Bababirodalom a harmadikon

A harmadik emeleti lakás két szobáját a babák uralják, a harmadikat csak azért nem, mert abban a kamaszfiú lakik, aki még csak hallani sem akar a babákról, nemhogy az ő szobáját is átadja neki, hogy beköltözzenek oda is. Hogyan is kezdődött ez a szenvedély, kérdeztük Balogh Angélától, aki valamennyi babáját, amelyet meg akartunk nézni, a kezünkbe adott, és elmesélte röviden a történetét. 

Kislánykorában nem játszott babákkal

A marosvásárhelyi ócskapiacon nézelődött, amikor egy szép szőke, göndör hajú babán akadt meg a tekintete, amit a férjével meg is vetetett magának. Ahogy visszaemlékszik, „szerelem volt első látásra” – mondja. Azt sem felejtette el, hogy a férje megkérdezte akkor tőle, hogy ezt követi egy második és egy harmadik baba is? Ő meg csak mosolygott, de nem adott pontos választ, hiszen még ő sem tudta, mi következik. De arra valójában nem is gondolt, hogy eltelik öt év, és a lakásban a babáké lesz a főszerep.

Gyerekkorában kislányként Balogh Angéla nem nagyon babázott – az édesanyja legalábbis nem emlékszik, hogy babákkal játszott volna. „Inkább autókkal, vonatokkal töltöttem az időmet a legtöbbet” – meséli. A gyűjteményében 206 baba található, zömében porcelánfejűek, de vannak olyanok, amelyeknek a lába és a keze is porcelán vagy fa, amelyet finom bőrrel vontak be. Mind egyedi darabok. Szinte mindegyiknek gyönyörű a haja, a ruhája, a mosolya.

Ennek azonban némiképp ellentmond az egyik sarokban, a falra felszerelt állványon látható bábfigura-gyűjtemény. Ez a 12 darabból álló, fából készült bábú-csoport egy régi, kétszáz éves angol bábelőadás emlékeit hordozza, és egy használt- és régi tárgyak boltjából került a babák szobájába. Hogy milyen mesedarabot adtak elő velük és pontosan hol, vagy hány alkalommal és kiknek, azt ma már teljes homály fedi. „De a férjem, amikor meglátta, nem tudta ott hagyni, hazahozta, én letöröltem róluk a port, és megtaláltam számukra ezt a helyet, itt a babák szobájában, a férjem íróasztala fölött” – mutatja a helyet. Így ez a gyűjtemény némiképp ellensúlyozza a szépségek sokaságát, valamint némi összhangot is teremt abban, hogy a férj munkasarka is a babaszobában található.

Egy-egy kor divatját idézik

Nem játékbabák ezek, nem arra készültek, hogy a gyerekek játsszanak velük – figyelmeztet Angéla, mikor próbáljuk elképzelni, kik öltöztethették, babusgathatták ezeket az éppen csak megszólalni nem tudó teremtményeket. Ezek eleve gyűjtőknek készültek, kevés példányszámban, amire onnan is lehet következtetni, hogy legtöbbjük sorszámmal van ellátva vagy pecséttel, valamint a tervező képzőművész, vagy az ügyeskezű kézműves aláírásával, monogramjával. Francia a legtöbb, de vannak angliai, németországi vagy svájci babák is. 

A legtöbb pénz, amit egy babáért fizettek, az 200 lej volt, holott annál jóval többet ért. A legkevesebbről beszélni sem érdemes, hiszen az ócskapiacon, avagy egy-egy turkálóban potom áron is hozzájut a gyűjtő, ha a figyelme erre irányul. Egy idő után pedig már eleve észrevesz mindent, ami baba, ami különleges.

Ki is veszi az üveges szekrényből a babát Angéla, kézbe is foghatjuk és meglepődünk, hogy milyen súlya van. Lába, arca, keze tényleg nagyon valóságos, mosolya akárcsak egy kisgyereké. Minél karakteresebb egy baba, általában annál többet ér. De attól is függ, hogy mikor készítették, ötven éve vagy száz? Esetleg kétszáz? Az öltözéke pedig a korabeli angol, vagy francia divatot követi? Az alsóneműje azt a kort idézi, annak a kornak az ízlését tükrözi, akárcsak a szoknya, az ing, a mellény, a kiskabát? Bársonyból, selyemből, csipkéből varrták? Milyen a haja és a frizurája? A legértékesebbek igazi emberi hajat viselnek a fejükön. Egyeseknek kalapjuk is van. 

Amíg van hely a számukra, addig gyűlnek a babák

Amikor meglát egy babát, először azt nézi, milyen annak az állapota. Csonkát vagy piszkosat, hiányosat nem vásárol meg. Természetesen vannak kivételek, mert volt rá példa, hogy egy nagyon szép arcú, szép ruhájú babát megvásárolt, pedig hiányzott az egyik kézfeje. Egy teljesen ruha nélküli, porcelánfejű babát is látunk a gyűjteményben, textília borítja a testét, az valószínűleg eredetileg is így nézett ki. Nem kapott ruhát, ott ül a maga egyszerűségében a többi, elegáns baba között.

Arra a kérdésre, hogy melyik a legkedvesebb, már sokkal nehezebb válaszolni, hiszen mindig az, amelyik a legújabb szerzemény, de közben a régebbiek iránt sem csökken a szeretet. A gyűjtőszenvedélyt előidéző első baba felől érdeklődünk, megnéznénk, de az már rég nincs itt – tudjuk meg, vagyis már évekkel ezelőtt tulajdonost váltott, Angéla elajándékozta. Ahogy még más babákat is adott ajándékba. Azt mondja, nem sajnálta azokat, nem mintha nem lettek volna szépek vagy kevésbé lettek volna értékesek, de mégis megvált tőlük, örömet szerzett másoknak is azokkal.

Hogy meddig gyűjti, arra sincs válasz, talán addig, amíg marad hely számukra a lakásban, amíg van hová újabb polcokat szerelni, hogy azokra felültethesse a kis és nagy, nevető, síró, mosolygó vagy komoly arcú babákat. Miután kigyönyörködjük magunkat a babagyűjteményben, felfedezzük a  mackókat is, azok is kitesznek egy százas vagy annál is nagyobb gyűjteményt. Az ásványok, a ritka szép kőzetek is megtöltenek egy nagyobb üveges tárlót. A falakat pedig babákat ábrázoló grafikák, színes vagy fekete-fehér lenyomatok, metszetek díszítik.

Elbúcsúzunk, kilépünk a lakásból, becsukódik mögöttünk az ajtó. Úgy érezzük magunkat, mintha egy mesevilágból kerültünk volna vissza a mába, a szürke és rideg lépcsőház valóságába.