
Denis Walgraffe több mint tíz évvel ezelőtt érkezett Székelyföldre
Fotó: Veres Nándor
Liège-ben látta meg a napvilágot, annak külvárosában nőtt fel, majd ott dolgozott régészként. Aztán elindult világot látni, és az útnak Székelyföld lett a végállomása. Denis Walgraffe a Székelyhon Liget mellékletének mesél arról, hogyan érzi magát egy belga a székelyeknél.
2020. január 10., 15:192020. január 10., 15:19
2020. január 10., 19:432020. január 10., 19:43
Denis egy barátja révén jutott el Székelyföldre: barátja majdnem fél évet tartózkodott Csíkszeredában a kilencvenes évek végén, Denis és csíkszeredai felesége, Angéla általa ismerkedtek meg. A fiatalember közben utazgatott, járta a nagyvilágot, Angéla is meg-megfordult Belgiumban, végül közös életük végállomása Csíkszereda lett. Több mint tíz évvel ezelőtt a házaspár a várostól mintegy tíz kilométerre fekvő Borzsovába költözött, ahol – mint Denis megjegyzi – nemcsak egy házat sikerült vásárolniuk, hanem kaptak a ház mellé egy olyan szomszédságot, ami aranyat ér.
Nevetve jegyzi meg, hogy amikor Borzsovába költöztek, az első két szó, amit itt megtanult, a flexlap és a kupás cserép volt – mindez azért, mert Denis mindenkinek mindenben szívesen segített. Elfogadta, hogy ő itt régészként nem fog tudni dolgozni, félretette a karriert, és igyekezett úgy megtalálni a helyét, hogy jól érezze magát. Ha meg néha hiányzik a szakmája, akkor egy-egy projekt erejéig együtt dolgozik két csíkszeredai régésszel, Tóth Boglárkával és Botár Istvánnal.
A D. Balázs Ildikó által jegyzett teljes cikket a Székelyhon e heti Liget mellékletében találhatják meg, amelyben Denis családjáról is olvashatnak.
A zene, a vers szeretete hozta őket össze, s noha volt idő, hogy nem zenéltek együtt, évek múltán is elő tudtak húzni egy-egy dalt a „bőröndből”. A Bőröndös zenekar tagjaival, Bíró Hunorral, Székely Norberttel és Moldován Balázzsal beszélgettünk.
Ötven alkotás, több száz járókelő és egy különleges évforduló. A csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola kerítés-kiállítással tiszteleg névadója előtt, közelebb hozva a művészetet a város lakóihoz.
A lassan sült paradicsom mély, telt íze és a jalapeno harmonikus fúziója képes minden partit és meccsnézést felejthetetlenné tenni. A ropogós tortilla chips és ez a sűrű szósz olyan páros, amiből sosem elég egy tálka.
Részletesen bemutatott társadalmi látlelet Cristian Mungiu legújabb filmje a Fjord, amiben a rendező egy nagy botrányt kavaró történést dolgoz fel, a keleti és nyugati világ találkozási pontjánál. Kritika.
Vannak helyzetek, amikor minden másodperc, minden szó számít. Bartos Mónika csak 23 éves, de a rohammentő-szolgálatnál végzett sok ezer önkéntesóra során megtanulta: az életmentésben a gyorsaság, a csapatmunka és szakmai tudás kulcsfontosságú.
Bizonyára sokan gondolnak nosztalgiával gyermekkoruk játékaira, vagy tán ma is őrzik azokat. Fekete István viszont nemcsak megőrizte egykori kedvenceit, hanem a csíki múzeumnak adományozta, megalapozva ezzel az intézmény játéktörténeti gyűjteményét.
Egy bukaresti villamoson történteknek két színházi ember is szemtanúja volt – ebből aztán monodráma született, most pedig színházi előadás formálódik belőle. A valós történet mögött azonban aktuális társadalmi jelenségre világítanak rá az alkotók.
Daniel Brici bányászportréi túlmutatnak a fotószerű pontosságon: a hiperrealizmus eszközeivel egy eltűnő világ emlékezetét őrzik. A Mineralia Humana kiállítás az emberi figyelem, a munka és a méltóság időtálló lenyomata.
Lenyűgöző látvánnyal és összecsapott utolsó évaddal búcsúzik az Eufória. A közkedvelt sorozat záróakkordja lezárt egy korszakot, olyan élményekkel hagyva a rajongókat, amit inkább elfelejtenének.
Ott, ahová már nem nyúl vissza az emlékezet, és ott, ahol nincsenek források és adatok, a hiányt kitölti a képzelet. Így volt ez régen, és így történt ez A hársfa című regény alkotófolyamata során is. A szerzővel, Antal Imrével beszélgettünk.
szóljon hozzá!