
A marosvásásrhelyi reformáció ünnepségen a Maros megyei református lelkészekkel
Fotó: Antal Erika
Először az tűnik fel, hogy milyen fekete, s ebben semmi rasszizmus nincs részemről, majd az, hogy olyan felszabadultan kacag, mintha családja körében otthon lenne az ugandai háza előtt vagy éppen gyülekezetében. Samuel Waswa ugandai anglikán lelkész egy hónapot töltött Erdélyben, gyülekezeteket látogatott, gyermekeknek, felnőtteknek mesélt arról az afrikai országról, amelyet ő szülőföldjének nevez. Mi nemcsak hallgathattuk, hanem kérdezhettünk is.
2017. október 26., 14:272017. október 26., 14:27
2017. október 26., 14:282017. október 26., 14:28
Már hatvan éves, ami igazán ritkaságszámba megy abban a kelet-afrikai országban, amelyből ő jött.
Bemutatkozásakor kihangsúlyozza, hogy nős és egy nő a felesége, s kacagva mondja, hogy hallotta, hogy Európában ez már nem egyértelmű. Beszél arról, hogy Uganda lakosságának 80 százaléka keresztény, vannak római katolikusok, anglikánok, ortodoxok, adventisták és pünkösdisták. Az ott élők 15 százaléka muzulmán.
Az ugandai lelkész szerint mi itt, Erdélyben a paradicsomban élünk, s hálásak kellene legyünk, hogy téglaházakban lakunk, amelyek cseréptetővel vannak fedve, van vizünk, s van pénzünk, amivel vásároljunk családunknak élelmet.
Samuel Waswa a marosvásárhelyi református kollégium igazagtójval és iskolalelkészével
Ugandában ehhez képest nagy a szegénység, ritkaságszámba megy a téglaház, inkább sárból és fából, szalmából készült házak vannak. A vidéken élő családoknak általában van egy bekerített földrészük, s azon gazdálkodnak. Legtöbben állattenyésztéssel foglalkoznak, s önfenntartó háztartásban élnek, vagyis azt esznek, amit kertjükben, környékükön megtermelnek. Igen élénk a cserekereskedelem. Fő ételük a matooke, ami főzőbanánból készült pép, sok zöldséget és gyümölcsöt esznek, a kenyeret egyáltalán nem ismerik. Húst ritkábban esznek, hacsak nem a saját gazdaságukban nevelt állatokét. Tudjuk meg a számunkra igazán különleges lelkésztől, aki bár azt mondta, hogy mindent megeszik, egyik közös vacsoránkon a csülkös töltött káposztából a tölteléket meg sem kóstolta, de a csülökből jó darabot megevett, magára, kenyér, mustár, torma nélkül.
Amikor én születtem – de ez most sem ritka – apám felültette vajúdó anyámat a biciklijére és megpróbálta elvinni a kórházba. Ami akkor sem és most sem úgy néz ki és olyan felszerelt, mint azok, amiket itt láttam. Ikrek voltunk, volt egy leánytestvérem is, aki megszületett, de egy fertőzés miatt meghalt. Ugandában ma is otthon vagy rossz kórházi körülmények között szülnek az asszonyok” – tudtuk meg az egy hónapon át Erdélyben vendégeskedő gyülekezeti vezetőtől.
Megtudjuk, Ugandában a lányok és fiúk egyenlő eséllyel indulnak az életben, tanulhatnak is, ennek csak a család anyagi lehetőségei szabnak határt. Vannak állami iskolák minden településen, de ott egy tanító akár 80 gyerekkel is foglalkozik, több-kevesebb sikerrel. Akik nagyon ügyesek, és akiknek szüleik ki tudják fizetni a tandíjat, azok magániskolákban tanulnak és egyetemet is végezhetnek – meséli a lelkész.
Ugandában nyugodtan lassan élnek, amúgy afrikai idő szerint
Fotó: Pixabay.com
Samuel elismeri, hogy Ugandában is sok minden változott az elmúlt ötven évben ami a fiatalokat, a házasságot illeti: európai hatásra a fiatalok is egyre jobban szeretnék függetleníteni magukat szüleiktől. Bár sokáig működött a gyakorlat,
A keresztyének arra is biztatják gyermekeiket, hogy keresztyénekkel házasodjanak, ne a többnejűséget gyakorló muzulmánokkal. Még mindig az eljegyzés az együtt járás első lépése. S nem is akármilyen eljegyzés, hanem több száz személyes mulatság. Amikor mindkét család összehívja a barátokat, rokonokat, akik a saját maguk által hozott ételeket fogyasztják el közösen, s közben ismerkednek, jól érzik magukat. A fiataloknak egyben egy gyorstalpaló felkészítő tanfolyam is az eljegyzés, ugyanis külön-külön elviszik őket az idősebbekhez, akik mindent elmondanak nekik az udvarlásról, házasságról, gyermeknevelésről, háztartásról. A lánynak elmondják, hogy engedelmes kell legyen házastársának, a fiúnak, hogy meg kell becsülje a leendő feleségét. Mindkettőjüknek a szívére kötik, hogy
nem az utcán és semmiképp sem a gyermekek, idegenek előtt, s különösen tilos megütni az élettársat. Az eljegyzésen a lány szülei ajándékot is kapnak, kecskéket, élelmet, így köszönik meg a fiú szülei, hogy fiúk leendő feleségét jól nevelték. Az eljegyzéshez hasonló nagy mulatság az esküvő is, amikor mindenki ajándékot és élelmiszert hoz a fiatal párnak. Egyébként a lány szülei egy újabb ajándékra számíthatnak, ha az esküvőt követő nászéjszakán kiderül, hogy a feleség tiszta, érintetlen volt. Ugandában a keresztyén lányok nagy többsége ma is szűzen megy férjhez – tudjuk meg a lelkész meséléseiből.
– magyarázza a szimpatikus ugandai szokást a gyülekezeti vezető. Közben a szokások közt megismerjük az ugandai temetkezést is: általában a kertjük, földjük végében temetkeznek az emberek. Akik szegények, azt egy lepedőbe tekerik és úgy teszik be a gödörbe, akik gazdagabbak, csak azok kaphatnak fából készült koporsót, amelyet majd egy cementből kiöntött helyre tesznek.
Samuel Waswat megkértük, vonjon egy kis párhuzamot az ugandai és az erdélyi emberek között. Mosolyogva mondta, hogy sok erdélyi szemében, akivel találkozott látta a csodálkozást és a félelmet is bőre színe miatt.
Szegényebbek, de boldogabbak az ugandaiak?
Fotó: Pixabay.com
Elmesélte, hogy részt vett az itteni istentiszteleteken és csodálkozik azon, hogy milyen kevés időt szánunk Istenre. Az ő gyülekezetében a reggel 8 órai istentiszteleten félezer fiatal van, akik két órát ülnek együtt énekelve és imádkozva, meghallgatva a lelkész prédikációját. A 10 órai istentiszteleten ugyanannyian vannak, szintén többnyire fiatalok. A 12 órai vasárnapi istentiszteleten 25 idős ember van, s annak a hangulata, Samuel szerint egy temetési szertartáshoz hasonlít.
– mondta. Samuel egy nagy álmáról is beszélt: az ugandai lelkészeknek miután nyugdíjba mennek, semmi jövedelmük nincs, mert nem részei az amúgy is nagyon kezdetleges állami nyugdíjrendszernek. Sokan nagyon nehéz körülmények közé kerülnek és nélkülözniük kell. Samuel azonban pénzalapot gyűjt, hogy egy földterületet vásároljon és erdőt telepítsen oda, hogy majd az ott növekedő, majd eladott fából segítse a nyugdíjas lelkészeket. Mikor erről beszél, csak úgy ragyog a szeme, s lerí róla, hogy valóban hisz abban, hogy neki ez az egyik életfeladata. Akkor is, ha ő már most öreg embernek számít Ugandában, ahol a férfiak átlagéletkora 53 év.
Ugandából ered a Nílus és több helyen lehet egészen közelről zsiráfokat, elefántokat, hegyi gorillákat látni
Fotó: Pixabay.com
Samuel beszélgetésünk alatt többször arra biztatott, hogy látogassuk meg Ugandát, mert ott kevés pénzért jó helyen lehet aludni, jól lehet étkezni és sok érdekes helyet, például a nemzeti parkokat meg lehet látogatni. Ugandából ered a Nílus és több helyen lehet egészen közelről zsiráfokat, elefántokat, hegyi gorillákat látni. „Ha cserélnénk és az itteniek egy reggel ott ébredének fel, s mi pedig itt, nem tudom, ki járna jobban. Lehet, hogy mi, mert gyorsan utakat építenétek, szebb házakat és jobb iskolákat, kórházakat, s mikor visszatérnénk oda, jobb életkörülményeink lennének. De lehet, hogy ti, mert megtapasztalhatnátok, hogy
A lassan sült paradicsom mély, telt íze és a jalapeno harmonikus fúziója képes minden partit és meccsnézést felejthetetlenné tenni. A ropogós tortilla chips és ez a sűrű szósz olyan páros, amiből sosem elég egy tálka.
Részletesen bemutatott társadalmi látlelet Cristian Mungiu legújabb filmje a Fjord, amiben a rendező egy nagy botrányt kavaró történést dolgoz fel, a keleti és nyugati világ találkozási pontjánál. Kritika.
Vannak helyzetek, amikor minden másodperc, minden szó számít. Bartos Mónika csak 23 éves, de a rohammentő-szolgálatnál végzett sok ezer önkéntesóra során megtanulta: az életmentésben a gyorsaság, a csapatmunka és szakmai tudás kulcsfontosságú.
Bizonyára sokan gondolnak nosztalgiával gyermekkoruk játékaira, vagy tán ma is őrzik azokat. Fekete István viszont nemcsak megőrizte egykori kedvenceit, hanem a csíki múzeumnak adományozta, megalapozva ezzel az intézmény játéktörténeti gyűjteményét.
Egy bukaresti villamoson történteknek két színházi ember is szemtanúja volt – ebből aztán monodráma született, most pedig színházi előadás formálódik belőle. A valós történet mögött azonban aktuális társadalmi jelenségre világítanak rá az alkotók.
Daniel Brici bányászportréi túlmutatnak a fotószerű pontosságon: a hiperrealizmus eszközeivel egy eltűnő világ emlékezetét őrzik. A Mineralia Humana kiállítás az emberi figyelem, a munka és a méltóság időtálló lenyomata.
Lenyűgöző látvánnyal és összecsapott utolsó évaddal búcsúzik az Eufória. A közkedvelt sorozat záróakkordja lezárt egy korszakot, olyan élményekkel hagyva a rajongókat, amit inkább elfelejtenének.
Ott, ahová már nem nyúl vissza az emlékezet, és ott, ahol nincsenek források és adatok, a hiányt kitölti a képzelet. Így volt ez régen, és így történt ez A hársfa című regény alkotófolyamata során is. A szerzővel, Antal Imrével beszélgettünk.
Rusz Lívia (1930–2020) az erdélyi képregény talán első igazán ismert alakja, a mai napig közkedvelt Csipike figurájának (képi) megteremtője, akiről kevésbé köztudott, hogy a festészetben is jelentőset alkotott.
A hatalmas kontyoktól és lakkozott hullámoktól hosszú út vezetett a mai könnyed, természetes menyasszonyi frizurákig. Császár Edith mesterfodrász szerint a modern menyasszony már önmagát szeretné látni a tükörben az esküvő napján is.
szóljon hozzá!