Kovács Árpád a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont új igazgatója

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

A Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont (HMHF) márciusban – Szőcs Endre felmondását követően – megüresedett menedzseri pozícióját Kovács Árpád művészettörténész, a kulturális intézmény munkatársa fogja betölteni: az igazgatói állásra kiírt pályázatra a Forrásközpont három munkatársa jelentkezett, a végső eredményeket szerdán délután tette közzé Hargita Megye Tanácsának illetékes osztálya.

Kovács Eszter

2013. július 31., 19:392013. július 31., 19:39

2013. július 31., 20:012013. július 31., 20:01

Többévi igazgatás után idén márciusban Szőcs Endre visszalépett a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont vezetői tisztségéből. Szőcs – aki időközben megpályázta és el is nyerte a székelyudvarhelyi városi könyvtár menedzseri posztját – döntése indoklásául elmondta: az intézményt fenntartó megyei tanácsnak sem költségvetési, sem pedig kulturális politikájával nem tudott azonosulni. A felmondást követően ideglenesen László Judit, a kulturális intézet művészeti tanácsadója látta el az igazgatói teendőket.

A menedzseri tisztség betöltésére kiírt versenyvizsgára hárman jelentkeztek: László Judit és P. Buzogány Árpád, a HMHF művészeti tanácsadói, valamint Kovács Árpád művészettörténész, szakfelügyelő. A leadott pályázati anyagoknak hároméves (2013–2016-os időszakra vonatkozó) menedzsmenttervet is kellett tartalmazniuk, melyben a pályázók konkrét megoldásokat javasolnak az intézmény működésére vonatkozóan, vázolják a várt eredményeket, illetve a tervek kivitelezéséhez szükséges forrásokat. A követelmények között a felsőfokú (társadalomtudományi, gazdasági vagy jogi) végzettség mellett legkevesebb ötéves, a kultúrszervezés terén szerzett szakmai tapasztalat, illetve a menedzseri felkészültség is szerepelt. A menedzseri tervek megvédése július 23-án, eredményhirdetés pedig július 24-én volt, az óvásokat 26–29. között lehetett benyújtani, a végeleges eredményt pedig szerdán közölte Hargita Megye Tanácsának Menedzsmenti Vezérigazgatósága.

A fellebbezéseket követően Kovács Árpád 7,95-ös értékeléssel érte el a legmagasabb eredményt, a vizsgáztató bizottság László Judit pályázatát 7,90-esre, P. Buzogány Árpád pályázatát pedig 7,53-asra értékelte. A fellebbezés lehetőségével László Judit élt.

„Szőcs Endre számomra váratlan lemondását követően csak László Judit jelezte, hogy ő is megpályázná az üresen maradt állást. Hetekkel később döntöttem el, hogy én is megpályázom a tisztséget. Akkor még nem tudtam, hogy egy harmadik személy, P. Buzogány Árpád kollégánk is jelezte a versenyvizsgán való részvételi szándékát, erről csupán a leadási határidő előtt néhány nappal értesültem” – mondta el Kovács Árpád, kiemelve: mindezek ellenére kollegiális, baráti viszonyban zajlott le a versenyvizsga.

„Lassan hat éve vagyok a Forrásközpont munkatársa. Túl azon, hogy megvan a megfelelő felkészültségem és végzettségem, ez a hat év elegendő idő arra, hogy az intézmény szervezeti struktúráját, hibáit átlássam” – indokolta meg döntését. A HMHF teljesen nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket – mondta –, tehát elsősorban új lendületre, szemléletváltásra van szükség. „Egy kreatív, innovatív, összetartó csapattal nagyon sok olyan programot lehet majd szervezni, amilyeneket eddig nem tartottunk fontosnak, de amilyenekre a megyében és Udvarhelyszéken igény van. Azt szeretném, ha megbízatásom végére a Forrásközpont a megye egyik vezető kulturális intézménye lenne. Ennek érdekében minél több közösségformáló, közösségerősítő kulturális programot szeretnék Udvarhelyen és az udvarhelyszéki falvakban szervezni. Szeretnék aktív együttműködést kialakítani a vidéki önkormányzatokkal, a vidéki civil szervezetekkel és az egyházakkal, és ezt kulturális programok, események szervezésében kamatoztatni. Azonban mindehhez arra van szükség, hogy még több pályázati pénzt hívjunk le, még több önrészt kapcsoljunk be a programokba, illetve cégeket, szponzorokat, támogatókat keressünk” – vázolta a terveket.

Kovács Árpád meglátása szerint a Forrásközpontnak minden társadalmi réteget és korosztályt megszólító, aktívan bevonó programokkal kell előrukkolnia a jövőben. „Kiemelt célom az udvarhelyszéki fiatal tehetségek támogatása is, erre több programot ajánlottam: egyrészt egy ösztöndíjrendszer bevezetését, másrészt továbbképzések megrendezését vidéki, kultúrában dolgozó szakemberek számára. De rendkívül fontos célkitűzés a székely szimbólumok – a székely népviselettől, a székely kapukon át a székely termékekig – népszerűsítése, kutatása, hisz a Forrásközpont a Hargita megyei turizmus támogatásában is szerepet vállalna. A turizmus nagyon sok ponton szervesen összekapcsolódik a kultúrával, a kultúra mellett a megye imázsát képes megjeleníteni, megerősíteni” – sorolta.

A már bevált, jól működő programokat nem kívánja megszüntetni – tette hozzá –, így a jövőben sem szorulna háttérbe az intézmény égisze alatt végzett tudományos munka és a kiadói tevékenység. „Első lépésként nagyon erős belső megújulásra van szükség. Ösztönözni kell a munkatársakat, a kreatív, pozitív beállítottságú és dolgozni akaró közösség, csapatszellem kialakításáért” – tette hozzá végül.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 01., péntek

Szándékosan okozhatta a balesetet a székelyudvarhelyi sofőr

A rendőrség szerint a július 31-i közúti balesetet nem figyelmetlenségből, hanem szándékosan okozta az egyik jármű vezetője. A 68 éves sofőrt őrizetbe vették, az ügyben testi sértés és rongálás miatt nyomoznak.

Szándékosan okozhatta a balesetet a székelyudvarhelyi sofőr
2025. augusztus 01., péntek

Kitüntetésekkel ismerték el a közösségért dolgozókat Székelykeresztúron

Ünnepi dísztanácsülésen adták át Székelykeresztúr városi kitüntetéseit péntek délelőtt a Sóskúti Diákszálló konferenciatermében. Olyan személyeket és közösségeket köszöntöttek, akik munkájukkal gazdagítják a város életét.

Kitüntetésekkel ismerték el a közösségért dolgozókat Székelykeresztúron
2025. július 31., csütörtök

Barcelonai továbbképzésen a székelyudvarhelyi pedagógusok

A székelyudvarhelyi Benedek Elek Pedagógiai Líceum négy pedagógusa júliusban Barcelonában vett részt egy egyhetes Erasmus+ továbbképzésen, amelynek középpontjában a konfliktuskezelés, az érzelmi intelligencia fejlesztése és a bullying megelőzése állt.

Barcelonai továbbképzésen a székelyudvarhelyi pedagógusok
2025. július 30., szerda

Az új csőrendszer mellett is folyik a víz a parajdi sóbányánál

Nem tettek jót az esőzések a Korond-patak elterelésének, hiszen a kialakított vezetékrendszer nem tudja elnyelni teljes egészében a megnövekedett hozamot. A történtekről nem tartottak sajtótájékoztatót, de a munkapont vezetője nyilatkozott lapunknak.

Az új csőrendszer mellett is folyik a víz a parajdi sóbányánál
2025. július 30., szerda

Eltűnik a kábelrengeteg a székelyudvarhelyi Bethlen Gábor utcából

Befejezéséhez közeledik Székelyudvarhely egyik látványos beruházása: korszerű közvilágítás épült a Bethlen Gábor utcában, a kábelrengeteg eltűnésével letisztultabbá válik az utcakép.

Eltűnik a kábelrengeteg a székelyudvarhelyi Bethlen Gábor utcából
2025. július 27., vasárnap

Fényes nappal támadt a medve Homoródalmáson – kilőtték

Előszőr juhokat pusztított el, majd a kiérkező hatóságokra támadt egy medve vasárnap délelőtt Homoródalmáson, ezért kénytelenek voltak kilőni a nagyvadat. Sajnos több más egyed is ólálkodik a település határában.

Fényes nappal támadt a medve Homoródalmáson – kilőtték
2025. július 24., csütörtök

Akadálymentesítés Székelyudvarhelyen: van előrelépés, de nem mindenhol hibátlan

Székelyudvarhelyen az elmúlt években több utcát is felújítottak, és ugyan megjelentek az akadálymentesítés jelei – például a süllyesztett járdaszegélyek –, a gyakorlatban még mindig sok helyen nehézkes a közlekedés babakocsival vagy kerekesszékkel.

Akadálymentesítés Székelyudvarhelyen: van előrelépés, de nem mindenhol hibátlan
2025. július 23., szerda

Ez a medve már biztosan nem öl jószágokat Székelyvarságon

Juhokat, nyulakat és számos csirkét megölt tavaly november óta egy fiatal medve Székelyvarságon, az utóbbi napokban ráadásul nappal is többször felbukkant az egyed a település főbb utcáin. Kedden kilőtték a garázdálkodó példányt.

Ez a medve már biztosan nem öl jószágokat Székelyvarságon
2025. július 22., kedd

Tömeges leépítés, ezúttal ismét a bútoriparban

Kitartanak a turisztikai vállalkozások, nem nőtt jelentősen az elbocsátások száma Parajdon ebben a hónapban. Székelyudvarhelyen azonban újabb tömeges elbocsátásra kényszerül egy bútoripari vállalat.

Tömeges leépítés, ezúttal ismét a bútoriparban
2025. július 22., kedd

Mielőbb kivitelezőt kell találni az oroszhegyi szennyvízhálózat kiépítésére

Közel húsz éve földbe helyezett szennyvízhálózati vezetékeket kell megjavítani Oroszhegyben, Tibódban és Székelyszentkirályon, továbbá ki kell terjeszteni a hálózatot a portákig. A község vezetősége aláírta a projekt finanszírozási szerződését.

Mielőbb kivitelezőt kell találni az oroszhegyi szennyvízhálózat kiépítésére