Idén a helyi költségvetésből a megszokott 10 százalék helyett 14 százalékot költöttek a marosvásárhelyi tanintézmények rendbetételére, új bútorok vásárlására, így mindenhol megfelelő körülmények között várják hétfőn reggel a tanulókat – nyilatkozta Dorin Florea polgármester.
Valójában nem is olyan nagy: tíz plusz egy bónuszkérdésből áll. Inkább a téma teszi naggyá. Tesztelje le, mennyire tájékozott az utóbbi időszak legmediatizáltabb témájában, a székelyföldi medvekérdésben. Igen, kérdések következnek.
Számos rendőr – köztük gazdasági bűncselekményeket vizsgáló, közrendészeti, bűnügyi és közlekedési rendőr – csendőrök, élelmiszer-biztonsági és mezőgazdasági szakemberek, valamint munkaügyi felügyelők alkotta csapat tartott nagyszabású ellenőrző akciót a vásárhelyi piacokon.
Búcsúünnepek, falunapok, jégkorongmérkőzés, kocsmamegnyitó, szoboravatás – aki keres, az bőséggel találhat kedvére való programot a hétvégén.
Ioan Macarie Maros megyei főtanfelügyelő az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozva pénteken azt mondta, az intézmény igazgatótanácsa arról döntött, hogy a Bolyai Farkas Elméleti Líceumhoz sorolják be a Római Katolikus Teológiai Gimnázium osztályait.
Kihirdette csütörtökön a Maros megyei önkormányzat a marosvásárhelyi Transilvania repülőtér kifutópályájának felújítási munkálataira kiírt versenytárgyalás nyertesét.
Két kis fabódé helyett egy nagy kocka „monstrumot” építenek a marosvásárhelyi Kövesdombon, a Șurianu sétány elejére, és az új létesítmény a zöldövezetből is elfoglal egy részt – jelezte nemrég a környéken lakó olvasónk. A helyszínen járva egy-két dolog kiderült.
Hét házkutatást tartottak csalás gyanúja miatt Maros megyében csütörtök délelőtt a Brassó megyei rendőrök. A gyanúsított személyek fát kínáltak eladásra, fel is vették az árura az előleget, de a fát nem szállították le.
Miközben Vásárhely magyarságának a közélet iránt még érdeklődő parányi része azon vitatkozik, hogy jól szervezett volt-e az amúgy bántóan kevés résztvevővel lezajlott szerdai tüntetés, a katolikus iskola ügye dübörögve kért és kapott helyet magának a nagypolitika színpadán.
A vásárhelyi Kishegyszőlő első ránézésre nem egy ideális hely az ott lakóknak. Az aszfalt enyhén szólva is sok kívánnivalót hagy maga után, járda nincs, s mint most kiderült, a közművesítés sem nagyvárosi. Már legalább három napja csordogál a földből az ivóvíz.
Elkészült Ötvös Sándor, Erdély természeti csodáit bemutató drónvideó sorozatának második része.
Élmények, amelyekért érdemes eljönni és visszatérni – főként ezek miatt érkeztek a fiatalok Székelyföld minden szegletéből keddtől vasárnapig Tusványosra. Családias hangulat, sok ismerős – jellemezték a rendezvényt.
Mintegy háromezren gyűltek össze szerda délután Marosvásárhely főterén. A megszűnés határán lévő Római Katolikus Teológiai Gimnázium védelmében minden magyar politikai párt és történelmi egyház képviseltette magát az egyórás, fegyelmezett megmozduláson.
A Carrefour üzlethálózat Marosvásárhelyen kizárólag egy nyelven kommunikál, ezért annak vezetőihez fordul a Civil Elkötelezettség Mozgalom, és arra biztat minden vásárhelyi magyar vásárlót, hogy a hivatalosan feltüntetett elérhetőségeken jelezze észrevételeit, nemtetszését az egynyelvűség miatt.
A Magyar Unitárius Egyház keretében működő egyháztársadalmi szervezetek, a Gondviselés Segélyszervezet és az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) idén a SegédKezek kalákatábor hatodik kiírását szervezte meg.
Vádat emelt az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) a Maros megyei Mezőbánd volt polgármestere, Mircea Rus ellen. Az egykori elöljárónak vesztegetés elfogadása és pénzmosás gyanúja miatt kell bíróság elé állnia.
A csíkszentdomokosi Izsák-malomban öntötték össze szerdán a Magyarok Kenyere jótékonysági programban részt vevő székelyföldi gazdák által felajánlott búzát. A több mint kétszáz székelyföldi adakozó 15 tonna gabonát ajánlott fel a rászoruló gyerekeknek.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház szombaton 100% Reloaded címmel egész napos programkavalkáddal várja a színházkedvelőket.
A gernyeszegi Teleki-kastélyban konferencia kezdődik Kastélyok és mágnások címmel pénteken. Az esemény célja teret biztosítani a nemességkutatással, nemesi építészettel foglalkozó szakembereknek kutatásaik bemutatására.