Nem sűrűn keressük fel, mégis sok a dolga

Szász Viktor gyermekkora óta rajong a könyvekért, első köteteit – még kisgyermekként – gyógynövény- és ócskavasgyűjtésből származó pénzen vásárolta. Kisiskolásként, amikor Gyepesből Székelyudvarhelyre költözött, már naponta kapott egy lejt tízóraira, ezeket összegyűjtve azonban könyvekre költötte a Kossuth utca sarkán lévő könyvesboltban. Verne-köteteit mindig elkérték osztálytársai, így borítójuk hamar megrongálódott. Nagyon sajnálta olvasmányait, ezért kezdte el foglalkoztatni, hogy mit lehetne tenni a tartósság érdekében. Kísérletezett kartonnal, varrással, majd egy sajátos nejlonborítást fejlesztett ki. Nejlonzsákból vágott megfelelő méretű borítót, melyet előbb ragasztott, de nem bizonyult tartósnak. Ezt követően jött rá, ha rávasalja a könyvre, cserélhető lesz, épp, mint egy füzetborító. Ezt ma is alkalmazza a könyvtári könyveknél.

Szász Viktor fafaragó, bútorgyárban dolgozott, lakásán mai napig van egy kis műhelye. Könyvkötőnek autodidakta módon tanult, ahogy ő fogalmaz, visszabontásos módszerrel próbált rájönni a szakma csínjaira. „Ha valamit elég régen csinál az ember, előbb-utóbb belejön.” Azóta is fejleszti tudását, évente részt vesz a helyi restaurátorkonferencián. „Ott tanulok legtöbbet” – mondta. A konferenciákon beszerzett szaklapokból is képzi magát, de találékonyságának és kézügyességének köszönhetően számos szerszámot maga készített. Elárulta, még a megyei könyvtár egyik könyvkötője is ideutazott, hogy tanuljon tőle.

„Minden anyag véges, egy idő után elfárad. Én megpróbálom meghosszabbítani az élettartamát. Nagyon sok türelem kell ehhez” – vallja a szakember. Kihívásként éli meg, hogy egy-egy ragasztott, de széthullott könyvet miként lehet könnyen nyitogathatóvá, tartóssá alakítani. A könyvtervezést is nagyon szereti, azaz hogy ő maga találja ki a borítót. „Nem szeretem az arctalanságot, a besúgóimat juttatja eszembe” – fogalmazott, kitérve arra, hogy a diktatúra idején őt is megfigyelték.

Érdemes újrakötni a könyveket – mondja a szakember –, mert az itteni átlagfizetésekhez mérten drágák az újak. Az, hogy egy-egy könyv újrakötése, megjavítása mennyi időt vesz igénybe, nagyon változó, hiszen számos tényező befolyásolja a munkát, a papírminőségtől a ragasztáson át a használat gyakoriságáig. A könyvkötéshez szükséges anyagok ma már egyszerűen beszerezhetők az internet segítségével. Szász Viktor igyekszik számos anyagot újrahasznosítani, például jó minőségű plakátpapírokat, naptárakat, szórólapokat. Sokan keresik meg a városból is, hogy javítsa meg régi könyveiket, ők főként gyűjtők. Ilyenkor letakarítja a régi kötetekről a penészgombát, megvizsgálja a lapokat, majd igyekszik kitalálni, milyen technikával lehet tartósabbá tenni. Ami igazán értékes könyv, azt nem is ajánlott modern ragasztókkal restaurálni, hiszen ezek élettartamát még nem ismerjük – magyarázta.

A városi könyvtárban a bestsellerek rongálódnak leginkább. Többségük olcsó, papírkötésű könyv, amit rengetegen olvasnak. Ottjártunkkor a tinik kedvence, a Szent Johanna Gimi néhány példánya is épp új borítóra várt, ezek megvarródnak és kemény táblát is kapnak a közeljövőben.

Szász Viktor az olvasmányok használati módját is szem előtt tartja a javítás megtervezésekor. Vofkori László Székelyföld útikönyve című munkáját például számos vizsgadolgozat elkészítéséhez kölcsönözték ki, így a könnyebb fénymásolás érdekében javításkor az oldalakat egyenként kiszélesítette. Előfordult olyan is, hogy a könyvtár akváriuma eltörött, és háromszáz liter víz ömlött a könyvekre, amiket neki kellett rendbe hoznia. Újságpapír közé fogta a lapokat, kivasalta, majd új borítót készített a köteteknek.

Minél több facsiszolatot tartalmaz a papír, annál könnyebben rongálódik. „Hamar öregszik, elszárad, morzsolódik, mint az őszi falevél” – fogalmazott a könyvkötő. Elmondta, a régi, merített papírból készült könyvek, az 1800-as évek előtt készült darabok legtöbbje jó minőségű, természetes ragasztóanyaggal összerakott kötet, jóval tartósabb, mint sok mai olvasmány.