
Fotó: Rab Zoltán
Kívülről már megújult Marosvásárhelyen a Maros-parti csatornaház, amelynek belső renoválásán dolgoznak jelenleg. Év végéig be is fejeznék a teljes felújítást.
2022. november 24., 10:332022. november 24., 10:33
2022. november 24., 12:192022. november 24., 12:19
A marosvásárhelyiek által csatornaházként emlegetett századfordulós épület iránt nem szűnik az érdeklődés, rendszeresen fotózzák, illetve a közösségi oldalakon találgatják további sorsát. A tulajdonos, az Aquaserv vízszolgáltató a nyár elején aláírta a szerződést a felújítási munkálatokat végző kivitelezővel, illetve még azt megelőzően
A nyáron el is kezdődtek a munkálatok, megjavították a tetőt, felújították a homlokzatot, kicserélték a nyílászárókat.
Fotó: Rab Zoltán
Amint Gnädig Hajnal, az Aquaserv adminisztrációs osztályának vezetője a Székelyhonnak elmondta, az épület külsejével végeztek, most a belső munkálatok folynak. A ház felújításának befejeztével a környéket is szeretnék rendezni, megtisztítani a Maros partjának az épület mögötti szakaszát, illetve a vasút és a telek közötti területet is.
Ami a csatornaház új funkcióját illeti, érdeklődésünkre Gnädig Hajnal elmondta,
A végleges döntést azonban még nem hozták meg, de annyi biztos, hogy semmi esetre sem lakásnak fogják használni.
Fotó: Rab Zoltán
Az 1910-ben, Bernády György által építtetett ház az egykori vízművekhez tartozott, a Maros alatt áthaladó alagút vezetékkarbantartó-műhelye és mindenkori szolgálati lakás volt. Amikor a régi hidat elbontották, és harminc évvel ezelőtt a maradványait felrobbantották, a vezetékek egy része beszakadt. Pedig ha nagyobb figyelmet fordított volna rá a vállalat akkori vezetősége, meg lehetett volna menteni és bemutatni, hogy milyen volt a 20. század elején a vízvezeték Maros alatti része – mondta Gnädig Hajnal, aki évek óta szívügyének tekintette a ház megmentését.
A Szent Miklós Napok keretében december 5-én rendezik meg Gyergyószentmiklóson a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztivált és Süteménymustrát. A szervezők már várják a baráti társaságok, közösségek jelentkezését a főzőversenyre.
Nicușor Dan államfő szerdán a Cotroceni-palotában fogadta az Egyesült Államok védelmi politikáért felelős államtitkárát, Elbridge Colbyt, akivel a fekete-tengeri térség biztonságáról is tárgyalt.
Zsófia román királyi hercegnő szerdán a marosvásárhelyi Talentum Alapítványhoz látogatott, ahol másfél órát töltött a gyerekekkel, önkéntesekkel és munkatársakkal. Elismeréssel hallgatta a 33 éve működő szervezet reményt adó munkájának bemutatását.
Románia az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik és hatodik kifizetési kérelemben igényelt mintegy 6,4 milliárd euróból várhatóan csak körülbelül 3 milliárdot kap meg idén.
A román bevándorlókra vonatkozó kijelentésének visszavonását kéri Alice Weideltől, az Alternatíva Németországért (AfD) párt elnökétől Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke – jelentette szerdán a Digi24.ro hírportál.
A romániaiak 88 százaléka elsősorban a családjához fordul segítségért, ha anyagi vagy egészségi problémával szembesül - derül ki az IRES közvélemény-kutató intézet által a Jóllétért Szövetség megbízásából készített felmérésből.
Alin Tișe Kolozs megyei tanácselnök szerdán bejelentette, hogy indul a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöki tisztségéért a párt következő kongresszusán. Döntését azzal indokolta, hogy a PNL szerinte rossz irányba halad, és változásra van szükség.
Várhatóan november 6-án, pénteken kapcsolják vissza az országos villamosenergia-rendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, amelynek újraindítását szerdán kezdték meg – közölte a Nuclearelectrica.
Az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány az ügynökakták nyilvánosságra hozásával – jelentette ki miniszterelnök a titkosszolgálati iratok nyilvánosságra hozatala kapcsán rendezett szerdai, budapesti sajtótájékoztatón.
Három településen is szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás szerdán éjjel, illetve csütörtökön napközben. Gyulakután hálózati munkálatok, Kovásznán csőtörés, Gelencén pedig szakaszolócsap felszerelése miatt kell vízszünetre számítani.
szóljon hozzá!