A székelyektől sem áll távol a bioüzemanyag

Szép, környezettudatos hozzáállás szelektíven gyűjteni a hulladékot, vigyázni, hogy jártunkban-keltünkben ne hagyjunk szemetet magunk után, azonban ez még nem elég. Fontos lenne az is, hogy a háztartásban használt étolaj ne kerüljön a csatornarendszerbe. Van egy sokkal jobb megoldás.

A szeméthalmokat már megszoktuk, de ez most valami új

Nagy mennyiségű új cipőt és ruhát dobott ki valaki a Székelyudvarhelyhez tartozó Bethlenfalva határában fekvő mezőre. A helyi rendőrség tőlünk értesült a szemétgócról, a helyszínre mentek, ám egyelőre nem derült fény a szemetelő kilétére.

A szeméthalmokat már megszoktuk, de ez most valami új
2018. július 17., kedd

Nem fizet semmit a lakó, mégis elviszik a szemetét

Több mint egy köbméter hulladékot gyűjtöttek össze a napokban a Rétyi Nyír természetvédelmi területről. Legutóbb májusban szedték ott össze a szemetet, a köztisztasági vállalat igazgatója szerint viszont egyre ritkábban fordul elő, hogy a patak partjára, az erdő szélére hordják a szemetet.

Nem fizet semmit a lakó, mégis elviszik a szemetét
2018. július 05., csütörtök

Most akkor védett lett a Vársétány, vagy sem?

Az utolsó percben kicserélt határozattervezet miatt úgy tűnik, mégsem lett védett övezet a marosvásárhelyi Vársétány területe. A városháza szakigazgatósága az utolsó pillanatban egy második variánst helyezett a képviselő-testületi tagok elé, és azt szavazták meg.

Most akkor védett lett a Vársétány, vagy sem?
2018. június 27., szerda

Elhagyja a székely a „jó lesz még valamire” felfogását?

Nagyon jól teljesítettek a székelyudvarhelyiek a múlt szombaton megrendezett újrahasznosítási kampányon. A RoRec Egyesület a polgármesteri hivatallal, az RDE Harghita hulladékgazdálkodási vállalattal, illetve néhány önkéntessel közel 25 tonna elektromos és elektronikai hulladékot gyűjtött össze.

Elhagyja a székely a „jó lesz még valamire” felfogását?
2018. június 18., hétfő

Eltűntek a folyami rákok a Küküllőből, és a hal is kevesebb – aggódnak a horgászok

Bűzös és koszos víz ömlik időnként a Nagy-Küküllőbe a fenyédi derítőállomásról – panaszolják a székelyudvarhelyi Nagy-Küküllő Vadász és Sporthorgász Egyesület képviselői, akik a folyó élővilágáért aggódnak. Szerintük azonban a baj ennél jóval kiterjedtebb és súlyosabb.

Eltűntek a folyami rákok a Küküllőből, és a hal is kevesebb – aggódnak a horgászok
2018. június 06., szerda

„Zöld szívek” vetélkedője a Zsibongóban

A környezetvédelem világnapján tizenkét éve tartanak vetélkedőt a székelyudvarhelyi Zsibongó Napközi Otthonban, ahol kedden a helyi és környékbeli falvak óvodáinak, napközi otthonainak képviselői mérték össze tudásukat, ügyességüket.

„Zöld szívek” vetélkedője a Zsibongóban
2018. június 06., szerda

A favágás is lehet természetbarát

Létezik egy fakitermelési módszer, amit ha megfelelően alkalmaznak, gazdaságos lehet a tulajdonosok számára. Sőt, mindettől változatosabbak lesznek a fafajok, így az egész erdő ellenállóbbá válik a betegségekkel és egyéb negatív hatásokkal szemben.

A favágás is lehet természetbarát
A favágás is lehet természetbarát
2018. június 06., szerda

A favágás is lehet természetbarát

2018. május 28., hétfő

Lehet helyesen dönteni szöcskeügyben?

Vészhelyzetet rendeltek el a szöcskeinvázió miatt, és rovarirtószeres permetezést végeztek Gyergyószéken. Kápolnásfaluban nehéz döntés előtt állnak a gazdák: ha kérik a permetezést, hetekig nem hajthatják ki a legelőre állataikat, de mi van, ha a szöcskék falnak fel mindent?

Lehet helyesen dönteni szöcskeügyben?
2018. május 07., hétfő

Elegük lett a szemetelőkből, járőrszolgálatot fognak szervezni

A Gyergyószárhegyen átfolyó patakok medrei, a Hidegkút kirándulóhely és a Tatár-dombi emlékmű környéke is szebb látványt mutat annak köszönhetően, hogy pénteken nagytakarítás zajlott a faluban és környékén.

Elegük lett a szemetelőkből, járőrszolgálatot fognak szervezni
2018. május 07., hétfő

Macska- és kutyatetemeket is találtak a szemétgyűjtés során

A pelenkától a gyapjúpokrócig, az alumínium doboztól a betonacélig sok mindent összegyűjtöttek azok az önkéntesek, akik részt vettek a hét végén zajló nagytakarításon, Gyergyóditróban. Macska- és kutyatetemekre is találtak a patakmeder-tisztítók.

Macska- és kutyatetemeket is találtak a szemétgyűjtés során
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Nem kedvezett a szárazság a káposztának
Megnyitás

Nem kedvezett a szárazság a káposztának

A szépvízi káposztatermesztők nincsenek teljesen megelégedve az idei terméssel, ugyanis a nyári aszály, majd jégeső miatt az előző évhez képest kevesebb káposzta termett – és ez a termény árán is megmutatkozott. A Nád-dűlőn szervezett hagyományos káposztavágáson jártunk.

2018. április 24., kedd

Összefogtak a lakók, és leállíttatták az erdő kitermelését

A lakók tiltakozását követően leállították a Sepsiszentgyörgy előpataki határában lévő szemerjai erdő kitermelését.

Összefogtak a lakók, és leállíttatták az erdő kitermelését
2018. április 24., kedd

Olyan sokan adtak és adnának le mobilt, hogy folytatják a könyvtárban a gyűjtést

Amikor még sokaknak Siemens-mobilja volt, hányan adták volna oda a készüléket egy könyvért cserébe? Minden bizonnyal nem sokan. Mobiltelefonok több generációja tűnt el azóta, a könyvek viszont – köztük a régiek – továbbra is értéket képviselnek.

Olyan sokan adtak és adnának le mobilt, hogy folytatják a könyvtárban a gyűjtést
2018. április 23., hétfő

Megtiltották a fürdőzést a Szent Anna-tóban

Idén nyártól tilos lesz a Szent Anna-tóban fürödni. A szigorítás célja, hogy megőrizzék a víz minőségét, ugyanis a fürdőzők miatt sok naptej kerül a vízbe, szennyezve a tavat.

Megtiltották a fürdőzést a Szent Anna-tóban
2018. április 23., hétfő

Akár név nélkül is lehet jelenteni az illegális szemetelőket

A Csereháton, Szejkefürdőn, a vasúti sínek mentén, a Bosnyák-, a Fehéres-, az Árpád-, a Szejke- és a Varga-patak medrében, valamint a Nagy-Küküllő Udvarhelyhez tartozó partszakaszán takarítottak hétfőn és az elmúlt hétvégén a városháza Föld-napi akciója részeként.

Akár név nélkül is lehet jelenteni az illegális szemetelőket
2018. április 22., vasárnap

Föld-közeli események Székelyudvarhelyen

„Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?” – hangzik a Föld napja egyik jelmondata. Április 22-e köré ilyenkor világszerte a bolygó megóvására figyelmeztető eseményeket szerveznek.

Föld-közeli események Székelyudvarhelyen
Föld-közeli események Székelyudvarhelyen
2018. április 22., vasárnap

Föld-közeli események Székelyudvarhelyen

2018. április 19., csütörtök

Patakmeder-takarítás a Föld napja alkalmából

A Föld napja alkalmából patakmeder-takarításra várják Székelyudvarhelyen a civil szervezetek képviselőit és mindazokat, akik szívükön viselik a város és környezetük tisztaságát.

Patakmeder-takarítás a Föld napja alkalmából
Patakmeder-takarítás a Föld napja alkalmából
2018. április 19., csütörtök

Patakmeder-takarítás a Föld napja alkalmából

2018. április 17., kedd

A környezetőrség és a vízügy is bírságolt az olajszennyezés miatt

Bűnügyi eljárást indított a marosludasi ügyészség a radnóti hőerőműnél történt olajszennyezés miatt – írja az Agerpres hírügynökség Lucian Goga Maros megyei prefektus keddi nyilatkozatára hivatkozva.

A környezetőrség és a vízügy is bírságolt az olajszennyezés miatt

Szavazógép

Szavazás Önt mi zavarja a legjobban a palackvisszaváltós rendszerben?

Szavazás eredménye