Egyre többször bukkan fel a barnamedve a Kovászna megyei településeken, utakon. Gyakran a csendőröket riasztják, hogy elzavarják a vadat.
Életképesebb a romániai magyar közösség, mint ahogyan azt sokan szeretnék, azért támadják folyamatosan – szögezte le sajtótájékoztatón Antal Árpád. Sepsiszentgyörgy polgármestere kifejtette, ha nem lenne erős a magyar közösség, magyar államelnöke is lehetne Romániának.
Trófeát és szablyát vehetett át a Székely Vágta kovásznai győztese. Mi nemcsak a díjakat mutatjuk, hanem az odavezető eseményeket is: a finálé felvezetését, ágyúdörrenést, a rajt előtti feszültséget, majd a levegőkifújást. Képtörténet egy szuszra.
Kovászna város képviseletében Fazakas János Alpár nyerte a kilencedik Székely Vágtát Pillangó nevű lovával vasárnap délután a maksai Óriáspince-tetőn.
Két diáknak esett átmenő alá a képességvizsgán kapott jegyeinek átlaga az óvások után Kovászna megyében. Az újrajavításokat követő legnagyobb eltérések magyar nyelv és irodalomból voltak, esetenként egy jegynyi különbség is adódott az első és a második értékelés között.
Különleges falfestményeinek köszönhetően európai viszonylatban is egyedinek számít az 1820-as években épített oltszemi Mikó-kastély.
Egyénre szabott mozgásfejlesztés, gyógytorna, masszázs és hidromasszázs, kognitív fejlesztés, logopédia, önálló életre nevelés, zene- és táncterápia szolgálja a fogyatékkal élő gyermekek és fiatalok fejlődését, gyógyulását a Sepsiszentgyörgyön átadott központban.
Lovas díszmenettel kezdődött szombaton a Székely Vágta a maksai Óriáspince-tetőn. Látványból nem volt hiány, huszárok vonták fel az óriás székely zászlót, lovasok hajtottak a célig, mutatványosok kápráztatták el a közönséget. Fotókon mutatjuk.
Kilencedszer zúgott fel szombat délben a Klapka-induló a maksai Óriáspince-tetőn, ahol a Székely Vágta versenyzői fogadalmat tettek a sportszerű futamok mellett. Meg is vannak az előfutamok győztesei, Farkaslaka, Előpatak, Csíkdelne és Kovászna lovasai döntőznek vasárnap.
Egységes elgondolás, törvényes kötelezettség hiányában a székelyföldi városokban van, ahol tervszerű, máshol viszont esetleges vagy éppen teljesen hiányzik a szúnyogirtás, amit esetenként a bürokrácia is megnehezít. A vérszívók viszont tombolnak, a lakosság pedig védekezik, ahogy lehetőségei engedik.
Paradicsom, paprika, uborka, padlizsán, barack, cseresznye, meggy és a nyári időszak slágergyümölcsei, a görög- és a sárgadinnye uralja jelenleg a székelyföldi piacokat. Az azonos kínálat viszont nem jelent egyforma árakat is, jelentős különbségek figyelhetők meg az egyes városok között.
A közelmúltban érett össze egy egész, kerek formációvá a Székelyföldön is egyre ismertebb Majd Kiderül zenekar. A 2022-ben alapított együtteshez az elmúlt években több, tehetséges fiatal csatlakozott, így már semmi akadálya, hogy elérjék álmaikat.
Nagy népszerűségnek örvend az a Facebookon közzétett videó, amin egy idős férfi etet egy békésnek tűnő medvét az úton, a háromszéki Ozsdola közelében.
A római katolikus egyházban Szent Péter és Szent Pál apostolok főünnepét június 29-én tartják. A hagyomány szerint mindkettőjüket ezen a napon végezték ki Rómában.
A következő hetekben Kovászna megye nagy részében leáll az építkezési engedélyeztetés, mert nincs, aki a dokumentumokat aláírja.
Itthon vagyunk! – skandálta a több száz fős tömeg csütörtökön délután Sepsiszentgyörgy főterén az úzvölgyi temető védelméért szervezett tüntetésen.
Kényszerleszállást hajtott végre csütörtök délután egy vitorlázó repülőgép a háromszéki Réty község területén, a településhez tartozó Egerpatak és Sepimagyarós között a mezőn. A pilóta sérülések nélkül megúszta.
Rekord-nevezéssel rajtol a hétvégén 9. Székely Vágta. A budapesti Nemzeti Vágta előfutamára tizennyolc település lovasa nevezett be, a székelyföldi házi versenynek számító Gobé futamon pedig tíz település indítja lovasát.
A hatóságok egyelőre nem rendeltek el kötelezettségeket a meleg miatt Hargita megyében, viszont az afrikai hőség megérkezése mellett megnőtt az esélye a viharos zivatarok kialakulásának is.