Weber és a székelyudvarhelyi választások

Max Weber, a XX. század egyik kiemelkedő gondolkodója a Politika mint hitvallás című könyvében írja: az emberek kétféleképpen tehetik hivatásukká a politikát: úgy, hogy érte élnek (az ügy szolgálata értelmet ad az életüknek), vagy úgy, hogy belőle élnek (tartós bevételi forrást csinálnak belőle).

Székelyudvarhely választott. Az eddig megszokott arcok helyett új emberek kaptak bizalmat a képviselő-testületben.

Az ismert magyar pártlógók, a hivatásos politikusok veszítettek. Az emberek azokba vetették bizalmukat, akikről úgy feltételezik, hogy a valós életben már letettek annyit az asztalra, hogy most már áldozhatnak a köz érdekében is.

A POL-t választotta Székelyudvarhely

A szavazatok 68 százalékát szerezte meg a Szabad Emberek Pártjának színeiben induló Gálfi Árpád, így Székelyudvarhely polgármestere megőrizheti mandátumát. Jól teljesített a POL jelöltlistája is: 12 mandátumot szereztek az önkormányzati képviselő-testületben, az RMDSZ hat helyet, az MPP pedig egyet.

Weber a fenti gondolatot továbbviszi, miszerint ahhoz, hogy valaki a politikáért élhessen, teljesülnie kell pár feltételnek, éspedig: gazdaságilag függetlennek kell lennie azoktól a bevételektől, amelyekre a politika révén szert tehet, emellett pedig gazdaságilag nélkülözhetőnek kell lennie az alapjövedelmét biztosító tevékenységtől. Mikor egy ilyen réteg kerül hatalomra, azt nevezik plutokrata vezetésnek.

Székelyudvarhely választott. Plutokráciára készül a város, remélhetőleg a szó jó értelmében. Az önkormányzati jövedelmük bizonyos részéről lemondó képviselők (még ha szimbolikus is az összeg)

egyértelművé tették, hogy ők függetlenek a politikai tevékenységükből származó bevételektől.

A plutokrácia második feltételének teljesítése azonban már komolyabb kihívás elé fogja állítani a tisztes képviselőket. De nyertek. És a várost vezetni kell.

Ugyanebben a művében Weber a politikus ismérveit is tárgyalja. Véleménye szerint a politikus esetében három tulajdonság a döntő: a szenvedély, a felelősségérzet és az arányérzék.

• A szenvedély az ügy szeretetét jelenti (ami nem „meddő izgalmi állapot”).
• Az ügy iránti felelősség a szenvedély cselekvésbe való átváltása (ne maradjon az ügy az „intellektuális érdekesség üres romantikája”).
• A harmadik az arányérzék, vagyis az a képesség, hogy a politikus a valóság tényeit kellő belső lelkierővel
  és nyugalommal tudja fogadni (megfelelő távolságtartás dolgoktól és emberektől).

Igazi kihívás minden politikusnak, hogy miként tudja a forró szenvedélyt a hűvös arányérzékkel összeegyeztetni. Mert mindkettőre szükség van.

A politikát ésszel kell csinálni, de az csakis szenvedélyből táplálkozhat.

A nyertes csapat ilyen arányú győzelme nem születhetett volna meg szenvedély nélkül Székelyudvarhelyen sem. Nagy szükség volt az ügy iránti elhivatottságra. De a pezsgők eldurrantak, és most következnie kell a második politikusi ismérvének, éspedig a felelősségnek, a szenvedély tettekre váltásának. Mert a várost vezetni kell. És majd jönnie kell a folyamatos aránytartásnak is a bizalmat kiérdemlők részéről. Ezelőtt négy évvel is óriási szerepe volt annak a csapatnak, aki a jelenleg újrázó polgármestert szinte az ismeretlenből a polgármesteri székbe röpítette. De

nem minden nő össze, ami összetartozik.

Az aránytartás az elmúlt négy évben nem igazán működött, a polgármester és akkori csapata nem tudták megzabolázni szenvedélyeiket, nem tudták tartani az arányokat és távolságokat, amire végül az együttműködés és a csapat ráment. Nagy tanulság.

Nyert Székelyudvarhelyen Gálfi Árpád és a POL-lista

Nem hivatalos részeredmények alapján számos körzetben Gálfi Árpád, Székelyudvarhely jelenlegi polgármestere, a Szabad Emberek Pártjának (POL) polgármesterjelöltje vezet a vasárnapi önkormányzati választáson.

És még egy plusz ismérv a politikusi minőséghez. A mai napig a vezetés egyik legtisztább megnyilvánulásának a vezénylést, a karmesterséget tartják. Vezetéselméleti megközelítésben a karmester tekintélye nem a kiemelt pozíciójából fakad (pulpitus), hanem annak vezetői alkalmasságából, vagyis abból, hogy a zenészek (a követők) ezt felismerik és elfogadják. Vasárnap

Székelyudvarhelyen az is kiderült, hogy a népszerűséget és a hitelességet nem lehet megvásárolni.

Mindkettőért kitartóan dolgozni kell. Azonban a népszerűség, vagyis az, hogy a nép felemel, még kevés a vezetéshez. De szerencsére a szakmaiság kölcsönkérhető. Az újrázó polgármester többször is hangoztatta, hogy ő mindenhez nem érthet – ez emberileg teljesen elfogadható. A választópolgár pedig reménykedik, hogy az elmúlt négy évnek megvolt a tanulsága: ha mindenhez nem értünk, akkor a csapat a legnagyobb kincsünk. Mert a várost vezetni kell.

Székelyudvarhely választott. Remélhetőleg végérvényesen sikerült elűznie a közéletből a háborút, a mocskolódást. Remélhetőleg sikerült a városnak megszabadulnia évtizedes politikai átkától, hogy a politikai ellenfelet emberként is gyűlölni kell, hogy ha itt valamit szeretnél csinálni, akkor biztos valakinek az embere vagy, hogy itt csak úgy lehet előbbre jutni, ha valakit letiporunk. Remélhetőleg ezeknek vége és az együttműködés időszaka fog következni.

Azonban választópolgárokként nem dőlhetünk hátra nyugodtan azzal a tudattal, hogy itt már semmi dolgunk nem maradt, hiszen megvannak azok, akik értünk dolgoznak. Nem, mert a politika egy veszélyes terep, ahol szükség van a súlyokra és ellensúlyokra egyaránt. Max Weber szavaival zárva: „Aki politizál, az hatalomra tör. Hatalmat akar eszközként más (idealista vagy egoista) célok eléréséhez, vagy éppen önmagáért a belőle fakadó presztízs élvezetéért”.

Székelyudvarhely szavazott. A munkára szavazott, nem az élvezetre. Mert a várost vezetni kell.