Megalakulásának másnapján az új sepsiszentgyörgyi képviselő-testület első rendkívüli ülésén megválasztotta a város új alpolgármestereit. Titkos és egyöntetű szavazással Sztakics Évára és Tóth-Birtan Csabára esett a választás.
A Székely Mikó Kollégium 2020-ban elkezdett általános felújítása keretében visszaadták régi fényét a főépületben levő múzeumterem patinás kazettás mennyezetének. Ez alkalomból Mikó Imre előtt is tisztelegtek a hagyatékából nyílt kiállítással.
Építési engedéllyel már rendelkezik, rövidesen a munkálatokat is megkezdheti a KBK Kraft Project a szépmezői ipari parkban. Románia első napelemgyára az energiaügyi minisztérium támogatásával épül fel.
Az illyefalvi LAM Alapítvány egy újabb, ezúttal a zöldség-gyümölcs értékesítését és a kisvállalkozók, kistermelők boldogulását segítő projektet zár le. Ezt értékelték Sepsiszentgyörgyön.
A Codex Régizene Együttes A tudós macskája című műsorát tekintheti meg a sepsiszentgyörgyi közönség október 24-én, csütörtökön 19 órától. A koncertre a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Béla termében kerül sor.
Ünnepélyes keretek között tette le a hivatali esküt az ötödik mandátumát kezdő Antal Árpád polgármester, valamint a júniusi választások nyomán mandátumot nyert képviselő-testületi tagok a sepsiszentgyörgyi önkormányzat hétfői alakuló ülésén.
Kihirdették a sepsiszentgyörgyi Bodok szálló helyére tervezett művészeti központ ötletpályázatának eredményeit, nyertest azonban nem nevezett meg a zsűri. Antal Árpád polgármester szerint egy következő lépésben választják ki a végleges koncepciót.
A lakosságot szerdán délelőtt riasztották a Ro-Alert rendszeren keresztül az Oltmező utca környékén kószáló medvéről, azonban a nagyvad már korábban is hagyott nyomokat maga után. Antal Árpád polgármester szerint nem hagyják annyiban az ügyet.
A sepsiszentgyörgyi Arany János utcában az év végére várhatóan a vízvezeték- és csatornahálózatot érintő összes munkálatot sikerül lezárni. Most azonban az utca egyik felén meglehetősen nehézkes a közlekedés.
Havonta százezer áthaladó járműtől szabadítja meg a háromszéki megyeközpontot az elkerülőút, amelyet szerdán délben ünnepélyes felvonulást követően adtak át a forgalomnak. A nyitás után mi is tettünk egy próbakört, és a stopperóránkat is magunkkal vittük.
Medvét láttak a háromszéki megyeszékhely egyik forgalmas útszakaszának környékén szerdán délelőtt. A lakosságot a Ro-Alert rendszeren keresztül figyelmeztették.

Hosszú évek óta nem volt ilyen népes mezőny a Székely Vágtán, összesen 37 lovas jelentkezett.
Egy kisteherautó rakterét töltötték meg a sepsiszentgyörgyi TEGA köztisztasági vállalat munkatársai azzal a nagy mennyiségű hulladékkal, amit az Ifjúság utcai gyűjtőpont mellé ürített le egy környékbeli lakó.
A Székely Mikó Kollégium ad otthont a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum tárgyaiból, valamint a Kolozsvári Történeti Múzeum tárgyfotóiból a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy közreműködésével összeállított, a Mikó–Rhédey házaspár mindennapjait bemutató tárlatnak.
Szerdán délután egy órakor megnyitják a forgalom előtt a sepsiszentgyörgyi terelőutat – számolt be egy Facebook-bejegyzésben a közúti infrastruktúráért felelős társaság (CNAIR) vezérigazgatója.
November 8–9-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház és a Sepsi Aréna ad otthont a 34. Népzene- és Néptánc-találkozónak. Eme műfajok szerelmesei ezúttal is változatos és gazdag programból csemegézhetnek.
Csak a városi iskolákban, és azok közül sem mindegyikben működik zökkenőmentesen az orvosi szolgálat Háromszéken. Ha van is rendelő és asszisztens, orvos nem mindenhol áll rendelkezésre.
Óriási igényt elégített ki a sepsiszentgyörgyi Szilvássy Carola Szeretetotthon, amikor lehetőséget teremtett azoknak az időseknek az elhelyezésére, akiknek a felügyelete egészségi és szellemi állapotuk miatt már nagy gondot jelentett családjaiknak.
Miután közel egy éve, tavaly decemberben karácsonyváró koncerttel örvendeztették meg a sepsiszentgyörgyieket, a világhírű szentegyházi Gyermekfilharmónia október 26-án ismét fellép a Tamási Áron Színház nagytermében.