Tamási Áronra emlékeztek születésének 125. évfordulóján kedden az íróról elnevezett székelyudvarhelyi gimnáziumban. Az egynapos rendezvényen egyebek mellett vetítéseket, felolvasásokat tartanak, ugyanakkor megkoszorúzták az író szobrát is a tanintézet előtt.
2022. szeptember 20., 16:002022. szeptember 20., 16:00
Fotó: Erdély Bálint Előd
Tamási Áronra emlékeztek születésének 125. évfordulóján kedden az íróról elnevezett székelyudvarhelyi gimnáziumban. Az egynapos rendezvényen egyebek mellett vetítéseket, felolvasásokat tartanak, ugyanakkor megkoszorúzták az író szobrát is a tanintézet előtt.
2022. szeptember 20., 16:002022. szeptember 20., 16:00
Fotó: Erdély Bálint Előd
Hagyomány az iskola számára, hogy minden évben szeptember 20-án összegyűlnek a diákokkal és tanárokkal közösen Tamási Áron születésére emlékezve, ezzel mintegy lezárva a tanintézményben zajlott egész napos – témához kapcsolódó – programokat – fejtette ki Laczkó György, a Tamási Áron Gimnázium igazgatója, az író szobra előtt összesereglett diákokhoz fordulva.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Mint mondta, ezúttal a kilencedikes tanulókat invitálták meg a rendezvényre, hiszen ők azok, akik legutóbb léptek Tamási nyomdokaiba.
– fogalmazott. A megszokottól eltérően nem tartott ünnepi beszédet, ehelyett
Fotó: Erdély Bálint Előd
A rövid eseményt népdalokkal, illetve Böszörményi Zoltán El nem küldött levél Tamási Áronnak című versének elszavalásával zárták.
Az igazgatótól megtudtuk, hogy a nap folyamán egyebek mellett volt felolvasószínház, valamint felolvasás az író alkotásaiból, könyvmustra, kiállítás, levetítették az Ábel-trilógiát, ugyanakkor Tamási Áron hangja is hallható volt az iskolarádióban. Ezeken kívül még biciklis emléktúrát is szerveztek a jeles személyiség farkaslaki szülőházához, amelyen több diák is részt vett.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Fotó: Erdély Bálint Előd
Fotó: Erdély Bálint Előd
Fotó: Erdély Bálint Előd
Fotó: Erdély Bálint Előd
Fotó: Erdély Bálint Előd
Fotó: Erdély Bálint Előd
Fotó: Erdély Bálint Előd
Fotó: Erdély Bálint Előd
Fotó: Erdély Bálint Előd
Nicușor Dan román államfő szeptember 20. és 23. között több megbeszélésen és rendezvényen vesz részt az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) 81. közgyűlésének New Yorkban szervezett közgyűlésének keretében – közölte az államelnöki hivatal.
Másodpercenként 1650 köbméterre emelkedik a Duna vízhozama a jövő héten az országba való belépési pontnál, Báziásnál, és ezzel még mindig jóval a szeptemberi 3800 köbméteres sokéves átlag alatt marad.
A szeptember 11-17. közötti időszakban összesen 19 európai elfogatóparancsot hajtott végre az Országos Rendőr-főkapitányság.
Kút ásása közben találtak egy feltételezett lőszert szombaton a Kászonaltíz községhez tartozó Kászonimpéren. A helyszínre kiszálló tűzszerészek egy második világháborúból származó támadó kézigránátot azonosítottak.
Közel 3000 szabálysértési bírságot róttak ki ezen a héten az autópálya-rendőrök a közlekedésbiztonsági ellenőrzéseik során.
A Fekete-tengerben, a Chituc homokpadtól mintegy 50 tengeri mérföldre keletre talált dróndarabot ártalmatlanítottak vasárnap reggel – közölte a védelmi minisztérium.
Tűz ütött ki vasárnap egy segesvári, idősek gondozására szolgáló szociális központban. Az épületben negyvenen tartózkodtak, három embert a tűzoltók menekítettek ki.
Három maroshévízi férfit vettek 24 órára őrizetbe, miután a gyanú szerint egy helyi szórakozóhelyen biztonsági őrökre támadtak, majd több berendezési tárgyat is megrongáltak. A rendbontás az utcán is folytatódott.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök bejelentette, hogy folytatni kívánja Ilie Bolojan ügyvivő kormányfő politikáját a források helyes kezelésében és a korrupció elleni küzdelemben.
0,67 milligramm/liter alkoholt mutatott ki a szonda annak a 33 éves nőnek a leheletében, akit szombat hajnalban igazoltattak a csíkszeredai rendőrök.
szóljon hozzá!