
Fotó: MTVA/Képernyőfotó
Rendben lezajlott a 2026-os országgyűlésiképviselő-választás - mondta a köztársasági elnök vasárnap este, miután tájékoztatást kapott a Nemzeti Választási Irodától (NVI).
2026. április 12., 20:532026. április 12., 20:53
Sulyok Tamás az NVI székhelyén tett sajtónyilatkozatában azt mondta, a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a választópolgárok 77,8 százaléka járult az urnákhoz.

Helyi idő szerint vasárnap este hét órakor (nálunk nyolckor) hivatalosan befejeződött a szavazás a Magyarország 3154 településén és a 23 budapesti kerületben kialakított 10 047 szavazókörben az országgyűlési választáson.
A rekordmagas részvétel kétségbevonhatatlanul igazolja a magyarországi demokrácia erőteljes működését – fogalmazott, úgy folytatva: „a választás eredménye – bármi lesz is az – legitim felhatalmazást fog jelenteni arra vonatkozóan, hogy a következő időszakban milyen irányba tartson Magyarország”.
Az államfő kitért arra, hogy a végleges eredményekre még várni kell, vasárnap csak előzetes eredmények várhatók;
az alaptörvény értelmében a köztársasági elnöknek a választás napját követő 30 napon belül kell összehívnia az Országgyűlés alakuló ülését,
és ekkor kell javaslatot tennie a miniszterelnök személyére is.
Hozzáfűzte: a választási eredmények ismertté válását követően, kellő időben egyeztetéseket fog kezdeményezni az Országgyűlésbe bejutott minden párt vezetőjével; a kormányalakítási felkérést szintén az alaptörvénnyel és alkotmányos szokásokkal összhangban fogja megtenni.
A párt gyenge teljesítménye miatt az országgyűlési választáson, lemondott a Demokratikus Koalíció elnöke, Dobrev Klára.
Elismerte a Fidesz vereségét az eredményvárón tartott beszédében Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke az országgyűlési választások eredményének tükrében. A határon túlról érkező támogatást megköszönte.
A választási eredmények több mint ötven százalékos feldolgozottsága azt mutatja, hogy a Tisza nyerte a magyarországi országgyűlési választást.
A demokrácia ünnepeként értekelte Magyar Péter a magyarországi országgyűlési választási rekordrészvételt.
Közzétette a 2026-os magyarországi országgyűlési választás első részeredményeit a Nemzeti Választási Iroda.
A rendkívüli részvétel a választáson azt mutatja, hogy magyar demokrácia rendkívül erős – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter vasárnap.
Helyi idő szerint vasárnap este hét órakor (nálunk nyolckor) hivatalosan befejeződött a szavazás a Magyarország 3154 településén és a 23 budapesti kerületben kialakított 10 047 szavazókörben az országgyűlési választáson.
Címlapon hozzák a 2026-os magyar országgyűlési választással kapcsolatos információkat a vezető román hírportálok.
A korábbiaknál magasabb részvételi aránnyal zárul a nap a 2026-os magyarországi országgyűlési választáson, hiszen már a délután öt órai (romániai idő szerint hat órai) részvétel felülmúlta az előző választások egész napi jelenlétét.
A szavazólapok feldolgozottságának függvényében, várhatóan vasárnap este 8 órától (helyi idő szerint, romániai idő szerint 9 órától) kezdi meg a Nemzeti Választási Iroda (NVI) az országgyűlési választás eredményeinek közlését.
szóljon hozzá!