
Keiser Lajos
Fotó: Szucher Ervin
Negyvenöt esztendő telt el a szatmári labdarúgás legjobb bajnoki teljesítménye óta. A megye zászlóvivőjének számító, frissen feljutott Olimpia az 1974–75-ös idényben a 9. helyen végzett. A Székelyhon legfrissebb számának Erdélyi Sport melléklete a csapat akkori kapitányával, Keiser Lajossal közöl interjút.
2020. november 24., 12:212020. november 24., 12:21
2020. november 24., 14:092020. november 24., 14:09
A régmúlt szép időkről Nagykároly szülöttje és újraválasztott alpolgármestere, Keiser Lajos nem szívesen beszél. Mint mondja, a mai fiatalok amúgy sem tudják értékelni azt a periódust. Az egykori masszív védőnek a másik fájdalma a jelenlegi anyagias és türelmetlen futballvilághoz kötődik.
A nagykárolyi futballiskola neveltjei, Helvei, Keiser és Bereczki az Olimpia színeiben
Fotó: Keiser Lajos archívuma
„Ez a sport már nem az, amibe én belenőttem. Ma már minden az anyagiak körül forog. Ezelőtt negyven-ötven évvel nem a pénz volt a futballista istene. Ha valamennyit adtak, nem utasítottuk vissza, de követelőzni soha nem követelőztünk. Vezető koromban több olyan gyerekkel találkoztam, akit valamelyik falusi csapattól szerettünk volna behozni, és rögtön a fizetés kérdésével kezdte. Eszébe nem jutott, hogy először bizonyítania kellene, és csak utána tárgyalnia az anyagiakról. A mi időnkben ez volt a természetes.
A mostaniak kikapnak idegenben három, négy vagy akár öt góllal, az öltözőben őrjöngenek, aztán a buszban hazafelé végig énekelnek” – mondja, utalva a mai futball világára.
Mint megjegyzi, ő olyan játékos volt, aki ugyan nem rohanta végig a kilencven percet, de mindkét lábát használta, látott a pályán, nem követelőzött, nem pofátlankodott.
Marosvásárhelyen: utolsó védőként, tehetetlenül egy ASA–Olimpia mérkőzésen
Fotó: Constantin Mihu
„Az edzőtáborokban este nem kellett őrt állítani mellém, tudtam, hogy mikor kell lefeküdni, és azt is, mikor és hogyan illik szórakozni.
– magyarázza.
A teljes interjút a Székelyhon napilap legfrissebb számának Erdélyi Sport mellékletében találják meg.
Ötven alkotás, több száz járókelő és egy különleges évforduló. A csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola kerítés-kiállítással tiszteleg névadója előtt, közelebb hozva a művészetet a város lakóihoz.
A lassan sült paradicsom mély, telt íze és a jalapeno harmonikus fúziója képes minden partit és meccsnézést felejthetetlenné tenni. A ropogós tortilla chips és ez a sűrű szósz olyan páros, amiből sosem elég egy tálka.
Részletesen bemutatott társadalmi látlelet Cristian Mungiu legújabb filmje a Fjord, amiben a rendező egy nagy botrányt kavaró történést dolgoz fel, a keleti és nyugati világ találkozási pontjánál. Kritika.
Vannak helyzetek, amikor minden másodperc, minden szó számít. Bartos Mónika csak 23 éves, de a rohammentő-szolgálatnál végzett sok ezer önkéntesóra során megtanulta: az életmentésben a gyorsaság, a csapatmunka és szakmai tudás kulcsfontosságú.
Bizonyára sokan gondolnak nosztalgiával gyermekkoruk játékaira, vagy tán ma is őrzik azokat. Fekete István viszont nemcsak megőrizte egykori kedvenceit, hanem a csíki múzeumnak adományozta, megalapozva ezzel az intézmény játéktörténeti gyűjteményét.
Egy bukaresti villamoson történteknek két színházi ember is szemtanúja volt – ebből aztán monodráma született, most pedig színházi előadás formálódik belőle. A valós történet mögött azonban aktuális társadalmi jelenségre világítanak rá az alkotók.
Daniel Brici bányászportréi túlmutatnak a fotószerű pontosságon: a hiperrealizmus eszközeivel egy eltűnő világ emlékezetét őrzik. A Mineralia Humana kiállítás az emberi figyelem, a munka és a méltóság időtálló lenyomata.
Lenyűgöző látvánnyal és összecsapott utolsó évaddal búcsúzik az Eufória. A közkedvelt sorozat záróakkordja lezárt egy korszakot, olyan élményekkel hagyva a rajongókat, amit inkább elfelejtenének.
Ott, ahová már nem nyúl vissza az emlékezet, és ott, ahol nincsenek források és adatok, a hiányt kitölti a képzelet. Így volt ez régen, és így történt ez A hársfa című regény alkotófolyamata során is. A szerzővel, Antal Imrével beszélgettünk.
Rusz Lívia (1930–2020) az erdélyi képregény talán első igazán ismert alakja, a mai napig közkedvelt Csipike figurájának (képi) megteremtője, akiről kevésbé köztudott, hogy a festészetben is jelentőset alkotott.
szóljon hozzá!