A Legszebb nap címen rendezik meg a sepsiszentgyörgyi és környékbeli fogyatékkal élők által évről évre várt motorozást október első vasárnapján. A szervezők továbbra is szívesen fogadják a motorosok jelentkezését.
Transzilvanizmus témájú kötetet mutatnak be szeptember 27-én, pénteken 18 órától a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Béla termében. Az eseményen ugyanakkor kerekasztal-beszélgetésre is sor kerül.
Kortárs- és néptáncoktató nélkül maradt a sepsiszentgyörgyi Tanulók palotája. Az igazgató, Kerekes Jenő szerint talán már jövő héttől betöltik a most megüresedett helyeket.
Ötvennyolc elsőéves kezdte meg a 2024/2025-ös tanévet a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Sepsiszentgyörgyi Karán kedden; a Pécsi Tudományegyetem kihelyezett művészeti képzésén 9-en kezdték el tanulmányaikat.
A költségvetési megszorításokra mutató felkiáltójelként is lehet értelmezni a Kovászna Megyei Környezetvédelmi Hivatal székhelyéről hiányzó jókora vakolatdarabot, amely a napokban hullt le, az esőnek így még jobban kiszolgáltatva az irodaépület falait.
Hiánypótló előadássorozattal siet a gyermekeket nevelő szülő segítségére Sepsiszentgyörgy önkormányzata, amely Kondor Ágota tanácsos, mentálhigiénés szakember kezdeményezésére hat alkalommal nyújtanak gyakorlati útmutatást szakemberek segítségével.
A sepsiszentgyörgyi kerékpárbérlő rendszer beindítása óta több hiányosság is megmutatkozott. Jelenleg a legnagyobb gond, hogy hosszan tartó borús idő esetén a napelemekkel működő állomások leállnak, az energiaellátást ezért más módon kell megoldani.
Egész napra gáz nélkül maradt Sepsiszentgyörgy Szemerja negyedének jó néhány tömbháza egy péntek reggeli malőr miatt.
A programhelyszínek szempontjából főként Benedek Elek szőlőföldjére, Háromszékre helyezi a hangsúlyt a IX. kiadásához érkező, szeptember 23-a és október 3-a között zajló Holnemvolt Székelyföldi Mesefesztivál.
60 Plusz Akadémia címmel újabb, időseknek szóló ingyenes előadássorozatot indít Sepsiszentgyörgy önkormányzata, együttműködve a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Sepsiszentgyörgyi Karával. Szeptember 23-ig lehet online regisztrálni.
Egy év kihagyás után megtartják szeptember 20-22-e között a 16. kiadásához ért Sepsiszentgyörgyi Sportnapokat.

Hosszú évek óta nem volt ilyen népes mezőny a Székely Vágtán, összesen 37 lovas jelentkezett.
Sepsiszentgyörgy igazi sportparadicsommá alakul szeptember 20. és 22. között, hiszen ekkor kerül megrendezésre az Aktív Székelyföld Konferencia és a 16. Sportnapok. És ha már tömegrendezvény, akkor a Rádió GaGa Duma Dubája is ott lesz a helyszínen.
Már csak néhány nap van hátra az egészséges életmódra ösztönző, Aktív Székelyföld konferenciáig. A szeptember 21-én, szombaton tartandó előadás-maratonon Németh Balázs, volt M1-híradóssal és Pöltl Ákos családbiztonsági szakértővel is lehet találkozni.
Követhető, megvalósítható pályakép kialakításában kíván segíteni a sepsiszentgyörgyi fiataloknak a város önkormányzata, partnerségben a PONT csoporttal, ezért szervezi meg az iSEPSI 2030 Youth Lab – Karrier és jövő elnevezésű kétnapos eseménysorozatot.
Idén a Kürtőskalács-fesztivált együtt tartják a háromszéki megyeszékhely hagyományos rendezvényével, az Őszi Vásárral. A kettős eseménynek Sepsiszentgyörgy főtere ad otthont október első hétvégéjén.
Garda Dezső könyve nemcsak a hajdani tutajkészítés, tutajozás nehéz munkakörülményeit eleveníti fel, hanem a faúsztató közszékelyek szászrégeni és a lippai tutajkereskedőknek való fokozatos alárendelődését is taglalja.
Folyamatosan zajlik a tömegközlekedés átalakítása és modernizálása Sepsiszentgyörgyön. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester és Tóth-Birtan Csaba alpolgármester csütörtökön sajtótájékoztatón nyújtottak a jelen állapotra rálátást.
Az előírt terminusnál korábban érkezett meg sok sepsiszentgyörgyi tanintézménybe az önkormányzat által az Országos Helyreállítási Terv pályázatán megnyert új bútorzat, digitális felszerelés.