Ez az utolsó ilyen vidéki kaland

•  Fotó: Gecse Noémi

Fotó: Gecse Noémi

Gyógytornász, vízügyi hatósági ügyintéző, légitársasági beszerző, műszaki vezető és végrehajtási ügyintéző élheti át a Hargita megyei mezőgazdász élet szépségeit, nehézségeit jövő héten a Vidék Kaland program keretében. Vasárnap érkeznek a „kalandorok”.

Szabó Kamilla-Mária

Fülöp-Székely Botond

2016. július 29., 12:242016. július 29., 12:24

Negyedszerre fogadnak Hargita megyei fiatal gazdák Magyarországról érkező városi fiatalokat, hogy bevonják őket a gazdaságba, megismertessék velük a mezőgazdasági teendők csínját-bínját. Idén négy csíkszéki, illetve egy kobátfalvi gazda fogad öt városi fiatalt, akik szakmájának nincs semmi köze a mezőgazdasághoz. A programra való felkészülés során azonban mindannyian megismerkedhettek a munkavédelmi szabályokkal, mezőgazdasági teendőkkel, kipróbálhatták a traktorvezetést, a gyomlálást, illetve el kellett végezniük egy csirke levágását, megtisztítását, feldolgozását – ismertette Mihály László, a program székelyföldi képviselője.

Továbbá elmondta, a program célja személyes példákon keresztül bemutatni a mezőgazdaság működését, az élelmiszer-előállításban és a társadalomban betöltött szerepét, illetve betekintést engedni a gazdálkodók, mezőgazdászok napi életébe, a gazdálkodói életformába, legyen az nehéz vagy éppen szép. A Hargita Megyei Fiatal Gazdák‭ ‬Egyesületének tagjai fogadják a kalandorokat, akik közösen végzik majd a ház körüli, illetve mezei teendőket. Nem turistaként érkeznek, hanem aktívan részt vesznek a gazdálkodásban: állatokat etetnek, gondoznak, fejnek, kaszálnak, aratnak, takarnak – részletezte Mihály László. Kiemelte, habár az elején a fogadó gazdák tartottak attól, hogy az érkező fiatalok esetleg pluszfeladatot jelenthetnek számukra, nagyon rövid idő alatt kiderült, hogy teljes értékű segítőket, tanulni, tapasztalni akaró fiatalokat fogadtak.

A Vidék Kaland székelyföldi kiadása már vasárnap elkezdődött, akkor érkezett meg ugyanis a kiválasztott nyolc „kalandor” Nyárádmentére – ők szombatig dolgoznak még a farmokon. Amíg a Maros megyei gazdaságokban elsősorban a növénytermesztésben szerezhettek tapasztalatot a városi fiatalok, addig Hargita megyében az állattartásba kóstolhatnak bele a vasárnap érkező, hétköznapokban gyógytornászként, vízügyi hatósági ügyintézőként, légitársasági beszerzőként, műszaki vezetőként és végrehajtási ügyintézőként dolgozó kalandorok. Élményeiket, tapasztalataikat közösségi oldalakon, blogfelületeken osztják majd meg – foglalta össze a program székelyföldi kommunikációs vezetője.

A Vidék Kaland programot a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége – AGRYA – 2011-ben szervezte meg először, 2013-tól pedig a Hargita Megyei Fiatal Gazdák Egyesülete jóvoltából Székelyföldre is kiterjesztették. 2012 decemberében az Európai Bizottság pályázatán a legjobb EU-társfinanszírozású agrár-vidékfejlesztési témájú kommunikációs programnak választották – elevenítette fel az illetékes. Hozzátette, az első években tíz kalandort fogadtak Hargita megyében, idén viszont öt fiatalt választottak ki a program keretében. „Habár idén is voltak jelentkezők, azért már érezhető, hogy a program beteljesítette a célját. Az AGRYA vezetői úgy érezték, hogy a csúcson kell abbahagyni, nem várják meg, hogy teljesen kifulladjon a program, így az idei Vidék Kaland program ebben a formában az utolsó lesz. Magyarországon már idén változtattak a programon, itt jövőre várható módosítás.”

Megfejni a tehenet, megnézni a medvét

Deák Dénes kobátfalvi gazda érdeklődésünkre elmondta, hozzá egy hölgy érkezik szombaton, egyelőre azonban nem tudja, pontosan honnan, illetve hogy hány éves. „Már harmadik éve veszek részt a programban, és mindig pozitív tapasztalataim voltak. Fontosnak tartom, hogy az emberek megértsék, fiatal gazdákként nem vagyunk maradiak. Igenis látni kell, hogy itt valamilyen szinten hagyományosan gazdálkodunk, és hogy nem csak a nagy mezőgazdasági cégektől megszokott módszerek léteznek. Mi nem használunk adalékanyagokat a termékek előállításánál, itt minden bio” – fogalmazott a gazda. Hangsúlyozta, azért vesz részt rendszeresen a programban, mert egy ízelítőt szeretne adni a nagyvárosi fiataloknak arról, hogy nálunk „nem csak kapával és kaszával dolgoznak”, ahogyan azt sokan képzelik.

Az első napokban gazdaságát mutatja be Deák, a hozzá érkező fiatal részt vesz majd a szénacsinálásban, de megtanulhatja a tehénfejés vagy a kenyérsütés alapjait is. Ezenkívül kirándulásokat is tervez a gazda, amelyeken a kalandor megismerheti a környékbeli látványosságokat. Mint mondta, ha sikerül megszervezni, akkor medvelesen is részt vesznek, hiszen tapasztalatai szerint a legtöbb fiatalt ez érdekli leginkább.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés