Számos károkozó fenyegeti az erdőket, nem olcsó mulatság védekezni ellenük

Élő (biotikus), illetve nem élő (abiotikus) tényezők is okozhatnak károkat az erdőben, amelyek ellen mindenképp védekezni kell, különben

könnyen felborulhat az erdészeti munka alapját képező népjólléti, ökológiai és gazdasági szempontok közötti egyensúly

– vezette fel a terepszemlével egybekötött beszélgetést András Róbert, erdőmérnök, a Zetelaki Erdőrendészeti Hivatal vezetője.

Az abiotikus tényezők közé egyebek mellett a tüzet, a nagy mennyiségű havat, az erős szelet, az árvizet, jégesőt és a szárazságot sorolják, míg biotikus károkozók elsősorban a rovarok, a gombák és a vadak.

A szakember arra is kitért, hogy a két tényező általában ok és okozati összefüggésben van, hiszen például egy nagy széldöntés után – ha nem takarítják meg a helyszínt – hamar ellepik a bogarak a kidöntött fákat. „A civil társadalom rendszerint arról beszél, hogy nem szabad beavatkozni az erdő fejlődésébe, de a helyzet az, hogy megfelelő gazdálkodás és odafigyelés nélkül gyakoribbá és nagyobb mértékűvé válnak a károk.

– fogalmazott a szakember.

András Róbert elmondása szerint, az erdészek egyik legfontosabb feladata, hogy megfelelő életteret teremtsenek az egészséges fáknak az optimális fejlődéshez. Kulcskérdés, hogy arányos legyen az egyedek törzsének vastagsága és hosszúsága (sudarassági hányados), hiszen ez esetben a szél is nehezebben dönti ki azokat. Ennek elérése pedig esetenként felszabadító, tisztító, gyérítő vágásokkal jár. Persze ilyenkor a kevésbé egészséges vagy éppen hasznos fákat termelik ki a megmaradók javára.

Dénes Albert, az intézmény erdővédelemért felelős szakembere hangsúlyozta, hogy a széldöntések elkerülése érdekében

lényeges a szelek irányának megfigyelése is, hiszen a gyakrabban „ostromolt” területekre olyan fákat kell ültetni, amelyeknek mélyebbre hatol a földbe a gyökere, esetleg ellenállóbb a szerkezetük is.

Hatékony védekezés ilyen esetben, ha különböző fafajokat elegyítenek telepítéskor. Bár az erdészet nagyon ritka esetben végez tarvágást, azt igyekeznek nem egyidőben és nem szélirányban tenni. A vágást, valamint az újratelepítést is évekre leosztva végzik ilyenkor a vágtereken, hiszen így nem egyszerre nőnek fel a facsemeték, inkább egy felfelé ívelő lépcsőt képezve védik terelik el a szelet az idősebb fáktól.

Száraz időszakokban elsősorban a frissen ültetett facsemeték megóvására koncentrál az erdészet, volt rá példa, hogy a tűzoltóktól kértek segítséget, hogy locsolhassák azokat.

Más abiotikus tényezők esetében az erdő takarítása jelenti a baj megelőzését, de vannak olyan helyzetek is – fagy, jégeső –, amikor nincs lehetőség emberi beavatkozásra.

Vidékünkön az egyik legnagyobb problémát az évente legalább kétszer szaporodó betűző szú okozza a fenyvesekben,

a rovarok a fák vastagabb részeibe, a kéreg alá fészkelik be magukat, majd járatokat képezve táplálkoznak, emiatt idővel elszáradnak a tűlevelűek.

Hasonló veszélyt jelent ezekben az erdőkben a rézmetsző szú is, amely a fenyő csúcson lévő részeit pusztítja el, meggátolva annak fejlődését. 

Az apácalepke és a nagy fenyőormányos is ismert kártevőnek számít – fejtette ki Dénes Albert. Utóbbi elsősorban a facsemetéket támadja meg közvetlenül a tövüknél, így védekezésként oda rendszerint mérgező vegyszerrel permetezett fakérget szoktak lerakni.

Mint mondta, az elszáradó fák különleges illatot árasztanak ez vonzza oda a rovarokat. Éppen ezért létfontosságú az elpusztult, kidőlt vagy éppen beteg fákat eltávolítani az erdőből, hiszen azok rovar-gócpontokká válhatnak. Onnan persze tovább vándorolnak a rovarok – akár tíz kilométerrel messzebbre is elrepülnek – egészséges fákat fertőzve meg. Védekezni többféleképpen lehet ellenük, az egyik legjobb megoldás, ha

különböző csapdákat állítanak a szakemberek, amelyek feromonos vegyszerekkel vonzzák magukhoz a kártevő rovarokat.

Utóbbi csaliból két típusú van: egyik a párosodásra kész nőstény illatát árasztja, a másik a táplálékét utánozza.

Többféle szerkezetet használ az erdészet, az úgynevezett doboz- és a csőcsapdákból nem tudnak kimászni a rovarok, de van olyan is, amelyre egyszerűen ráragadnak például az apácalepkék hímjei.

Ezeket egyébként egy Máréfalvához közeli erdős részen be is mutatták nekünk az erdészek. A védekezés egy másik formájáról is beszélgettünk, hiszen előfordul, hogy mérgező vegyszerrel permetezik meg a kitermelt és sokáig a helyszín közelében hagyott rönköket.

Azt is megtudtuk, hogy nem kevés pénzt – évi 300-350 ezer lejt – költenek a zetelaki erdőrendészethez tartozó szakemberek csak a csapdák és a vegyszerek megvásárlására. Ügykezelésükbe 21 580 hektárnyi erdős terület tartozik.

Egyébként érdemes tudni, hogy

a fenyőfák is igyekeznek védekezni a maguk módján a beléjük hatoló kártevők ellen, méghozzá azzal, hogy fenyőgyantát termelnek. Ez azonban a legtöbb esetben nem elegendő a nagy rajokban támadó rovarok ellen – főleg száraz időszakokban.

A lobhullató erdőkben egyébként a négyévente nagyobb létszámban megjelenő cserebogarak okoznak kárt, amelyek elfogyasztják a leveleket. Ezzel jó esetben csak a fa azévi fejlődését gátolják meg, kritikusabb azonban, ha el is pusztul az adott fa. Kisebb gondokat okoz ugyanakkor a bükklevél gubacsszúnyog és bükk-bolhaormányos is. Ezek ellen azonban ritkább esetben kell védekezni, hiszen nincsenek annyira elszaporodva.

Speciális vegyszerrel (riasztószer) kell lekenni a kisebb fák csúcsát különben a szarvasok lerágják azokat – említett egy újabb gondot Dénes. Ez a vegyszer nem halálos a vadakra, de elrettenti azokat. Az egyébként nem probléma, ha az oldalsó ágakat rágják le a szarvasok és őzek, hiszen attól tud növekedni a fa.

A fiatal erdőkben gyakori látvány – főleg tavasszal –, hogy a medvék lehántják a fák kérgét, zavart okozva a fák életfunkciójában.

Ez ellen azonban nem védekeznek az erdészek, hiszen a medvék ezzel nem okoznak számottevő kárt.

Tömeges gombás megbetegedések vidékünkön inkább csak a facsemeték esetében fordulnak elő és vegyszeres permetezéssel fékezik meg a szakemberek.

Van ugyanakkor egy káros taplógomba fajta is, amelyet barnás széléről lehet felismerni. Ez is roppant veszélyes a fenyőfákra, hiszen belső szerkezetüket rombolja, így kivágás után is csak maximum tüzelőanyagként lesznek hasznosíthatók.

A gombafaj azért is veszélyes, mert roppant hatékonyan terjed az erdőben összeérő gyökereken keresztül.

A fertőzött fákat igyekeznek kibélyegezni az erdészék, hogy mielőbb eltávolíthassák a többi fa környékéről.

Dénes Albert arra is kitért, hogy természetes ellenségei is vannak az említett rovaroknak, ilyen például a szúfarkas (nagytestű szárnyas rovar), amely nagyban segíti a munkájukat. Emellett

a kártevőkre vadászó madarak is hasznosak, éppen ezért régen sokszor még madárházakat is elhelyeztek a fákon az erdőkben, hogy minél több szárnyas telepedjen le.

 A kis házakat időnként takarítani is kell, hiszen a fészkek idővel megtelnek parazitákkal.

Az erdészek folyamatosan jegyzik a kivágott fákat, illetve ellenőrzik a kihelyezett bogárcsapdákat – számszerűsítve a rovarokat – és az adatokat összegzik egy ebből a célból kifejlesztett digitális alkalmazás segítségével. Ennek alapján az applikáció többek között jelzi, hogy hol vannak nagyobb fertőzések, hol kell védekezni.

Az erdészek szerint lényegesen megkönnyíti a munkájukat a program, hiszen annak köszönhetően naprakész információik vannak.