Terepjárós angyalok adományoztak Udvarhelyszéken

Volt, aki örömmel szaladt át a hóban egy ajándékcsomagért

Kedden reggel hét órakor a C+C Raktáráruház előtt gyülekeztek a székelyudvarhelyi Terepjáró Baráti Társaság tagjai, akik többnyire tehetősebb cégvezetők, üzletemberek, hogy az összegyűjtött élelmiszercsomagokat személyesen juttassák el a tanyavilágba, autóval is nehezen megközelíthető helyekre. Több száz csomag került a terepjárók csomagterébe, és egy közös fénykép erejéig Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke is megjelent, aki elmondta: tavaly ő is részt vett a csomagosztásban, az út egy részén elkísérte a csapatot. Úgy érzi, ez egy olyan példaértékű összefogás, amelyről minden tehetős ember példát vehetne, és szeretné, ha Gyergyóban és Csíkszeredában is követnék ezt a mintát. „Sajnos későn tudtuk meg, hogy a mai napra tervezték ezt az eseményt, ma délben tartjuk a megyei tanács éves értékelő gyűlését, onnan nem hiányozhatok” – válaszolta Borboly arra a kérdésünkre, hogy idén miért nem csatlakozik a csapathoz.

Kilenc óra körül elindult a konvoj Varságra, ahol a polgármesteri hivatalban forralt borral várták a vendégeket. Tamás Ernő polgármester örömmel köszöntötte az adakozó kedvű terepjáró társaság tagjait, akik immár negyedik éve jönnek el személyesen és nyújtják át ajándékaikat a tanyán élő embereknek. A varsági tanácsteremben a polgármester köszöntő szavai után Boros Csaba, a csapat lelke és irányítója azt tanácsolta: ezen a napon bátran higgye el magáról mindenki, hogy élő angyal. „Lehet, hogy viszünk egy csomagot egy embernek, és elél belőle egy hétig, de ez igen kevés. Inkább azon van a hangsúly, hogy személyesen elmenjünk és átéljük ezt az élményt.

Ahol még becsülik a keveset is

Megérezzük a fényt, amely ilyenkor kigyúl. Közösen döntöttük el, hogy ebbe az irányba jövünk. Semmi sem kötelező, aki úgy érzi, hogy már kipróbálta és vágyakozik vissza, át tudta élni és adni ezt az élményt, minden évben eljön és mellettünk van. Akinek füle van, az hall, akinek szeme van, az lát. S aki meg is tapasztalhatja, boldog lesz ebben az életben. Ez egy lehetőség, amelyet lassan mindenki megért. Bízom abban, hogy amit kicsiben meg lehet tenni, azt nagyban is” – fogalmazott Boros. Az összegyűlt cégvezetők, vállalkozók közül László János elmondta, először van itt ilyen minőségében Varságon, s bár a vállalkozókban ott van a segítőszándék, az ember általában olyasmire szeretné adni a pénzét, ami eléri célját.

Tamás Ernő polgármester szerint teljesen más az, amikor az ember házhoz viszi az ajándékot, mint amikor névtelenül elküldi. „Ilyenkor lehetőség nyílik arra, hogy elbeszélgessünk a háziakkal, elmondják bújukat-bajukat.” Örömét fejezte ki azzal kapcsolatban is, hogy évről évre bővül a csapat tagjainak száma, s mindenki személyesen eljön azért, hogy szembenézzen azzal, akinek a csomagot szánja. Varságon a polgármesteri hivatal segítségével 38 családot írtak össze, ahol háromnál több gyerek, illetve idős, beteg emberek élnek, és természetesen minden évben a legidősebb embert is megajándékozzák.

A polgármester Sütő András szavait idézte, miszerint Önmagát becsüli meg minden nemzedék azáltal, hogy tudomásul veszi: a világ nem vele kezdődött, s ezt a mondást kissé átfogalmazva nyújtotta át útravalóul a csapat tagjainak: Önmagát becsüli meg minden ember azáltal, hogy szeretetcsomaggal próbál örömet szerezni barátainak, esetenként a nála nehezebb sorban élő, betegeskedő embertársainak. A Siculus Offroad Club tagjai ötezer lej értékben egy udvarhelyi kisüzlet raktáron lévő ruhatárát is felvásárolták, amelyet Jánosi Gellért varsági plébános oszt majd ki a rászorulóknak.

A dévai Szent Ferenc Alapítvány pedig ízlésesen becsomagolt, Németországból érkezett „cipősdobozokkal” járult hozzá ahhoz, hogy a tanyán élő gyerekekhez is eljusson a Jézuska – tudtuk meg Dávid Balázstól, az alapítvány székelyföldi felelősétől.

A szánkó mindig jól jön

Ahol még érték egy tábla csokoládé

Az autók elindultak a szélrózsa minden irányába, ki-ki saját listája szerint. Néhányan Üknyéd, Pálpataka, Fenyőkút, Szencsed, Ivó és Zetelaka felé vették az irányt, a többiek szétszóródtak Varság dimbes-dombos, kanyargós utcáin, vadregényes erdejében. A házak, mint apró gyufásskatulyák, békésen szundítottak a hó alatt. Az utcákon felfelé haladva – ahová a polgármester és az alpolgármester is elkísért – iskolából hazafelé tartó gyerekekkel találkoztunk.

Először gyanakvóan néztek, hogy mit keresünk ezen a zord vidéken, ahol ritka vendég az idegen, de amikor előkerültek a szépen becsomagolt ajándékok az autó rakteréből, mosoly szaladt át az arcukon.

Dénes Viola és férje négy gyereket nevelnek egy apró kis házban. Bár az új otthon építésének gondolata megszületett, a házat nem tudták még befejezni. Bent igen jó meleg van, három kislány – egy kicsi, egy pici és egy még kisebb – kacagó arccal fogad. „Nem élünk nagy házban, de a szeretet és gyengédség mégis összeköti a családot. Nem éppen leányélet itt a tanyán, de mi boldogok vagyunk” – mondja a fiatalasszony, aki nagyon örül a karácsonyi csomagnak, bár jobban szeretné, ha valamivel ők is viszonozhatnák ezt a szép gesztust.

Jobb helyeken kevesen értenék, hogy vannak olyan családok is, ahol a kisgyerek egy tábla csokoládét kért az angyaltól, másutt meg már a színes csomagolópapírnak is nagyon tudtak örülni.
Tifán Irénke négy éve neveli öt unokáját lányával együtt. Bent a házban három kisgyerek szerényen várja, hogy megtudják jövetelünk okát. Amikor arra kérjük, énekeljenek valamit, nagy alázattal állnak elő, és belekezdenek egy karácsonyi dalba. Majd összekulcsolt kézzel imádkozni kezdenek. „Hol már ember nem segíthet, a Te erőd nem törik meg.” Ezekben a pillanatokban a szív legmélyén megnyílik egy kapu, és megérzed azt a végtelen szeretetet, amely képes hegyeket megmozgatni. A kályhán pityókatokány fő, a konyha egyik szegletében egy idősebb fogyatékos asszony ül, az ajtófélfának támaszkodva pedig egy másik asszony álldogál. Irénke két testvére, akikről szintén ő gondoskodik.
„Mindenünk megvan, semmi nem hiányzik. Nagyon sok nehézség van a nagy családdal, de semmiért sem adnám, amikor hazajövök, nyakamba ugranak a gyerekek, és mondják: nagyon szeretnek. Olyan boldogság ez, hogy kimondani nem lehet” – mondja a nagymama.

Jobb adni, mind kapni. Mert amikor adsz, akkor kapsz a legtöbbet. Ezt megtapasztalhattuk ezúttal is, hiszen olyan tiszta erőt kaptunk ezektől az emberektől, amit nem lehet egy bolygó nagyságú ajándékcsomaggal sem meghálálni.