Hirdetés
Hirdetés

Zarándokok ezreit várják pünkösdvasárnap Gyimesbükkbe

Ünnepi szentmise a kontumáci templomnál. Archív •  Fotó: Veres Nándor

Ünnepi szentmise a kontumáci templomnál. Archív

Fotó: Veres Nándor

Tizenhat évvel ezelőtt, 2008 pünkösdjén érkezett meg először a gyimesi volt határállomáshoz a Székely Gyors, élén a legendás Nohab mozdonnyal. Azóta minden évben második székelyföldi zarándokhellyé vált a kontumáci templom és környéke.

Dobos László

2024. május 17., 11:532024. május 17., 11:53

Salamon József 2005 óta Gyimesbükk plébánosa, ő kezdeményezte és tartott ki amellett, hogy minden évben ünnepi szentmisét végezzenek pünkösd ünnepén a Gyimesek legrégibb templománál, Kontumácon.

Tizenhat évvel ezelőtt, 2008-ban volt az első pünkösdi zarándoklat a gyimesi volt országhatárhoz és templomhoz, azt akkor még a Duna Tv is élőben közvetítette.

Azóta – a koronavírus járvány miatti kihagyást leszámítva – minden évben zarándokok ezrei érkeznek Székelyföld keleti végére. Idén is gazdag programok várják a zarándokokat Gyimesbükkben.

Pénteken, május 17-én 13 órától megáldják a Hét szentség tiszteletére felállított köveket a kontumáci templom melletti dombon, a 14 órakor kezdődő szentmiséig pedig szentségimádást tartanak.

Mise után megáldják a zarándokokat, majd a nagygyimesi keresztalja elindul Csíksomlyó felé. Ők péntek estére érnek Gyimesfelsőlokra, majd onnan az utat szombaton hajnalban folytatják, Szépvíz és Delne érintésével érkeznek szombaton délelőtt a csíksomlyói nyeregbe.

Hirdetés

Pünkösdvasárnap délelőtt 10.37-kor érkezik meg a zarándokvonat a gyimesi volt határállomásra, ahol ünnepi beszédek hangzanak el, a házigazdák részéről Oltean Péter gyimesbükki, Gergely Károly gyimesközéploki és Pap Imre gyimesfelsőloki polgármesterek fogadják a vendégeket, akik részéről Eperjes Károly, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész mond köszöntőbeszédet.

Innen a zarándokok levonulnak az ezeréves határhoz, ahol 12.30-kor kezdődik a ünnepi szentmise, amelyen szentbeszédet tart Vass Nimród gyimesfelsőloki plébános.

Délután 3 óra körül a zarándokvonat mozdonya megérkezik a hajdani Magyarország legkeletibb, 30-as számot viselő őrházához, majd a zarándokok elindulnak a vasútállomásra, a búcsús vonat pedig 17.07-kor indul vissza Csíkszereda irányába.

A csíksomlyói búcsúról gyalog hazaérkező gyimesbükki keresztalját hétfőn délelőtt 11 órától fogadják, hálaadó szentmise keretében.

Pünkösdhétfő Széphavason

Pünkösdhétfőn, május 20-án 14 órától ünnepi szentmise lesz – a Gyimesfelsőlok és Szépvíz közötti – széphavasi Szentlélek kápolnánál. A tíz éve felszentelt kápolna helyén a 17. században egy hasonló kápolna állt, amelynek a Szentszék 1651-ben teljes búcsút engedélyezett pünkösdhétfőre. A feljegyzések szerint azokban az években a csíksomlyói diákok oda mentek szembe a moldvai zarándokokkal, és onnan közösen vonultak a pünkösdi búcsúra. Hazafelé pedig a csíki, gyergyói és moldvai zarándokok ott tartottak hétfőn egy közös szentmisét, és ott búcsúztak el egymástól a következő pünkösdi viszontlátásig.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
Hirdetés