Elmenni a borotvaélen: Pesty László

Tehát a filmes pályám elején mindjárt egy-két év után beköszöntött a videókorszak Magyarországon, ami, ha kommunizmus is volt, azért egy relatív szabadságot jelentett. És akkor a videóval elkezdtünk dokumentumfilmet készíteni, így indult az én dokumentumfilmes karrierem” – emlékezett Pesty László.

Az első videófolyóirat 

A híres Fekete Doboz is szóba került. Pesty László úgy véli, a Fekete Doboz sikere és az, hogy mai napig sokan emlékeznek rá, annak is köszönhető, hogy ez egy beszédes név, amit Lányi András filmrendező talált ki. „1987-ben bizonyos budapesti értelmiségi körökben elkezdődött sok-sok beszélgetés arról, hogy Magyarországon akkor már több mint tíz éve létezett az írott, nyomtatott szamizdat. Elég sok csapat, magánember foglalkozott ezzel a tevékenységgel, változó módon reagált erre a diktatúra, volt, akire keményebben csaptak le, volt, akivel kicsit toleránsabbak voltak. És az a gondolat fogalmazódott meg, és ez alapozta meg a Fekete Doboz létrejöttét – a nyolcvanas évek végén járunk, a televíziózás, filmezés már egy teljesen közkeletű dolog, az emberekben, a társadalom széles rétegében nagyon erős az igény a vizuális kommunikációra –, hogy itt vagyunk a sok-sok írott szamizdat termékkel, amelyeknek az attitűdje nagyon jó, szókimondóan és keményen kritizálják a rendszert, de hol a vizualitás, miért nem csináljuk meg ezt videóban. És ’88 elején jött létre az a hat főből álló csoport, akik elhatároztuk, hogy megcsináljuk az audiovizuális szamizdatot, a Magyarországon addig nem ismert műfaj, a videófolyóirat keretei között. Úgy, hogy készítünk VHS kazettát, azt sokszorosítjuk ötszáz példányban, és mindezt megismételjük háromhavonta. Periodikus, sok példány, de videó.

A lényeg, hogy volt valami tartalom, volt ötlet, voltak innen-onnan elkért kamerák, kikunyerált vágókapacitás, anyagi támogatás. Gerillakörülmények között elindultunk, és két és fél évig, a rendszerváltás lezárulásáig csináltuk ezt a dokumentációt arról, hogy hogyan lázadt fel Magyarország a kommunizmus ellen, hogyan ment végbe a rendszerváltás.”

Átcsempészett kazetták a fekete márciusról

Pesty László azt is elmesélte, hogy 1990 tavaszára a Fekete Doboznak kialakult egy, az egész Kárpát-medencét behálózó információs hálózata, és ennek köszönhetően gyorsabban, rugalmasabban tudtak reagálni a társadalom szempontjából fontos történésekre, mint a közmédia vagy a nagy filmstúdiók.

„Hozzánk minden információ befutott. Olyan is volt, hogy hamarabb befutott, minthogy az esemény megtörtént volna. Ilyenkor mi kocsiba vágtuk magunkat, a kamerát be a csomagtartóba, padlógáz és mentünk. Ez történt a marosvásárhelyi események kapcsán is, ott lehettünk egy olyan nagy dolgon, aminek a jelentősége világszínvonalú. Az, hogy nagyon rövid idővel egy rendszerváltó esemény után, amit hívnak forradalomnak, puccsnak és sok mindennek, és a nagy eufória, a nagy egymásra borulás után, a nagy rendszerváltoztató szeretetcunamit – amikor román, magyar, székely, szász, cigány, zsidó és mindenki egymásba ölelkezett és együtt elzavartuk a diktátort – követően három hónappal folyt a vér.

Pestről odamenni, visszajönni nem volt könnyű. Én csempésztem a videókazettákat, Bátonyi Csaba operatőr kollégám és barátom forgatott folyamatosan, én meg ki-be jártam a lezárt városba. Nagyon kemény volt az ellenőrzés, Marosvásárhely és Budapest között még több ponton meg lehetett volna bukni. És ha nem hozom Pestre az anyagot, akkor nincs publikálva, és akkor se a magyarországi, se az erdélyi közönség, se a világ, nem értesül arról, hogy mi van azokon a felvételeken. Ahol folyik a vér. Ahol magyar, székely, cigány emberek vére folyik.”

Témaválasztás a kettősség tükrében

Az ezutáni évek sem voltak kevésbé mozgalmasak: fajsúlyos témájú dokumentumfilmeket készített, volt haditudósító a csecsen háborúban, de forgatott orosz börtönökben, olasz maffiákról, bálnavadászokról, Afganisztánban, Észak-Koreában, a Chicago-i fekete gettóban – hogy csak néhány helyet említsünk. Annak kapcsán, hogy hogyan választotta ki a témáit, elmondta: amikor Magyarországon a kilencvenes évek végén megszületett a médiatörvény, egy olyan jelenséggel szembesültek, amivel nemhogy a nagyközönség, de még a médiacsinálók se nagyon találkoztak: a kereskedelmi televíziózással.

És nem csak azért, mert különben nem élünk meg, hanem azért is, mert miért is csináljuk mi a filmet, dokumentumfilmet, ha nem sokan nézik. Elkezdtünk egy ilyen kettősségben élni, és rájöttem, hogy én már régóta ebben élek. Ebben a kettősségben élve választottam ki a témákat: legyen benne mondanivaló, legyen benne társadalmi üzenet, esztétikailag valahogy nézzen ki, legyen szép, fontos, jó. A másik pedig, ami ezzel gyakran ellenkezik, hogy tetsszen sokaknak. És ha el tud menni az ember mint producer, rendező, riporter, szerkesztő a téma kiválasztásánál ezen a borotvaélen, akkor lehet sikeres az a sztori, amit megismer. És a témáimat, amelyeken dolgoztam, mind-mind ennek a kettősségnek a tükrében választottam ki: tartalmas próbált lenni, és azért néhányan nézzék is meg.”

Megteremtett nemzeti egység

Amikor 2020 januárjában Pesty László és csapata átvette a Székely Nemzeti Tanács aláírásgyűjtési kampányának menedzselését, a szükséges egymillió aláírásnak az öt százaléka volt meg. Mint mondta, ő maga sem hitt a székely kezdeményezés sikerében. De elvállalta.

Ha én tudok valamit a médiában, a politikában, a közéletben, esetleg üzletemberként is, tehát három-négy tekintetben hozzá tudok tenni egy kampányhoz valamit, akkor gyerünk, csináljuk, még akkor is, ha nagyon csúnyán néznek ki az esélyek. Ezért vállaltam el, egyfajta kötelezettségként, mint székely származású producer, tartalomgeneráló, mint ahogy ezt a fiatal generáció mondja mostanság.”