
Madéfalva több részét összeköti az új kerékpárút
Fotó: Pinti Attila
A község több részét összekötő, részben a mezőgazdasági területeken áthaladó kerékpárút építése zajlik Madéfalván. Idén be kell fejezni a munkálatokat, de még nem lehet tudni, hogy támogatáshoz jut-e a község a jelentős önrész kifizetéséhez.
2026. június 02., 12:462026. június 02., 12:46
Madéfalván már több utcában készült már kerékpárút, nemcsak a községen átvezető E578-as út mentén, ahol
Az utcafelújítások során igyekeztek más, fontosabb útvonalakon is kialakítani kerékpársávokat, ahol a lehetőségek engedték.
Jelenleg viszont egy másik beruházás van folyamatban, amelynek során egy új kerékpáros útvonalat alakítanak ki.

Noha az utóbbi időben csökkent a torlódás, tavasz óta tartanak Madéfalván, a nagy forgalmú E578-as út egy-egy szakaszán a munkálatok miatt bevezetett forgalmi korlátozások. Nemsokára feloldják a fél útpályás lezárásokat.
Ezúttal nem út, vagy járda mellett, hanem egy olyan nyomvonalon, ahol eddig részben mezei földút, vagy még az sem volt. Mint Szentes Csaba polgármester kérdésünkre elmondta, a község az Országos Helyreállítási Program (PNRR) keretéből nyert támogatást a beruházásra, de mivel ezt jelentősen korlátozták, várhatóan más kormányprogram biztosítja a finanszírozást.
Az elöljáró szerint, mivel az útvonal mezőgazdasági területek mellett is elhalad, a gazdák adott esetben mezőgazdasági gépekkel is ráhajthatnak az útra, de ez elsősorban bicikliútnak készül. Az új út keresztezi az Olt mentén készülő, Madéfalvától Tusnádig vezető kerékpárutat is, valamint kapcsolódik a községben már meglévő bicikliutakhoz.
Jelenleg az útvonal kialakítását, alapozását végzik a kivitelező cég munkagépei, olyan területeken is dolgoznak, ahol eddig még mezei földút sem volt. Egyelőre
– tudtuk meg az elöljárótól.
Szentes Csaba azt mondta, a kerékpárút azon szakaszait, amelyek a lakott területen haladnak át, mindenképp le fogják aszfaltozni, a mezőn viszont, amennyiben nem kapnak további pályázati támogatást, makadámút marad, mert nem lesz anyagi lehetőségük ott is aszfaltozni.
Mivel a beruházás összértéke meghaladja a 3 millió lejt, az önrész nagy terhet jelent az önkormányzat számára.
Elhunyt Kollár Lajos orvosprofesszor; a magyarországi érsebészet korszakalkotó és iskolateremtő egyéniségét életének 79. évében érte a halál – adta hírül Facebook-oldalán a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudomány Kara (PTE-ETK) szombaton.
Szerte a világon megemlékeznek az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 23-án: díszkivilágítást kap a Niagara-vízesés és a riói Krisztus-szobor, valamint fényfestés lesz látható az isztambuli Boszporusz-hídon.
Gyergyó és Sóvidék között évszázadokon át hegyi ösvények és nehezen járható szekérutak biztosították az összeköttetést. A sóhordók nyomába eredve a Görgényi-havasok festői tájain barangoltunk, miközben a Régi só-út történetével is megismerkedtünk.
Medve jelenléte miatt küldtek Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiaknak szombat este 20 óra 25 perckor.
Két drónt észleltek, majd semmisítettek meg szombat este román katonai pilóták a Fekete-tenger felett – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) ellenzékbe vonul, de a jövő heti parlamenti szavazáson „szükségből és feltételekhez kötötten” támogatni fogja a Niculescu-kormány beiktatását – jelentette be szombaton Ilie Bolojan pártelnök.
A pénzügyminisztérium szombaton közzétett adatai szerint júliusban az előző havi 1197 milliárd lejről 1205 milliárd lejre nőtt az államadósság.
Több mint 2100 bírságot szabott ki az autópálya-rendőrség az október 5. és 11. között végzett ellenőrzések során – közölte szombaton az Országos Rendőr-főkapitányság.
Medencetöréssel és karmolt sebekkel került kórházba az a nő, akire csütörtök reggel támadt egy medve a Bodok községhez tartozó Zalán egyik utcáján. Az áldozat éppen iskolába tartott a fiával, amikor szembejött velük a nagyvad.
A héten megműtött XIV. Leó pápa klinikai kórképe megfelelőnek bizonyul, a kórházból elbocsátható – közölték a római Gemelli-klinikának az egyházfőt kísérő orvosai szombaton.
szóljon hozzá!