
Közösségi helyszíneken folyt a munka. Illusztráció
Fotó: Lukácsi Lehel
A Magyar Unitárius Egyház keretében működő egyháztársadalmi szervezetek, a Gondviselés Segélyszervezet és az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) idén a SegédKezek kalákatábor hatodik kiírását szervezte meg.
2017. szeptember 06., 17:562017. szeptember 06., 17:56
2017. szeptember 06., 17:562017. szeptember 06., 17:56
Az augusztus 28. és szeptember 3. között tartott önkéntes munkatábor helyszínei Nyárádszereda környéki települések voltak. A tábori központ helyszíne Nyárádszentmárton volt – számolt be Márkó László médiareferens. A résztvevők elsősorban
(templomoknál, közösségi házaknál, paplakoknál, iskoláknál és óvodáknál, valamint tűzoltósági székhelyeknél) kalákáztak. A táborsorozat célja a rászorulók közvetlen segítése, ugyanakkor a közösségi szolidaritás évszázados hagyományának, a kalákának a népszerűsítése. A hatvan résztvevő (14 és 35 év közötti ifjak) húsz különböző erdélyi helységből érkezett a Nyárád mentére, ahol tizenhárom településen, összesen negyvenöt családnál, illetve közösségi épületeknél a következő munkaterületeken dolgozott: háztáji takarítás, favágás, gyomlálás, kaszálás, lakások meszelése, kapuk és kerítések festése, egyebek.
A kalákatábort istentisztelettel zárták, számba vették a munkálatok eredményeit és a rendezvény egészét.
Az akkori résztvevők székelyföldi falvakban nyújtottak segítséget kétkezi munkával a világháború frontjain harcoló vagy már elesett férfiak családjainak. Az elmúlt öt évben újraindított sorozat eddigi helyszínei: Homoród mente (2012, 2013), Erdővidék (2014), Nyikó mente (2015), Aranyosszék (2006).
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!