
Párnák, táskák. Nincs két egyforma darab
Fotó: Veres Nándor
Szeret a természetből inspirálódni, a legtöbb munkáján fellelhetőek a levelek, virágok, állatok. Varrógéppel varrt portrék és emberi alakok, a lányoknak mintha meglebbentené a haját a szél. Aprólékos pontossággal kidolgozott részletek alkotják a nagy egészet. Szerethető vászonszatyrait és textilállatkáit nem csak a gyerekek, hanem a felnőttek is szívesen tudják a magukénak. Ez Fanni, azaz András Franciska alkotói világa.
2020. június 12., 17:202020. június 12., 17:20
Nyolcéves volt, amikor kapott ajándékba egy játékvarrógépet, a kis takaró most is megvan, amelyet akkor készített – azzal szokta letakarni a jelenlegi varrógépét. Nem csoda, hogy ki akarta próbálni magát a varrásban,
„Gyerekkoromban csak próbálgattam a varrást, abba is maradt akkor. Kilencediktől a Nagy István Művészeti Középiskolába jártam, és tizenegyedik osztálytól a textil szakot választottam. Addig nem nagyon gondolkodtam azon, hogy azt szeretném csinálni, amit anyum. Aztán tizenkettedikben eldöntöttem, hogy Temesvárra megyek egyetemre, a textil-dizájn szakra. Az évek során mindig láttam, ahogy anyukám varr, alkot, de én inkább rajzolni szerettem. Nagyon sok szőnyegtervet készítettem, és érdekes módon ez az egyetemen visszaköszönt, mert a textilszak »szőnyegszak« is” – árulja el.
Textilállatkák sorakoznak a polcon
Fotó: Veres Nándor
Temesváron érezte, hogy többet szeretne dolgozni, mint amennyit az egyetemen kértek. Mint mondta, nagyon szorgalmas lett, és a tanulás mellett elkezdett párnákat varrni. Az első év utáni nyári szünidőben készült el az első darab, amelyet megmutatott egy közösségi oldalon, és kezdtek érkezni a rendelések.
„Temesváron egy picit másabb volt, mint most, ott egy nagyon kicsi szobában laktam, a földön vasaltam és szabtam-vágtam, mindig valamit félre kellett pakolni, hogy dolgozni tudjak. A Facebook nagyon hozzásegített, hogy mindez beinduljon, mert az első darabot csak azért raktam fel, mert büszke voltam, hogy egy nap alatt meg tudtam csinálni valamit. Anyunak is köszönhető, mert ő megosztotta az oldalán, és több emberhez jutott el” – emlékszik vissza.
Legutóbb maszkok kerültek be a kínálatba
Fotó: Veres Nándor
2016-ban költözött haza Temesvárról, és szépen beindult a varrás, egyre többen rendeltek tőle párnákat. A párnák után a szatyrok és az alvómaszkok következtek, és mintegy két évvel ezelőtt textiljátékokat, textilállatkákat is elkezdett varrni. Mosolyogva jegyzi meg, hogy eredetileg gyerekeknek tervezte ezeket, de sokan rendelnek felnőtteknek is.
„A pingvin a kedvencem. A pingvint valaki rendelte, mert látott hasonló állatkát nálam. Azt megvarrtam, és körülbelül egy hónapig annyira jól is ment a pingvinek eladása, hogy úgy döntöttem, kezdek más állatkákat is varrni.
Kell tudni nemet mondani, ezen nagyon dolgozom, most már megy. De az elején nagyon nehéz volt, mindenre igent mondtam, és nagyon sok olyan volt, amire nem kellett volna. Szívem szerint úgy szeretném, hogy kitalálok valamit, és meg is varrom. De megtanultam, hogy türelmesnek kell lennem magamhoz, így miután kitalálom, lerajzolom és megcsinálom a próbadarabot. És most már tudom, hogy a próbadarab sem biztos, hogy jó lesz. Úgyhogy szépen lassan elfogadtam, hogy nem megy minden elsőre” – mutat rá Fanni.
Fanni varrósarka. Itt készülnek a csodás darabok
Fotó: Veres Nándor
Az utóbbi hónapokban, az igényekhez igazodva szájmaszkokat is varrtak az édesanyjával. „Az elején azt beszéltük, hogy szájmaszkot ne varrjunk, de aztán volt egy-két hét, hogy egyáltalán semmit nem rendeltek, és elgondolkodtunk, hogy a maszk az, ami menni fog most. Aztán egyik ismerősöm bevett egy Facebook-csoportba, a kórháznak ingyen varrtak maszkokat, és így kezdtünk mi is maszkot varrni. Több ismerősünk is volt, aki varrt, az elején szintén ingyen, de aztán rájöttek, hogy meg kell élni valamiből. Egy hónapig csak maszkot varrtunk. Most kezdett visszaállni a világ rendje, kezdtek ismét párnákat rendelni, de a maszkok megmentettek ebben az időszakban.”
A cica az alkotásokban is megjelenik
Fotó: Veres Nándor
Fanni rajzait nézegetve szembetűnik, hogy a grafikai elemek visszaköszönnek a varrott munkáin. Rámutat, mindig rajzolni szeretett volna, de úgy véli, nem tud olyan jól, amennyire szeretné. És így olyan dolgokat kezdett megvarrni, amelyeket nem tudott megrajzolni, vagy megvarrva szebbnek tűnt, mint lerajzolva. Nagyon szereti az aprólékos rajzokat, és a legtöbb párnáján látszik is ez.
Meséli, amikor személyre szabott párnát rendelnek tőle, sokat segít neki, ha arról, akinek szánják, elmondanak néhány dolgot, vagy fotót küldenek róla. Egy ideje varrógéppel varrt portrés párnákat is készít. „Nagyon szeretek a természetből inspirálódni, a legtöbb munkámon ott vannak a levelek, virágok, állatok. Az egyik faliképemen próbáltam ki először a hosszú hajú, száj nélküli lányokat. Valamiért titokzatosnak találtam. Azokat akkor kezdtem varrni, amikor rövid hajam volt, lehet, hogy vágyódtam a hosszú hajra. De a macska mindenhol ott van, már azelőtt is rajzoltam macskákat, hogy lett volna sajátunk. Ugyanígy a házikó is visszatérő elem a munkáimon”.
András Franciska, Fanni. Otthonról hozza a varrás szeretetét
Fotó: Veres Nándor
A különböző darabokat nem nehéz kiadnia a kezéből, örül, ha valakinek örömet tud szerezni velük. Igaz, van egy-két olyan is, amit jó lenne megtartani – mondja. „Egy pingvines szatyorral voltam úgy, hogy megvarrtam és mondtam, ha nem veszik meg két héten belül, akkor megtartom magamnak. Nem kellett megtartsam, mert megvették, de igen, vannak olyan darabok, amiket szívesen megtartanék. Utána nem varrok magamnak hasonlót. Ritka az is, hogy külön magamnak varrjak. Két egyforma darabot nem is tudok varrni, és nem is tenne boldoggá, ha pont ugyanazt kéne megvarrjam.”
A zene, a vers szeretete hozta őket össze, s noha volt idő, hogy nem zenéltek együtt, évek múltán is elő tudtak húzni egy-egy dalt a „bőröndből”. A Bőröndös zenekar tagjaival, Bíró Hunorral, Székely Norberttel és Moldován Balázzsal beszélgettünk.
Ötven alkotás, több száz járókelő és egy különleges évforduló. A csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola kerítés-kiállítással tiszteleg névadója előtt, közelebb hozva a művészetet a város lakóihoz.
A lassan sült paradicsom mély, telt íze és a jalapeno harmonikus fúziója képes minden partit és meccsnézést felejthetetlenné tenni. A ropogós tortilla chips és ez a sűrű szósz olyan páros, amiből sosem elég egy tálka.
Részletesen bemutatott társadalmi látlelet Cristian Mungiu legújabb filmje a Fjord, amiben a rendező egy nagy botrányt kavaró történést dolgoz fel, a keleti és nyugati világ találkozási pontjánál. Kritika.
Vannak helyzetek, amikor minden másodperc, minden szó számít. Bartos Mónika csak 23 éves, de a rohammentő-szolgálatnál végzett sok ezer önkéntesóra során megtanulta: az életmentésben a gyorsaság, a csapatmunka és szakmai tudás kulcsfontosságú.
Bizonyára sokan gondolnak nosztalgiával gyermekkoruk játékaira, vagy tán ma is őrzik azokat. Fekete István viszont nemcsak megőrizte egykori kedvenceit, hanem a csíki múzeumnak adományozta, megalapozva ezzel az intézmény játéktörténeti gyűjteményét.
Egy bukaresti villamoson történteknek két színházi ember is szemtanúja volt – ebből aztán monodráma született, most pedig színházi előadás formálódik belőle. A valós történet mögött azonban aktuális társadalmi jelenségre világítanak rá az alkotók.
Daniel Brici bányászportréi túlmutatnak a fotószerű pontosságon: a hiperrealizmus eszközeivel egy eltűnő világ emlékezetét őrzik. A Mineralia Humana kiállítás az emberi figyelem, a munka és a méltóság időtálló lenyomata.
Lenyűgöző látvánnyal és összecsapott utolsó évaddal búcsúzik az Eufória. A közkedvelt sorozat záróakkordja lezárt egy korszakot, olyan élményekkel hagyva a rajongókat, amit inkább elfelejtenének.
Ott, ahová már nem nyúl vissza az emlékezet, és ott, ahol nincsenek források és adatok, a hiányt kitölti a képzelet. Így volt ez régen, és így történt ez A hársfa című regény alkotófolyamata során is. A szerzővel, Antal Imrével beszélgettünk.
szóljon hozzá!