Akiknek a varrás benne van a vérükben: egy családi műhely mindennapjai

Vera, a kisebbik lány felemlegeti, egy kicsi szobát béreltek ki, ott két-három évet működtek, de kinőtték, és akkor találták meg a mostani műhelyt a Tudor lakótelepen. Ennek már tíz éve. Szeretik itt, jó az elhelyezkedése, a kuncsaftok is megszokták. „Szeretjük az itteni embereket, a bácsik, nénik, a fiatalságig mindenki már megszokta, hogy itt vagyunk. Van 82 éves kuncsaftunk is, van, hogy beül ide és mesél. Úgy látjuk, szeretnek idejárni az emberek, családias a hangulat.”
A lányok elmondták, a varrás benne van a vérükben.

Nehéz munkaerőt kapni – tette hozzá a kisebbik lány, Vera. „Megvan a rizikója, betanítod, továbbáll. De meg kell említsük Piroskát, egy éve van itt, nagyon szeretjük. Bővülünk, mert egyre több a munka, és anyuról is a terhet szeretnénk egy picit levenni.”

Baba- és gyerekholmik fókuszában

Vera öt évvel ezelőtt kapcsolódott be a családi varroda tevékenységeibe. Előtte élelmiszerüzletben dolgozott, de miután megszületett az első lánya, ide jött dolgozni. „Nem tudtam azt csinálni, amit anyu, az átalakítások, készruhák picit távol állnak tőlem. De egy alkalommal a kislányom kapott egy tipegőhálózsákot ajándékba, és néztem, hogy van benne fantázia. Elkezdtem továbbfejleszteni, elkészült az első prototípus, majd a második, harmadik. Sokan vagyunk a piacon tipegőhálózsákkal, de folyamatosan továbbgondoltam, hogy hová kerüljön a cipzár, milyen legyen a bélés, milyen színek, kombinációk lehetnek még, és hogy bababarát anyagok legyenek ezek. Felkeresnek különböző kérésekkel, igyekszem teljesíteni és szélesíteni a termékskálát” – mutatja a műhely egyik felében kialakított gyerekrészleget, ahol

Édesanyja, Judit kiemeli, egyre nagyobb az igény a gyerekholmikra. „Volt egy időszak, amikor nem volt ennyi kisgyerek. Nálunk a blokk előtt évekig szép zöld volt a fű, hála Istennek most már nem, többeknek három gyerekük is van. És a szülő, ha magának nem is fog megrendelni egy blúzt, a gyereknek mindent is. Úgyhogy ez az ágazat, amelyet a két lány fejlesztget, egyre jobb. Mindenféle ötletekkel előállnak, és látom, hogy ügyesek, és örülök annak, hogy továbbviszik a varrodát. Az unokák is bejönnek, a tükröt meg-megpucolják” – mondja kacagva.

Közben újabb kuncsaft kilincsel az ajtón, beengedik, átadják neki a megrendelt gyerekfejpántot. „Szokták kérdezni, hogy miért csak délelőtt vagyunk nyitva, és azt hiszik, hogy a nap többi részében nem csinálunk semmit. De délelőtt van az ügyfélfogadás, és ilyenkor kezdődik a munka. Anyu mindennap elmondja, hogy „most csak a szám jár, amikor bezárunk, akkor a kezem” – magyarázza kicsi Jutka.

Az elképzeléstől a kész ruháig

A varroda „főnökasszonya”, Judit azt is elmeséli, hogyan zajlik a munkafolyamat a kis műhelyben. „Bejön a kedves kuncsaft, mondja, hogy valamit szeretne, és hozza a képet, amit a netről letöltött. Megbeszéljük, hogy milyen anyag kell, mennyi kell, mert anyagot nem tartunk, abból dolgozunk, amit a kuncsaft hoz. Csak a gyerekrészlegen fektettünk be anyagokba, a felnőtteknek nem. Megvásárolja az anyagot, visszajön, levesszük a méreteket, egy hét múlva jön próbára, lepróbáljuk, és három-négy nap, amíg kész lesz. Vannak olyanok, akik kiesnek a standard méretből, készen nem kapnak ruhát, és van, hogy három próba is kell, hogy olyan legyen, amilyen kell. Mert ha valamit kiadok a kezem közül, az álljon úgy rajta, hogy tudjon megindulni benne. A rendeléses része így működik. Az átalakítás is hasonló, csak kevesebb időt vesz fel. Jön a kuncsaft, hogy turkálóban vásárolt egy nagyon szép anyagú ruhát, csak kicsit bő, kicsit hosszú vagy rövid, és hogy oldjuk meg, hogy tudja hordani.”

Az ügyfélfogadás után aztán előkészíti a lányoknak és kolléganőjüknek, Piroskának a varrnivalókat, de a készruhák 85 százalékát ő varrja meg. Hozzáteszi, ez egy olyan szakma, hogy a gépet hiába kapcsolja be, amíg a kezét rá nem teszi, nem alakul át semmi.

Komán Judit elmondta, ugyan szokta követni a nagy divatházak kollekcióit, de azok nem a hétköznapi embereknek készülnek.

A legnagyobb elégtétel számukra, amikor valaki elégedetten távozik az elkészült ruhadarabbal. Amikor azt érzi, hogy az tényleg az övé, és boldogan viseli. Van, hogy fotókat is küldenek nekik, a visszajelzés, visszacsatolás is megvan. És az új kliensek közül sokan azzal térnek be, hogy a komaasszonyuktól vagy szomszédjuktól hallottak róluk.

„Próbálunk az árakkal is a földön maradni, egyelőre sikerült is. Biztos, hogy Eiffel-tornyot nem veszünk, de megélünk ebből, és pár nap szabadság is belefér. Remélem, mire megyek nyugdíjba, már úgy átveszik a tudást a leányok, hogy az állja a helyét” – bólogat Judit, mire a nagylánya megjegyzi: „Anyu, te soha nem mész el nyugdíjba. Esetleg papíron, de úgyis mindig itt leszel majd.”