
Képünk illusztráció
Marosvásárhelyen hat bölcsőde működik, ám ennél sokkal többre volna igény, illetve kevés a személyzet is, aki a kicsikkel foglalkozna.
2018. július 05., 14:462018. július 05., 14:46
Az egyik bölcsúdében érdeklődve elmondták, ha a családnak megfelel, akkor délelőtti programra veszik fel a gyereket, vagyis délután már nem aludhat ott, mivel nincs elég ágy.
– magyarázta a dadus, aki elmondta, tisztában vannak azzal, hogy sok családban ez csak félmegoldás, de szerinte még így is könnyít valamit a gyerek nappali felügyeletén. "Nekem ez is több a semminél, ha nem vették volna fel, nem tudnék dolgozni járni, vagy fogadnom kellene valakit, aki vigyáz a gyerekemre" – mondta az egyik édesanya, aki fél egykor minden nap kiveszi a két éves kislányát a bölcsiből.
A bölcsődékbe az iratkozás éppen folyamatban van, ezért most még nincs pontos adat arról, hogy hányan is igénylik ezt a szolgáltatást, majd csak szeptemberben összesítik a beiratkozottak számát – válaszolta lapunknak Ferencz Emőke, a marosvásárhelyi bölcsődékért felelős igazgató, aki érdeklődésünkre megerősítette azt a hírt, miszerint
Az előtanulmány elkészült, már csak az önkormányzatnak kell jóváhagynia a tervet. Lapunk információját, miszerint a Belvedere negyedben is épülne egy óvoda és egy bölcsőde, Ferencz Emőke nem tudta megerősíteni.
Az RMDSZ kezdeményezésére az állami költségvetésből finanszíroznák ezentúl a bölcsődéket. A törvénytervezetet megszavazta a szenátus is, már csak az államelnöknek kell azt jóváhagynia. Novák Csaba Zoltán szenátor lapunknak kifejtette, reméli, hogy nem fog akadékoskodni az elnök és rábólint a törvényre, amely megkönnyítené a bölcsődék működését.
– mondta Novák. Romániában több ezer kérvény van úgynevezett várólistán, a kisgyerekeknek csupán a három százaléka jár bölcsődébe, ami az Európai Unióban a legutolsó helyre sorolja az országot – derül ki egy kimutatásból.
A bölcsődék működtetése 2001-ben került át a megyei kórháztól az önkormányzat feladatkörébe. Míg azt megelőzően 17 bölcsőde működött Marosvásárhelyen, ma mindössze hat működik.
Románia képes megvédeni magát a drónincidensekkel szemben, hozzávetőleg egy éven belül teljesen működőképes lesz a védelmi rendszer – jelentette ki szerdán Nicușor Dan államfő.
A képviselőház és a szenátus szerdai együttes ülésén felolvasták az Állítsuk meg a gazdaság lerombolását, a lakosság elszegényítését és az állami vagyon kiárusítását célzó Bolojan-tervet! című bizalmatlansági indítványt.
Kelemen Hunor szerint egy életképes alternatívát is fel kellene mutatniuk azoknak, akik meg akarják buktatni a kormányt.
A felszerelt sótalanító berendezések folyamatosan működnek, hiszen a Kis-Küküllő vize most is több sót tartalmaz, mint kellene. Az Aquaserv igazgatója a Székelyhonnak elmondta, hogy fel vannak készülve a Korond-patak esetleges áradására.
A Hargita Megyei Törvényszék első fokon húsz év letöltendő szabadságvesztésre ítélte P. Zoltánt, aki a Gyergyóditróhoz tartozó Orotván tavaly elkövetett emberölés miatt került a vádlottak padjára. Az ítélet nem jogerős.
Kelemen Hunor szerdán kijelentette, hogy Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni.
Az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke, Dumitru Chisăliță szerint a következő napokban 9,4-9,6 lejre emelkedhet a gázolaj literenkénti ára.
Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint nem véletlen, hogy a kormányválság „éppen most robban ki, amikor a katonák, rendőrök, titkosszolgálatok előjogai kerülnének terítékre”. A Bolojan-kormányról május 5-én szavaznak a parlamentben.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) első alelnöke, Ciprian Ciucu szerint Romániában nincs törésvonal az európai elkötelezettségű erők táborában, hanem egy privilégiumait őrző „korrupt rendszer” és egy reformpárti irányzat áll szemben egymással.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) szerdán bejelentette, hogy valamennyi államtitkári, államtitkárhelyettesi, prefektusi és alprefektusi tisztséget betöltő politikusa benyújtotta lemondását – írja az Agerpres.
szóljon hozzá!