Közös ipari park létrehozásáról állapodtak meg Madéfalva, Csíkcsicsó, Csíkszereda, valamint Hargita Megye Tanácsának elöljárói. A cél érdekében a madéfalvi közbirtokosság már megvásárolt egy tízhektáros területet Csíkcsicsó és Madéfalva határában.
Határozatot fogadott el keddi ülésén a kormány a fiatalok lakásvásárlását támogató Első otthon program idei folytatásáról – írja az Agerpres hírügynökség a miniszterelnöki kancellária vezetőjének bejelentésére hivatkozva.
Noha Székelyföldön tájidegennek számít, mégis eladta szarvasmarháit és szamártartásba fogott egy homoródszentmártoni család: elsősorban tejet, hosszabb távon pedig húst szeretnének termelni, ugyanakkor terápiás táborokban is gondolkodnak. A Főnix Konyha munkatársai ezúttal a gazdát látogatták meg.
Több olyan juhász is van, aki télen, a törvény által tiltott időszakban is kihajtja a mezőkre a rá bízott nyájat, károsítva ezáltal a vadállományt és a mezőgazdasági területek tulajdonosait is. A probléma ugyanakkor fokozódik Udvarhelyszéken, hiszen a sertéspestissel fertőzött zónában is kószálnak juhok.
Január a számadás és a tervezés időszakának számít, ezzel pedig le is zárul az év egyetlen nyugalmas periódusa a gazdák számára, hiszen a további hónapokban számos tennivalóval kell szembenézniük. Ezeket mutatjuk be hónaponkénti bontásban hasznos információk és tanácsok társaságában.
Nem a madárinfluenzával fertőzött magyarországi gócpontról, hanem a környező, a karantén miatt érintett farmokról érkezett pulykahús Romániába, többek között Maros és Hargita megyébe is. Ezt ellenőrizték volna le, de már nem találták az üzletekben. Ettől függetlenül pánikra semmi ok.
Szent Vince (260–304) vértanú ünnepe napjainkban termés- és időjósló napként ismert, főleg a szőlőművelők körében. Ha bő termést akarnak, sok bort kell inniuk január 22-én – tartja a mondás.
Továbbra is pályázati kiírásra várnak annak érdekében, hogy Csíkszeredában is vállalkozói inkubátorházat hozzanak létre a városi és megyei önkormányzat együttműködésével. Egyelőre a műszaki terveket készítik elő.
5196 lejre nőtt novemberben az országos bruttó átlagbér, ez októberhez képest 106 lejes (2,1 százalékos) emelkedést jelent; az országos nettó átlagbér 53 lejjel (2 százalékkal), 3179 lejre emelkedett – írja az Agerpres hírügynökség az Országos Statisztikai Intézet (INS) legfrissebb adatsorára hivatkozva.
Izgalmasnak ígérkezik az idei esztendő adóügyi szempontból, hiszen tavaly év végén a kormányváltás miatt kevés módosítás jelent meg, ezeket idén léptetik életbe – hívja fel a figyelmet Debreczeni László sepsiszentgyörgyi adótanácsadó.
Az utóbbi években nem volt árrobbanás a marosvásárhelyi ingatlanpiacon, azonban egy enyhe növekedés tapasztalható. Kolozsvár ingatlanpiaca nagyon elhúzott a vásárhelyitől, ez viszont motiváló hatású lehet utóbbi számára. Jelenleg nagyobb a kereslet a lakónegyedekben lévő köztes emeleti lakásokra, mint a kínálat.
Tíz év után először gördült be Sepsiszentgyörgyre a Csíksomlyó Expressz pénteken este nyolc órakor. A zarándokokat több ezres tömeg várta a peronon, akik az ősi székely szólamokkal köszöntötték, nemzeti dalokkal ünnepelték, és az immár 103 éves székely himnusszal búcsúztatták a Magyarországról érkező zarándokokat. Fotókon mutatjuk, hogyan fogadta Háromszék közössége az utazókat.
Kedvező és kevésbé előnyös változásokat is tartalmaz a 2020-as állami költségvetés. Az önkormányzatok büdzséjének kiegészítéséhez alkalmazandó új képlettel például elégedetlen az RMDSZ, számos rendelkezést viszont jelentős előrelépésnek tartanak.
Közzétette új növekedési stratégiáját az Európai Bizottság. A dokumentumban négy fő szempontot – környezeti fenntarthatóság, termelékenységnövekedés, méltányosság és makrogazdasági stabilitás – vettek figyelembe a hosszú távú kihívások kezeléséhez.
Van még kihasználatlan potenciál a zöldségtermesztésben Hargita megyében, noha a térség nem a legideálisabb a melegkedvelő növényfajták termesztésére. Ámbár – a támogatásnak köszönhetően – a paradicsomtermesztésben már vannak sikertörténetek.
A mezőgazdasági termelők 2019. december 31-ig nyújthatnak be támogatási kérelmet a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj jövedéki adójának csökkentésére 2020-ra.
Csíkszeredában összesen 216 jogi és magánszemély élt a korábbi években felhalmozott tartozások kamatmentes törlesztésének lehetőségével, összesen 737 181 lejt fizettek be a városkasszába.
Ludovic Orban miniszterelnök szerint a kormány nem hozott még végleges döntést a pedagógusok bérének 2020. szeptember 1-jétől esedékes növelésével kapcsolatban – írja az Agerpres hírügynökség.
Noha a vadőrök folyamatosan az erdőket járják, a múlt heti eset óta nem találtak újabb, afrikai sertéspestissel fertőzött vaddisznót az udvarhelyszéki Gyepes völgyében. Jelenleg az a legfontosabb céljuk, hogy a kór ne terjedjen át a házi sertésekre, ezért óva intenek mindenkit a környékbeli erdőkben való túrázástól.