A már hagyományossá vált Céllövészeti Sajtókupán mérték össze ügyességüket kedden a Hargita megyei újságírók.
Ha az RMDSZ által benyújtott törvénnyel nem lehet létrehozni Vásárhelyen a római katolikus gimnáziumot, lehetséges, hogy a szülők a frissen megalakult Magyar Szülők Szövetségeként fogják felkarolni az ügyet, és helyi szinten benyújtani a kérést az iskola létrehozására. Vannak még megoldások.
„Életem legszebb napja lesz április 2-a” – így fogalmaz a remetei származású, sikeres előadóművészként ismert Nagy Mária.
Noha az időjárás nem kedvező számukra, kezdenek hazaszállingózni a gólyák. Főként a tapasztalt, idősebb példányok, mert tudják, idő kell a fiókák költésére és felnevelésére. A szakemberek szerint április közepéig megérkezik az összes.
Kényszervégrehajtás elrendelését kéri a bíróságtól az ADEC annak érdekében, hogy a jogerős ítéletek nyomán eltávolítsák a csíkszeredai városháza homlokzatáról és a városi művelődési ház közeléből a székely és városzászlókat, illetve a Városháza feliratot.
Elhunyt a Gyergyószentmiklóson praktizáló Kovács Géza Martin háziorvos. A március 10-ei haláleset kapcsán annak jártunk utána, hogy ilyen esetben mi történik az illető háziorvos praxisával, azaz a feliratkozott páciensei hová fordulhatnak kezelésre vagy konzultációra.
Nem kímélték a gazdaságokat a téli álmukból felébredt Etéd-környéki medvék, három portán is garázdálkodtak a hétvégén, mintegy húsz szárnyast pusztítva el. Ahogy a helyiek fogalmaznak: ismét „kezdődik a rettegés”.
A vád által berendelt két utolsó tanút, illetve a védelem első tanúját hallgatták meg Marosvásárhelyen, a Maros Megyei Törvényszéken Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármester, illetve Szőke Domokos alpolgármester büntetőperének hétfői tárgyalásán.
Közös erővel, közösségi összefogással tervezik a községben a nagytakarítást március 27 és 30. között, melyhez kérik a helyiek csatlakozását, és azt, hogy a csomafalviak szűkebb-tágabb környezetüket tegyék rendbe húsvét előtt.
Az Erdővidéket is sújtó áradások következtében kárt szenvedő gazdákat segítené a Háromszéki Ifjúsági Tanács (HÁRIT).
Nem világos Antal Árpád polgármester szerint, hogy a kormány részéről érkező pozitív üzenetek ellenére miért bírságolt a nemzeti ünnep kapcsán Kovászna és Hargita megye prefektusa. Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely polgármestere is fellebbez a zászlóbírság ellen.

Házi készítésű hústermékek és pálinkák versenyét szervezi immár negyedik éve egy lelkes fiatalokból álló tordaszentlászlói csapat, jó húsz kilométerre Kolozsvártól.
Újabb, négy lakást magába foglaló orvosi társasházat adtak át hétfőn a csíkszeredai Nagy Laji-dombján, a poliklinika és a megyei sürgősségi kórház közötti helyen. A területen így már négy orvosi társasház található, összesen tizenhat lakással.
Hétfőn elhunyt dr. Szentannai Dénes, a székelyudvarhelyi kórház fül-orr-gégészeti osztályának vezető főorvosa.
Aláírta Gyulai Arthur ideiglenes könyvtármenedzseri kinevezését a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtárban Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke hétfőn – jelezte a megyei önkormányzat sajtószolgálata.
A székelyudvarhelyi önkormányzati képviselők Nyirő Józsefről neveznék el a városi könyvtárat, a névadási procedúra elkezdését a március 15-ei dísztanácsülésen el is fogadta az önkormányzati testület. A kezdeményezés viszont nem aratott viszont osztatlan sikert.
Mága Zoltán hegedűművész, a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével kitüntetett, Prima Primissima-díjas magyar zenész az RMDSZ Nőszervezetének meghívására Erdély nyolc városában koncertezik március 19-26. között.
A tavalyi korszerűsítési munkálatok miatt majdnem egy éve használhatatlan a székelyudvarhelyi Eötvös József utca végében lévő szűk járda egy szakasza.
Egy volt páciens feljelentése nyomán kezdtek el vizsgálódni egy marosvásárhelyi szívsebész ellen, akinek lakásán és munkahelyén hétfőn házkutatást is tartottak.