdai Erdélyi Gasztró mellékletében.
2019. október 16., 12:222019. október 16., 12:22
2019. október 16., 12:232019. október 16., 12:23
Az erdélyi konyha egyik jellegzetessége a folyamatos megújulás. Az elmúlt századok során mindig nyitott volt az új hatásokra, ezek folyamatos keveredéséből alakult ki mindaz, amit ma erdélyi konyha néven emlegetünk. Még akkor is, ha az utóbbi évtizedekben senki nem határozta meg, hogy pontosan mit is jelent ez. A meghatározás azért lenne fontos, mert a gasztronómia megújulása éppen zajlik itthon is. Ha nem figyelünk oda, könnyen megtörténhet, hogy túlságosan elveszti erdélyi jellegét csak azért, mert pillanatnyilag könnyebb megfőzni egy internetről levadászott ételt, tőlünk teljesen idegen alapanyagokból, mint elgondolkodni, hogy mit lehetne kezdeni mindazzal, ami nekünk is van – olvashatják az e heti Erdélyi Gasztró mellékletben.
Zöld fűszeres sült orda
Fotó: Leopold Erika
Azt mindenképp ki lehet jelenteni, hogy a minőségi hozzávalók alappillérei egy-egy ország gasztronómiájának. Ezenkívül érdemes figyelni azokra az alapanyagokra, ételekre is, amelyek nem jellemzők más népekre, országokra. Ez utóbbira jó példa az orda. Van pár ordás sütemény, sűrítik-ízesítik vele a krumplilevest, vagy puliszkával kínálják. Ezek az ételek azonban nem jutottak tovább a privát konyháknál, a vendéglátás nem fedezte fel az ordában rejlő lehetőségeket. Pedig érdemes lenne foglalkozni vele, egyrészt mert hagyományos, másrészt könnyen hozzá lehet jutni, viszonylag olcsón. A havasi legelőkön nevelkedett tehenek tejéből készült orda íze különösen gazdag, kis kreativitással igazán emlékezetes fogásokat lehet készíteni.
Az Erdélyi Gasztró melléklet két recepttel is meghozza az olvasók kedvét az orda fogyasztásához.
A zene, a vers szeretete hozta őket össze, s noha volt idő, hogy nem zenéltek együtt, évek múltán is elő tudtak húzni egy-egy dalt a „bőröndből”. A Bőröndös zenekar tagjaival, Bíró Hunorral, Székely Norberttel és Moldován Balázzsal beszélgettünk.
Ötven alkotás, több száz járókelő és egy különleges évforduló. A csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola kerítés-kiállítással tiszteleg névadója előtt, közelebb hozva a művészetet a város lakóihoz.
A lassan sült paradicsom mély, telt íze és a jalapeno harmonikus fúziója képes minden partit és meccsnézést felejthetetlenné tenni. A ropogós tortilla chips és ez a sűrű szósz olyan páros, amiből sosem elég egy tálka.
Részletesen bemutatott társadalmi látlelet Cristian Mungiu legújabb filmje a Fjord, amiben a rendező egy nagy botrányt kavaró történést dolgoz fel, a keleti és nyugati világ találkozási pontjánál. Kritika.
Vannak helyzetek, amikor minden másodperc, minden szó számít. Bartos Mónika csak 23 éves, de a rohammentő-szolgálatnál végzett sok ezer önkéntesóra során megtanulta: az életmentésben a gyorsaság, a csapatmunka és szakmai tudás kulcsfontosságú.
Bizonyára sokan gondolnak nosztalgiával gyermekkoruk játékaira, vagy tán ma is őrzik azokat. Fekete István viszont nemcsak megőrizte egykori kedvenceit, hanem a csíki múzeumnak adományozta, megalapozva ezzel az intézmény játéktörténeti gyűjteményét.
Egy bukaresti villamoson történteknek két színházi ember is szemtanúja volt – ebből aztán monodráma született, most pedig színházi előadás formálódik belőle. A valós történet mögött azonban aktuális társadalmi jelenségre világítanak rá az alkotók.
Daniel Brici bányászportréi túlmutatnak a fotószerű pontosságon: a hiperrealizmus eszközeivel egy eltűnő világ emlékezetét őrzik. A Mineralia Humana kiállítás az emberi figyelem, a munka és a méltóság időtálló lenyomata.
Lenyűgöző látvánnyal és összecsapott utolsó évaddal búcsúzik az Eufória. A közkedvelt sorozat záróakkordja lezárt egy korszakot, olyan élményekkel hagyva a rajongókat, amit inkább elfelejtenének.
Ott, ahová már nem nyúl vissza az emlékezet, és ott, ahol nincsenek források és adatok, a hiányt kitölti a képzelet. Így volt ez régen, és így történt ez A hársfa című regény alkotófolyamata során is. A szerzővel, Antal Imrével beszélgettünk.
szóljon hozzá!