
Fotó: Csíkszereda Városháza
Nem mindegy, hogy egy gyűlésen az asztal körül foglalhatnak-e helyet a résztvevők, vagy ez a kiváltság csak egyeseknek adatik meg, a többség pedig ül és néz, „mint a moziban”. Előbbi partnerséget sejtet, utóbbi fölé- és alárendelt viszonyt sugall.
2024. október 22., 07:512024. október 22., 07:51
Zajlanak a júniusban megválasztott polgármesterek, illetve megyei és helyi önkormányzati képviselő-testületek eskütételei. Ezek az események ünnepszámban mennek, hiszen négy évnyi mandátumról szólnak. Ennek apropóján kissé visszapörgettük az idő kerekét, és
Ezúttal egyetlen szempontra fókuszáltunk, mégpedig arra, hogy a tanácsülés ideje alatt a képviselők számára hogyan rendezték be a termet. Elsőre talán triviálisnak – közhelyszerűnek – tűnhet a szempontunk,
Kezdjük egy biztos ponttal, egy állandóval. Nos, Gyergyószentmiklóson az elmúlt évtized alatt egy dolog nem változott: a városházától száz méterre,
Fotó: Gergely Imre
Alkalmanként azonban olyannyira „azonnali” volt egy-egy gyűlés összehívása, hogy nem adatott elegendő idő a csempekályháknak a tér kifűtésére, ezért
Fotó: Gergely Imre
A gyűlésterem térbeosztása egyébként a hely adottságaihoz képest demokratikus, amihez nem is szabad hozzámatatni:
És itt ejtünk szót arról a formabontó esetről, amire idén márciusban figyeltünk fel: a mindössze egyetlen mandátumra megválasztott Csergő Tibor polgármester olyannyira pikkelt a tanácsosaira, hogy nem volt hajlandó megtenni a már említett száz métert a városháza és a tanácsterem között, inkább online – és duzzogva – vett részt hivatali irodájából a testület ülésén.
Fotó: Gergely Imre
A koronavírus-járvány miatt négy esztendővel ezelőtt, 2020 őszén országszerte furcsa módon zajlottak a leköszönő testületek utolsó ülései.
Gyergyószentmiklóson és Csíkszeredában például
Fotó: Hegyi Zsuzsanna
Fotó: Csíkszereda Polgármesteri Hivatala
A megszorító intézkedések feloldása után a legtöbb helyen azonnal visszaállt a világ rendje: eltávolították a földre ragasztott, „másfél méteres távolságot tartani kötelező” feliratokat, felmosták a padlókat és visszahordták a bútorokat. Kivétel például Csíkszeredában.
Helyettük pedig jött valami új, valami teljesen más térrendezés: a polgármester és két helyettese, illetve a főjegyző és az ülésvezető előad – a többiek pedig ülnek velük szemben és néznek, hallgatnak, szavaznak, nagy ritkán pedig „interpellálnak”.
Egyébként nem visszafordíthatatlan ez az állapot, 2024 februárjában ugyanis egy alkalommal ismét a klasszikus formában zajlott a tanácsülés, ahol a képviselő-testület minden tagja helyet kaphatott a nagy asztalnál.
Fotó: Borbély Fanni
Annál, amely körül nemcsak könnyed tanácsülések zajlottak, hanem olyanok is, amikor szikrázott a feszültség. Emlékezzünk csak arra a 2017. október 27-i esetre, amikor
Fotó: Gecse Noémi
Szikrázó feszültségű testületi ülést említettünk, ezért térjünk is át egy kis időre Székelyudvarhelyre, ahol ezekből sosem volt hiány – az új testület talán ebben a tekintetben lazább lesz. Kétségtelen, hogy
És ha egy-egy lakossági panasz megtárgyalásakor az érintettek is megjelentek, nos, olyankor már tényleg szó szerint is elfogyott a levegő a teremben.
Fotó: László Ildikó
Az udvarhelyiek mégis egészen a koronavírus-járványig kitartottak, és csak a dísztanácsülések alkalmával vonultak át a Szent István-terembe, amely a maga pompájával és bútorzatával egy-egy ilyen eseményre tökéletesnek bizonyult. A szürke hétköznapok tanácsüléseire azonban a lehető legrosszabb választás, hiszen nem elég, hogy itt is – akárcsak Csíkszeredában – két részre oszlik a csapat, mindemellett
Mi több, a felszólalónak vennie kell a fáradtságot és ki kell vonulnia a padsorok mögül a pulpitushoz és a mikrofonhoz, hogy a közönség jobban hallhassa és láthassa őt.
Ez nem zavarja a tanácsosokat, hiszen immáron évek óta ebben a teremben zajlanak a testületi ülések (néhány kivétellel), a képviselők pedig rendre rázúdíthatták panaszaikat a két mandátum után hétfőn leköszönt polgármesterre, Gálfi Árpádra. A viszontválaszokkal természetesen a volt elöljáró sem maradt adós.
Fotó: Beliczay László
Egy jó kis vagdalkozásért a marosvásárhelyi képviselőknek sem kellett a szomszédba menniük – ott leginkább az RMDSZ képviselői és a különböző román pártok tanácsosai között zajlott napirendszerűen az „oda-vissza”.
Ugyanakkor a terem egy részét körülölelő karzat jó rálátást biztosít a meghívottaknak a testület munkájára.
Fotó: Haáz Vince
Fotó: Haáz Vince
Sepsiszentgyörgyön se erkély, se agyabugya nincs; a városháza tanácsterme azonban a legideálisabb arra, hogy ott gyűléseket tartsanak. A helyiségben egyetlen asztal köré ül a testület, arra pedig láthatóan ügyelt a dizájner, hogy úgy használja ki a tér nyújtotta lehetőségeket, hogy az üvegasztal minden pontjáról jól belátható legyen minden jelenlévő.
Fotó: Sepsiszentgyörgy önkormányzata/Facebook
Ugyanez a helyzet Kézdivásárhelyen is, ahol nem tágítanak, évek óta ugyanannál a kerekded asztalnál döntenek a várost érintő kérdésekről.
Fotó: Farkas Áron
Ahány megyei képviselő-testület, annyi szokás – igaz ez a három székelyföldi megyére is. Maros Megye Tanácsa és a Maros Megyei Prefektusi Hivatal társbérletben használja a Bernády György által építtetett egykori marosvásárhelyi városházát. Az impozáns létesítményben mindössze egy nagyobb terem van, ezért kénytelenek abban lebonyolítani minden fontosabb találkozót, beleértve a megyei testület üléseit is.
Így alkalmazkodnak a lehetőségekhez: a tanácselnök és -alelnökök, illetve a gyűlésvezető a képviselőkkel szemben foglal helyet. Tudomásunk szerint az elmúlt évek során különösebb viták ebből nem adódtak.
Fotó: Haáz Vince
Fotó: Maros Megyei Tanács sajtóirodája
Hibrid megoldáshoz folyamodtak a háromszékiek. Kovászna Megye Tanácsánál látható módon ragaszkodtak a klasszikus körívhez, ám a terem mérete nem biztosított elegendő férőhelyet, ezért két körívvel tudták megoldani azt, hogy mindenkinek helye legyen.
A térrendezés koránt sem tökéletes, az igyekezet azonban mindenképp említést érdemel.
Fotó: Bíró Blanka
Fotó: Kovászna Megye Tanácsa/Facebook
Amire Marosvásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön nem volt lehetőség, arra Csíkszeredában igen. Hargita Megye Tanácsa és Hargita Megye Prefektusi Hivatala abban a „fehér házban” székel, ahol bőven van hely. Épp ezért
A gyűléseken minden tanácsos látja a társait, a vezetőség itt nem kért magának egy kisebb emelvényt, a tanácselnök és az -alelnökök asztala a többivel azonos magasságban kapott helyet.
Fotó: Hargita Megye Tanácsa sajtószolgálata
A koronavírus-járvány alatt egyébként néhány alkalommal az előadóteremben üléseztek, a járvány vége után viszont búcsút intettek az amfiteátrumnak és visszatértek a megszokott helyükre.
Fotó: Veres Nándor
A Hargita megyei testület rendhagyó módon kihelyezett üléseket is tart megyeszerte, ami nem kis előszervezési munkával jár – főleg a vendéglátók számára, akik ilyenkor vigyáznak arra, hogy
Fontos azonban megjegyeznünk, hogy az ilyen alkalmakon is mindig gondot fordítottak arra, hogy a helyi művelődési házakat ideiglenesen gyűléstermekké átalakított terekben az elrendezés demokratikus legyen. Odafigyeltek erre még akkor is, amikor 2017-ben Hargita megye egyik legkisebb kultúrotthonában, a Kányád községhez tartozó Petek peremfaluban üléseztek. Ha ugyanis adottak a körülmények, akkor már csak arra kell(ett) odafigyelni, hogy az elnöki üzenet célba érjen: „Hargita megyében a dolgok rendben vannak.”
Fotó: Barabás Ákos
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
Az otopeni-i repülőtérre érkező járatokat érintő bombafenyegetések közül egyik sem igazolódott be, a hatóságok vizsgálják az elkövetők kilétét és az incidensek közötti esetleges összefüggéseket.
1 hozzászólás