Ketesdi Imre (MPP) vállalkozó veszi át Jakab Attila városmenedzser, volt önkormányzati képviselő helyét a székelyudvarhelyi képviselő-testületben, ugyanis a választási lista alapján őt illeti meg a tisztség – tudtuk meg Orbán Balázstól, az MPP–EMNP-koalíció frakcióvezetőjétől.
Bögöz két házánál, két különböző utcában jeleztek medvetámadást szombatra virradóra – tudtuk meg Szilágyi Ferenc alpolgármestertől. A nagyvad ismét tyúkokat ölt.
Lelkészválasztó közgyűlést tartott vasárnap a székelyudvarhelyi 1-es számú, belvárosi unitárius egyházközség a Kedei Mózes lelkész január 1-jei nyugdíjba vonulása után megüresedett állás betöltésére. A folyamatról Kelemen Szabolcs beszolgáló lelkészt kérdeztük.
Székelyderzsben június utolsó szombatja két évszázada fogadalmi, dologtiltó nap, amelyet határkerüléssel, valamint hozzá kapcsolódó rítusokkal ülnek meg. Ez a hétvége immár tizennégy éve a falunapok időpontja is.
Végre valóban új épületbe költözik az udvarhelyi Kipi-Kopi Napközi Otthon. Noha tavaly május végén ünnepélyesen átadták az intézmény új épületét, az átvétel idén tavasszal történhetett meg, hiszen a munkálatok most fejeződtek be, így szeptemberben már ott kezdhetik a tanévet.
Nagyjából öt köbméter szemetet gyűjtöttek össze vasárnap a zeteváraljai víztározó körül, valamint a Nagy-Küküllő alsóbb szakaszán azok az önkéntesek, akik részt vettek a Nagy-Küküllő Vadász és Sporthorgász Egyesület által meghirdetett takarítási akción.
Százak várták, és messzi vidékekről is ellátogattak a hétvégén Csekefalvára, a másodszor megtartott levendulafesztiválra.
A székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum is megtelt élettel sötétedés után: szombaton számos program várta az érdeklődőket a Haberstumpf-villa udvarán, az új Nézőpontok, valamint a Jégkorszak kiállításokon pedig tolongtak a nézők.
A cekendi szeméttározó ellen, egy tisztább környezetért, a gyermekek jövőjéért tüntettek péntek délután Székelyudvarhelyen az UTCA civil akciócsoport kezdeményezésére. Mintegy ötvenen gyűltek össze Székelyudvarhely főterén, hogy hangoztassák, elegük van a cekendi hulladéktározó okozta szennyezésből.
Első alkalommal szerveztek lófogászati konferenciát dr. Nagy Tibor csíkszentkirályi állatorvos kezdeményezésére a kotormányi lovardában. Az eseményen mintegy ötven székelyföldi állatorvos vett részt.
Kilenc Hargita megyei település maradt részlegesen vagy teljes áramellátás nélkül a péntek esti vihar következtében. Több ezer háztartás maradt áram nélkül, ugyanis a vihar miatt kidőlt fák sok helyen letépték a vezetékeket.
Tele vannak energiával az igazi, hamisítatlan rockzenét játszó székelyudvarhelyi Caravel együttes tagjai, ezt az energiát pedig arra fordítják, hogy feldolgozások mellett minél több saját zeneszámmal robbanjanak be a köztudatba.
Csíkszeredában János Anita Erzsébet, míg Székelyudvarhelyen a Mátyus Dental Studio rendelőjében látják el a hétvégi fogászati sürgősségi eseteket.
Kidőlt fák, jelentős károk maradtak a péntek délután Udvarhelyszéken is átvonuló vihar után. Az Udvarhelyszéki Közlekedési Info Facebook-csoportban egymás után teszik közzé, hogy milyen károkat okozott a vihar.
A két héttel ezelőtti esőzések alkalmával a Termés és Bethlenfalvi utcák kereszteződésénél eldugult esővíz-elvezető csatornák kanálisfedeleiből derékmagasságig lövellt a fekete szennylé. A laboratóriumi elemzések bizonyossá tették, hogy a cekendi hulladéktározóból kifolyó csurgalék szennyezi a környezetet.
Immár negyvenedik alkalommal nyitja meg kapuit szombaton a Homoródszentmártoni Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótábor – tudtuk meg Sata Attilától, a Homoródmente Művészetéért Alapítvány elnökétől.
Online ellenőrizhetik az egészségbiztosítási kártyájuk hollétét azok a személyek, akikhez valamilyen oknál fogva nem érkezett még házhoz az azonosító. Ennek a Hargita Megyei Egészségbiztosítási Pénztár honlapján nézhetnek utána a jogosultak.
Rendhagyó fotótárlaton ismerheti meg a közönség a világháborút a Haáz Rezső Múzeumban, ahol pénteken a Magyar Nemzeti Múzeum Nézőpontok – Térhatású fényképek a Nagy Háborúból című vendégkiállítást nyitják meg. Szombaton pedig a múzeumban éjszakázhatunk.
Megnyitja kapuit a székelyudvarhelyi Hargita Business Center (HBC). Az üzemeltetők fiatal vállalkozások tulajdonosait várják, akik beköltöztetnék cégüket az irodahelyiségek egyikébe.