Saját karján ejtett vágásokat két székelyudvarhelyi diák

Öncsonkításra utaló nyomokat fedeztek fel két diákon a székelyudvarhelyi Bányai János Szakközépiskolában, a fiatalok saját karjukon ejtettek vágásokat, állításuk szerint lelki problémák miatt. A hatóságok szerint az eset nincs összefüggésben a Kék bálna önpusztító játékkal.

Nincs iskolahálózat, lemondásra szólították fel az oktatási ügyekkel foglalkozó osztály vezetőjét

Bár a Civilek a Katolikus Iskoláért szülői közösség szóvivője szerint a csütörtöki marosvásárhelyi önkormányzati ülésen történtek egy új kezdet lehetőségét jelenthetik, az iskolahálózatra vonatkozó határozattervezet leszavazása után tulajdonképpen senki nem tudta, hogy mi lehetne a következő lépés.

Nincs iskolahálózat, lemondásra szólították fel az oktatási ügyekkel foglalkozó osztály vezetőjét
2017. április 06., csütörtök

Már csak a gyermeklétszámon múlik, hogy évek múlva is ünnepelhet-e a kebelei tanintézet

Ha bezárnak egy iskolát, nehezen vagy talán soha nem nyitják újra. Ezért is volt olyan fontos a csütörtök délelőtti iskolaavató ünnepség a Jedd községhez tartozó kis falunak, Kebelének. Tizenkét kisiskolást és tíz óvodást fogad a tanítónő és az óvónő mindennap az új épületben.

Már csak a gyermeklétszámon múlik, hogy évek múlva is ünnepelhet-e a kebelei tanintézet
2017. április 06., csütörtök

Négy év múlva jön a könnyített román vizsga

A román nyelv és irodalmat sajátos tanterv alapján tanuló diákok sajátos, könnyített tételekből záróvizsgáznak majd – ezt szögezi le az RMDSZ törvénymódosítási javaslata, amit elfogadott a képviselőház.

Négy év múlva jön a könnyített román vizsga
Négy év múlva jön a könnyített román vizsga
2017. április 06., csütörtök

Négy év múlva jön a könnyített román vizsga

2017. április 05., szerda

Túljelentkezés a Bolyaiban, még egy osztály indítását kérték

Míg Marosvásárhely néhány körzeti iskolájában alig gyűlt össze tizenkét magyar kisdiák, hogy elindulhasson a nulladik osztály, addig a Bolyai Farkas Gimnázium egyetlen előkészítő osztályába harminckilencen iratkoztak be.

Túljelentkezés a Bolyaiban, még egy osztály indítását kérték
2017. április 04., kedd

Nagy lehetőséghez jutott az udvarhelyi sportiskola

A Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) kihelyezett székelyudvarhelyi karától a sportiskolához került a régi UCECOM iskolaközpont udvarán található tornaterem és a bentlakás.

Nagy lehetőséghez jutott az udvarhelyi sportiskola
2017. április 03., hétfő

Bíróságon próbálja megakadályozni a néppárt az iskola-összevonást

Bíróságon kérte az Erdélyi Magyar Néppárt háromszéki szervezete, hogy érvénytelenítsék a sepsiszentgyörgyi Kós Károly-iskola önállóságának megszűnéséről szóló két tanácshatározatot.

Bíróságon próbálja megakadályozni a néppárt az iskola-összevonást
2017. április 03., hétfő

Június 13-án kezdődik a nyolcadikosok soron kívüli képességvizsgája

Június 13-án képességvizsgáznak román nyelv és irodalomból azok a nyolcadikosok, akik tantárgyversenyekre vagy más nemzetközi megmérettetésekre készülnek – derül ki az oktatási miniszter által kiadott rendeletből.

Június 13-án kezdődik a nyolcadikosok soron kívüli képességvizsgája
2017. április 03., hétfő

Vendégdiákok Udvarhelyen

Az Erasmus+ programnak köszönhetően egy héten át négy ország diákjai a hagyomány és a modernitás építkezésben való ötvözésének lehetőségeivel foglalkoznak Székelyudvarhelyen. A külföldi fiatalokat múlt héten köszöntötték a Tamási Áron Gimnázium dísztermében.

Vendégdiákok Udvarhelyen
Vendégdiákok Udvarhelyen
2017. április 03., hétfő

Vendégdiákok Udvarhelyen

2017. április 03., hétfő

Nincs veszélyben a marosvásárhelyi Református Kollégium

Nincs veszélyben a Református Kollégium léte – állítja az intézmény igazgatója, valamint a megye helyettes főtanfelügyelője. Az aggasztó hír azok után röppent fel, hogy a tanfelügyelőség nemcsak a katolikus gimnáziumot, hanem a reformátust is kivágta a jövő évi iskolahálóból.

Nincs veszélyben a marosvásárhelyi Református Kollégium
2017. március 31., péntek

Sürgősségi ülést hívnak össze az oktatási intézmények hálózatának megszavazására

A marosvásárhelyi RMDSZ-frakció bojkottálta a márciusi soros tanácsülést, így nyomatékosítva, hogy rendkívüli sürgősnek tartja, hogy a római katolikus iskola ügye végre megoldódjon. Ennek érdekében kérte egy sürgősségi tanácsülés összehívását jövő hétre.

Sürgősségi ülést hívnak össze az oktatási intézmények hálózatának megszavazására
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
„A székely vándor végre hazatalált”
Megnyitás

„A székely vándor végre hazatalált”

A korondi születésű Lőrincz Márton 1936-ban magyar színekben lett olimpiai bajnok, szabadfogású birkózásban. Buenos Airesben halt meg, és temették el. 55 évvel a halála után viszont újra „hazatért”: szülőfalujában, a Firtos lábánál helyezték hamvait örök nyugalomra.

2017. március 29., szerda

Helyben toporognak a katolikus iskola ügyében

Miközben a szülők egy része Bukarestben kereste a megoldást a Római Katolikus Teológiai Gimnázium ügyében, a szülők egy másik része a tanfelügyelőségen várta, hogy elkezdődjön az intézmény vezetőtanácsának gyűlése. Azt remélték, hogy döntés születik a marosvásárhelyi iskolahálózatról.

Helyben toporognak a katolikus iskola ügyében
2017. március 29., szerda

Érdemes a lakóhelyhez közeli óvodákat is számításba venni

Az óvodakezdés előtt álló gyerekek szüleinek még várniuk kell pár hetet csemetéjük beíratására, ugyanis előbb az előkészítő osztályokba való beiratkozásnak kell lezárulnia. Általában májusban kezdődnek a beiratkozások, és egészen nyár végéig elhúzódhatnak.

Érdemes a lakóhelyhez közeli óvodákat is számításba venni
2017. március 28., kedd

Miniszteri meghallgatáson a katolikus iskola diákjainak szülei

Időpontot kaptak Pavel Năstase tanügyminiszterhez a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnáziumban tanuló diákok szüleinek képviselői. A szószólók kedd hajnalban indultak el Bukarestbe, azzal a céllal, hogy megoldást találjanak gyerekeik iskolájának önálló jogi tanintézményként való megtartására.

Miniszteri meghallgatáson a katolikus iskola diákjainak szülei
2017. március 23., csütörtök

Botrány a tanfelügyelőségen

A marosvásárhelyi katolikus iskolába járó diákok szüleinek elegük van a tanfelügyelőség törvénytelenségeiből. Mindenre elszántan keresték fel Ioan Macariét, az újonnan kinevezett főtanfelügyelőt, aki megpróbált elmenekülni előlük, kevés sikerrel.

Botrány a tanfelügyelőségen
Botrány a tanfelügyelőségen
2017. március 23., csütörtök

Botrány a tanfelügyelőségen

2017. március 23., csütörtök

Csak egy csíkszeredai iskolában volt túljelentkezés az előkészítőbe iratkozásnál

Lejárt az előkészítő osztályokba a körzetes beiratkozás első szakasza, a gyermekek névjegyzékét szerdán tették közzé. A csíkszeredai tanintézetek esetében csak a Petőfi Sándor Általános Iskolában volt túljelentkezés.

Csak egy csíkszeredai iskolában volt túljelentkezés az előkészítőbe iratkozásnál
2017. március 23., csütörtök

Az sem egyezett bele a per felfüggesztésébe, akit bepereltek

A marosvásárhelyi katolikus iskola mellett kiálló szülők szerdán kérték annak a két pernek a felfüggesztését, amelyet a tanfelügyelőség határozata ellen indítottak az unireás szülők.

Az sem egyezett bele a per felfüggesztésébe, akit bepereltek
2017. március 22., szerda

Bérleti díjból vagy külső forrásból újítsanak?

Közösségi oldalán emelt kifogást Benedek Árpád Csaba, az udvarhelyi önkormányzati képviselő-testület RMDSZ-frakciójának vezetője, amiért a városvezetés nem tűzte ismét napirendre a Gimi és a Refi épületeinek bérléséért fizetendő díj megtárgyalását.

Bérleti díjból vagy külső forrásból újítsanak?

Szavazógép

Szavazás Önt mi zavarja a legjobban a palackvisszaváltós rendszerben?

Szavazás eredménye