Hirdetés
Hirdetés

Még egyszer nekilendülnek a Lábbusznak Csíkszeredában

Télre már tisztábban látható, hogyan halad az újraindított Lábbusz Csíkszeredában. Archív •  Fotó: Pinti Attila

Télre már tisztábban látható, hogyan halad az újraindított Lábbusz Csíkszeredában. Archív

Fotó: Pinti Attila

Újratervezték az idei tanévre a csíkszeredai Lábbusz útvonalait, tanulva a tavalyi tapasztalatokból. Kezdetben kilenc útvonalon kísérik a gyermekeket iskolába. A szervezők önkéntes „buszvezetők” jelentkezését várják.

Székelyhon

2023. szeptember 26., 19:502023. szeptember 26., 19:50

„A tavalyi tapasztalatokat összegezve újragondoltuk a csíkszeredai Lábbusz programot, és arra biztatjuk a szülőket, gyermekeket, tanárokat és tanítókat, hogy kapcsolódjanak be a közösségépítő kezdeményezésbe!” – áll a csíkszeredai városháza felhívásában. Hozzátették, tavaly felmérték az igényeket, és

a nagyfokú kezdeti érdeklődést nagyfokú lemorzsolódás követte.

Ezért idén a tömbháznegyedekre és az iskolakörzetekre alapozva újratervezték az útvonalakat.

Hirdetés

„Figyelembe vettük, hogy a kisiskolásoknak ne kelljen túl korán indulniuk, valamint azt is, hogy behatároljunk olyan »tranzitpontokat«, ahol

Idézet
a szülők a városközpont peremén letehetik a gyermekeket, anélkül, hogy behajtanának olyan útszakaszokra, ahol rendszeresek a forgalmi dugók”

– osztották meg, hozzáfűzve, nyitottak arra, hogy ahol szükséges javítsanak a rendszeren.

Kilenc útvonal

Első fázisban azokat az iskolákat vették figyelembe, amelyeknek jól behatárolható a beiratkozási körzetük. Ezért a Nagy István Művészeti Szakközépiskola, a román tannyelvű és a városközponttól messze eső iskolák hátrányból indulnak, de egy következő lépésben megvizsgálják, hogyan lehet ezeket is hatékonyan bevonni.

korábban írtuk

Indul a lábbuszprogram Csíkszeredában is
Indul a lábbuszprogram Csíkszeredában is

Sepsiszentgyörgy, Székelyudvarhely és Nyárádszereda után Csíkszeredában is elindítják a lábbuszprogramot november 2-tól, amelynek célja, hogy az elemi iskolások gyalog járjanak iskolába biztonságos, szervezett körülmények között.

Kilenc útvonalat hirdetnek meg, és a sofőrök száma, valamint a kihasználtság alapján derül ki, hogy hány lesz tartható.

  • A Nagy Imre Általános Iskolába napi járatot terveznek a Fűzfa utcából a Szív utca, a Nagy István festő sétány és a Gál Sándor tér érintésével, továbbá a Decemberi forradalom utca/Nagyrét utca övezetéből, valamint a Kalász negyedből. A Nagy Imre Általános Iskola diákjait az autóval érkező szülők három tranzitpontban is letehetik: a Hunyadi János utca és a Tető utca találkozásánál levő parkolóban, a Decemberi forradalom utcának a Nagyrét utca felőli végénél levő széles, parkolókkal teli téren, valamint a Fűzfa negyedben, az új napközi háta mögött.

  • A Petőfi Sándor Általános Iskola diákjai a Kalász negyedből, a Mérleg utcából és a Jégpálya utcából induló járatokhoz csatlakozhatnak, és ezek érintik a Fodor Sándor park (ifjúsági park), a Kossuth Lajos utca és a központi park övezetét.

  • A József Attila Általános Iskola alsó épületébe igyekvőket az Aranyalma Óvoda közeléből, a Mesebeli béka játszótérről, valamint a Hóvirág utcai tömbházaktól meghirdetett járatok kísérik el. Bekapcsolódhatnak a Müller László utca, a Lendület sétány és a Tudor Vladimirescu utca, valamint az alsó tisztviselőtelep gyermekei.

  • A „petőfis” és a „józsefes” járatok kölcsönösen érintik a másik iskolát is. Tranzitpontnak minősül a Gyermek sétány és a Testvériség sugárút találkozásánál lévő parkoló, valamint a Hóvirág utca.

Térképek elérhetők a városháza honlapjáról.

Önkénteseket keresnek

A szervezők minden útvonalra két-két „buszvezetőt” keresnek. Remélik, hogy sikerül megszólítaniuk a megyei önkormányzat intézményeit és a decentralizált intézményeket, a civil szervezeteket, a vállalkozókat, művészeket, sportolókat egyaránt. Örülnének, ha csatlakoznának olyan tanárok, tanítók, akik egyébként is bemennek reggelente az adott iskolába, és szeretettel várnak olyan nyugdíjba vonult pedagógusokat is, akiknek jólesne még egy kis reggeli gyermekzsivaj!

Jelentkezni a 0743–529510-es telefonszámon lehet.

A gyermekek az útvonalak mentén több ponton is csatlakozhatnak a menethez, és egyetlen járat kivételével

7.30-kor vagy azután indulnak el.

Az indulási időpontok az „utazóközönség” tempója alapján módosíthatók az első „próbajáratok” után.

A pontgyűjtő füzetbe minden reggel matricát, emellett kitűzőket kapnak, és mire a vidám reggeli társasággal megérkeznek az iskolába, már kiszellőzött aggyal, éberen kezdik a tanítási napot. A leghűségesebb utasok jutalomban részesülnek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 03., csütörtök

Figyelmeztetnek: megáradhat a Tatros csütörtök este

Sárga jelzésű hidrológiai figyelmeztetést adtak ki csütörtök este: a Tatros-folyón és mellékpatakjain hirtelen áradásra lehet számítani, a vízszint helyenként meghaladhatja a figyelmeztetési határértéket.

Figyelmeztetnek: megáradhat a Tatros csütörtök este
Figyelmeztetnek: megáradhat a Tatros csütörtök este
2026. szeptember 03., csütörtök

Figyelmeztetnek: megáradhat a Tatros csütörtök este

Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Olyan embert fogtak el Romániában, aki sokat tudhat arról, hogyan akartak az ajtón átlőve megölni két embert Svédországban

Házkutatást tartott csütörtökön a DIICOT Bukarestben és Otopeni-ben egy Romániában élő svéd állampolgár kézre kerítése érdekében, aki a gyanú szerint több, Svédországban megrendelésre elkövetett merényletben is érintett.

Olyan embert fogtak el Romániában, aki sokat tudhat arról, hogyan akartak az ajtón átlőve megölni két embert Svédországban
2026. szeptember 03., csütörtök

Az adóemelések másik oldala: több tízezer munkahely szűnt meg Romániában egy év alatt

Mintegy 65 ezer munkahely szűnt meg Romániában az elmúlt egy évben, ami a foglalkoztatottak számának 1,3 százalékát jelenti; az állások többsége a versenyszférában szűnt meg – derül ki egy csütörtökön ismertetett elemzésből.

Az adóemelések másik oldala: több tízezer munkahely szűnt meg Romániában egy év alatt
2026. szeptember 03., csütörtök

Bajba jutott családok kapnak pénzt a kormánytól, székelyföldi érintettek is vannak

Tűzesetek, földcsuszamlások vagy súlyos betegségek által érintett családok kapnak pénzbeli támogatást a kormány által jóváhagyott csütörtöki határozat szerint. Az érintettek között székelyföldi megyék lakói is vannak.

Bajba jutott családok kapnak pénzt a kormánytól, székelyföldi érintettek is vannak
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Holtan találtak rá a pár napja eltűnt férfira

A Nagycserged községhez tartozó erdő közelében holtan találtak rá csütörtökön arra a férfira, akinek kedden jelentették az eltűnését. A férfi önszántából távozott, azóta kerestették a hozzátartozói.

Holtan találtak rá a pár napja eltűnt férfira
Holtan találtak rá a pár napja eltűnt férfira
2026. szeptember 03., csütörtök

Holtan találtak rá a pár napja eltűnt férfira

2026. szeptember 03., csütörtök

Házi őrizet után hatósági felügyelet alá kerül Horațiu Potra zsoldosvezér

A legfelsőbb bíróság csütörtökön helyt adott Horațiu Potra fellebbezésének a házi őrizetét elrendelő határozat ellen, és hatósági felügyelet alá helyezte a zsoldosvezért.

Házi őrizet után hatósági felügyelet alá kerül Horațiu Potra zsoldosvezér
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Bővülő társulattal, négy saját bemutatóval vág neki az új évadnak az Udvartér Színház

A kézdivásárhelyi Udvartér Színháznál sem a bérletek, sem a szabadjegyek árát nem emelik az új évadban. Négy saját bemutató, vendégprodukciók, fesztiválokon való részvétel és számos kiszállás szerepel terveik között – mindez bővülő társulattal.

Bővülő társulattal, négy saját bemutatóval vág neki az új évadnak az Udvartér Színház
2026. szeptember 03., csütörtök

5000 lejes jutalmat kapnak a színtízes érettségizők, 2000 lejt a képességfelmérőn színtízest elérők

Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.

5000 lejes jutalmat kapnak a színtízes érettségizők, 2000 lejt a képességfelmérőn színtízest elérők
2026. szeptember 03., csütörtök

Megállni tilos táblákat helyeztek ki több csíkszeredai városrészen

Táblák figyelmeztetik mostantól az autósokat azokon az utcarészeken, ahol tilos állomásozni.

Megállni tilos táblákat helyeztek ki több csíkszeredai városrészen
Hirdetés