Hirdetés

Megmenekültek a szépmezői menhely kutyái az altatástól – legalábbis egy időre

Egyetlen kutyát sem kell elaltatni a szépmezői menhelyen, az önkormányzat ugyanis megállapodott az állatok védelméért harcoló egyesülettel: amíg a ketrecekben tartózkodó ebek létszáma nem haladja meg a száznegyvenet, nem lépnek közbe.

Hirdetés

A magyar tudomány napját ünnepelték a Sapientia sepsiszentgyörgyi karán

A magyar nyelvű tudományművelésre irányította a figyelmet szerdai tudományos konferenciájával az Erdélyi Múzeum Egyesület sepsiszentgyörgyi fiókja és az EME agrárszakosztálya. „Közös ügyet szolgálunk” – hangsúlyozta Nyárádi Imre-István.

A magyar tudomány napját ünnepelték a Sapientia sepsiszentgyörgyi karán
Hirdetés
2024. december 04., szerda

Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen is útjára indul az ünnepi kisvonat

Kisvonattal utazhatnak a gyerekek Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen az ünnepi készülődés ideje alatt. Előbbi helyszínen szerdától, utóbbin péntektől vehető igénybe a rendhagyó járat – olvasható a helyi polgármesteri hivatalok közleményében.

Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen is útjára indul az ünnepi kisvonat
Hirdetés
2024. december 04., szerda

Okoskonténereket helyeznek üzembe Sepsiszentgyörgyön is

Okoskonténerek tűntek fel az elmúlt időszakban Sepsiszentgyörgy több pontján is a régi gyűjtőpontok helyén. Ezeket a város pályázati úton szerezte be, az általa szerződtetett cég szereli fel és helyezi üzembe.

Okoskonténereket helyeznek üzembe Sepsiszentgyörgyön is
2024. december 03., kedd

Menhelyi kutyák elaltatása: kegyetlen gyilkosság vagy szükségszerű intézkedés?

Egyre élesebb vita körvonalazódik a civilszervezetek és a sepsiszentgyörgyi önkormányzat között, miután elterjedt a hír: a szépmezői kutyák egy részét rövidesen elaltatják. Körülbelül harminc menhelyi eb sorsa dől el a napokban.

Menhelyi kutyák elaltatása: kegyetlen gyilkosság vagy szükségszerű intézkedés?
Hirdetés
2024. december 02., hétfő

A legjobbakat díjazta a Junior Business Club

A sepsiszentgyörgyi Junior Business Club (JBC) 15. jubileumi díjkiosztó gálaestjén a baróti Dynamic Displays Kft., a Kati Naturals kozmetikai brand tulajdonosa és egy matematikaoktatást célzó honlap fejlesztője vehette át az idei elismeréseket.

A legjobbakat díjazta a Junior Business Club
2024. december 01., vasárnap

Advent első vasárnapján Sepsiszentgyörgy is ünnepi fénybe öltözött

Legyen az adventi koszorú figyelmeztető jel: van még tennivalónk ahhoz, hogy igazi karácsonyt éljünk meg – hangzott el a hit gyertyájának meggyújtásakor Sepsiszentgyörgyön vasárnap este. Az adventi ünnepség százakat vonzott a város főterére.

Advent első vasárnapján Sepsiszentgyörgy is ünnepi fénybe öltözött
Hirdetés
2024. november 29., péntek

Megtörtént az első baleset a sepsiszentgyörgyi elkerülőúton

Két személygépkocsi ütközött össze a sepsiszentgyörgyi elkerülőúton péntek délután, szerencsére személyi sérülés nem történt, csak anyagi kár keletkezett.

Megtörtént az első baleset a sepsiszentgyörgyi elkerülőúton
2024. november 29., péntek

Ahol anyagilag támogatja az önkormányzat, hogy a tömbházi lakótársulások kitakarítsák a szennyezett pincéket

Öt lépcsőház a nyertese a sepsiszentgyörgyi önkormányzat pincefelújítási programjának, amely által 15 000 lejes támogatásban részesülnek, hogy a vízzel, szennyvízzel elárasztott pincéiket kitakarítsák.

Ahol anyagilag támogatja az önkormányzat, hogy a tömbházi lakótársulások kitakarítsák a szennyezett pincéket
2024. november 28., csütörtök

Le kell mondani a stadionról, miután a románok civil fóruma pert nyert

Vissza kell adni az államnak a már egyszer Sepsiszentgyörgy tulajdonába került stadiont, mert a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma megtámadta a vonatkozó kormányhatározatot.

Le kell mondani a stadionról, miután a románok civil fóruma pert nyert
2024. november 26., kedd

Találkozások otthona a Krisztus Király-plébániaközpont

Hálával és örömmel teli búcsús ünnepségen adták át a Krisztus Király Plébánia új épületét Sepsiszentgyörgyön az egyházi év utolsó vasárnapján. A többfunkciós, közösségi érdekeket szolgáló plébániaközpontról Takó István plébános mesélt.

Találkozások otthona a Krisztus Király-plébániaközpont
Hirdetés
Hirdetés
2024. november 26., kedd

Sepsiszentgyörgyön a cégek fele sem él az ingatlanadó-visszatérítés lehetőségével

Sepsiszentgyörgyön még mindig a cégek kevesebb mint fele él az önkormányzat által nyújtott de minimis támogatás igénylésének lehetőségével. Idén 123 helyi vállalkozás kérte ingatlanadójának részleges visszatérítését.

Sepsiszentgyörgyön a cégek fele sem él az ingatlanadó-visszatérítés lehetőségével
Hirdetés
2024. november 25., hétfő

Holtan találtak egy férfit a sugásfürdői mofettában

Holtan találtak szombat este a sugásfürdői mofettában egy 53 éves férfit, aki valószínűsíthetően előre eltervelt módon öngyilkosságot követett el.

Holtan találtak egy férfit a sugásfürdői mofettában
2024. november 24., vasárnap

Templom utáni szavazókedv: egy kicsit még várakozni is kellett néhány szavazóhelyiségnél

Sepsiszentgyörgyön a vasárnapi templomi eseményeket követően látszólag megnőtt a forgalom a szavazókörzetekben, például a Székely Nemzeti Múzeumban (15. számú körzet) kisebb sor is kialakult, így a csendőrség szabályozta a belépést.

Templom utáni szavazókedv: egy kicsit még várakozni is kellett néhány szavazóhelyiségnél
2024. november 24., vasárnap

Még jelentkezhetnek a kézművesek a sepsiszentgyörgyi karácsonyi vásárra

Karácsonyi vásárnak ad otthont idén is Sepsiszentgyörgy. December 14–23. között az ünnepi díszbe öltöző főtéren gazdag program, helyi kézművesek portékái és családbarát foglalkozások várják a látogatókat. A kézművesek december 2-ig jelentkezhetnek.

Még jelentkezhetnek a kézművesek a sepsiszentgyörgyi karácsonyi vásárra
Hirdetés
2024. november 20., szerda

Bérletrendszer helyett ajándékutalványok Sepsiszentgyörgyön

A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színháznál jó pár évvel ezelőtt megszüntették a bérletrendszert. Helyette ajándékutalványokat vezettek be, szép eredménnyel, és az utóbbi két évadban a mecénások számát is sikerült megkétszerezni.

Bérletrendszer helyett ajándékutalványok Sepsiszentgyörgyön
2024. november 19., kedd

Idén nem lesz TEDx Sepsiszentgyörgyön

Az esemény előtt két héttel a szervezők bejelentették, hogy elmarad az idei TEDx rendezvény. Az előadássorozat lemondásának okairól érdeklődtünk.

Idén nem lesz TEDx Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2024. november 19., kedd

Radnóti-turné Erdélyben, figyelemfelkeltő kísérő programokkal

Vetített koncertszínházzal, rendhagyó irodalomórákkal és könyvbemutatókkal indul útjára Erdélyben a Radnóti-turné november 22-29. között – olvasható a szervezők szerkesztőségünknek is elküldött közleményében.

Radnóti-turné Erdélyben, figyelemfelkeltő kísérő programokkal
Hirdetés

Szavazógép

Szavazás Melyik időszámításnál maradjunk?

Szavazás eredménye
Hirdetés