Hirdetés
Hirdetés

Pályázat helyett önerőből újulnak meg az ajnádi egyházi épületek

A csíkajnádi templom tetőzetének felújítására már összegyűlt a pénz •  Fotó: Gecse Noémi

A csíkajnádi templom tetőzetének felújítására már összegyűlt a pénz

Fotó: Gecse Noémi

Kisebb-nagyobb felújítási munkálatokat végeztetnének a helyi egyházi épületeken a csíkajnádi egyháztanács tagjai a nagyobb károk megelőzése érdekében. Az ehhez szükséges anyagiakat gyűjtésből teremtenék elő.

Szabó Kamilla-Mária

2018. július 07., 15:132018. július 07., 15:13

A legfontosabb tennivaló a csíkajnádi templom tetőzetének javítása lenne, ugyanis a hiányzó, sérült cserepek, a meggyengült cseréptartó lécek miatt ázásnyomok jelentek meg a mennyezeten ‒ avatott be érdeklődésünkre Szőgyör Lóránd. A helyi egyházközség gondnoka azt is megjegyezte, igaz ugyan, hogy 2014-ben a megyei önkormányzat pályázati lehetőségével élve tatarozták a templomot, akkor viszont az épület belső felújítása és külső festése történt meg, a tetőcsere, illetve a tetőzet korszerűsítése nem volt a beruházás része. Továbbá

a templomkerítés újrafödése, vakolása is sürgető lenne,

hogy elejét vegyék a kerítés további romlásának, visszafordítsák az eddigi ázások okozta károkat. Emellett a helyi ravatalozónál is szükség lenne tetőjavításra és meszelésre, ahol beázott a mennyezet, és szeretnék, ha a temetőben új anyakeresztet is állíthatnának ‒ sorolta az elképzeléseket.

Hirdetés

Mint a gondnoktól megtudtuk, tapasztalva a helyiek közösségért tett korábbi munkáját, illetve elfogadva azt, hogy idéntől nem lehet pályázni templomkerítés-felújításra,

úgy döntöttek, hogy gyűjtés révén valósítják meg a szükséges munkálatokat.

Tesznek a közösségi ügyekért

Nem példa nélküli az ajnádiak közösségi ügyekért való összefogása: legutóbb például június elején több mint két tucat helybéli gyűlt össze, hogy a temetőt kitakarítsák, a sírok közti füvet levágják. Mint a helyi Szent István Szervezet közösségi oldalán akkor beszámolt, e közmunka által újra megtapasztalták a közösség megtartó erejét.

A gyűjtést június elején hirdették meg, azóta pedig számos helybéli kereste fel az egyháztanácsosokat, valamint adta le a sekrestyében hozzájárulását. Az egyháztanácsosok mindeddig nem kerestek fel senkit otthonában, hogy járuljon hozzá a felújítás megvalósulásához, de rövidesen azt is megteszik a cél érdekében. A helyiek mellett elszármazott falubeliek felajánlásaira is számítanak, hiszen többük érdeklődve követi az ajnádi eseményeket, és érdeklődik a helyi közösségi élet felől.

Mostanra már összegyűlt egy akkora összeg, amiből a templom tetőzetének kijavítását jövő hónapban meg tudják valósítani, s amennyiben további felajánlások érkeznek, folytatják a munkát a fent említett tennivalókkal. Ha idén nem is érnek a szükséges munkálatok végére, mindenképp folytatják azt jövőben, hogy elkerülhessék az egyházi létesítmények leromlását ‒ vetített előre Szőgyör Lóránd, aki azt is kiemelte, a közösség magáénak érzi a helyi egyházi épületeket, hiszen sokan bátorítják ebbéli kezdeményezésükben.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Húsz évre ítélték az orotvai gyilkosság elkövetőjét

A Hargita Megyei Törvényszék első fokon húsz év letöltendő szabadságvesztésre ítélte P. Zoltánt, aki a Gyergyóditróhoz tartozó Orotván tavaly elkövetett emberölés miatt került a vádlottak padjára. Az ítélet nem jogerős.

Húsz évre ítélték az orotvai gyilkosság elkövetőjét
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Reagált Kelemen Hunor Zakariás Zoltán kilépésére az RMDSZ-frakcióból

Kelemen Hunor szerdán kijelentette, hogy Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni.

Reagált Kelemen Hunor Zakariás Zoltán kilépésére az RMDSZ-frakcióból
2026. április 29., szerda

A következő napokban ismét 10 lej körülre emelkedhet a gázolaj literenkénti ára

Az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke, Dumitru Chisăliță szerint a következő napokban 9,4-9,6 lejre emelkedhet a gázolaj literenkénti ára.

A következő napokban ismét 10 lej körülre emelkedhet a gázolaj literenkénti ára
2026. április 29., szerda

Antal Árpád a kormányválságról: nincsenek véletlenek

Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint nem véletlen, hogy a kormányválság „éppen most robban ki, amikor a katonák, rendőrök, titkosszolgálatok előjogai kerülnének terítékre”. A Bolojan-kormányról május 5-én szavaznak a parlamentben.

Antal Árpád a kormányválságról: nincsenek véletlenek
Hirdetés
2026. április 29., szerda

PNL-alelnök a kormányválságról: egy korrupt rendszer áll szemben egy reformpárti irányzattal

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) első alelnöke, Ciprian Ciucu szerint Romániában nincs törésvonal az európai elkötelezettségű erők táborában, hanem egy privilégiumait őrző „korrupt rendszer” és egy reformpárti irányzat áll szemben egymással.

PNL-alelnök a kormányválságról: egy korrupt rendszer áll szemben egy reformpárti irányzattal
2026. április 29., szerda

Lemondtak tisztségeikről a PSD politikusai

A Szociáldemokrata Párt (PSD) szerdán bejelentette, hogy valamennyi államtitkári, államtitkárhelyettesi, prefektusi és alprefektusi tisztséget betöltő politikusa benyújtotta lemondását – írja az Agerpres.

Lemondtak tisztségeikről a PSD politikusai
2026. április 29., szerda

Újabb dróntámadások voltak a román-ukrán határ közelében

Oroszország újabb dróntámadást hajtott végre ukrajnai polgári és infrastrukturális célpontok ellen Izmail térségében, a Tulcea megyei folyami határ közelében, szerdára virradóra.

Újabb dróntámadások voltak a román-ukrán határ közelében
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Sok még a kérdőjel az új közalkalmazotti bértörvény körül

A hét végén várhatóan közvitára bocsátja a kormány az egységes közalkalmazotti bértörvény új tervezetét, ha sikerül politikai megállapodásra jutni – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter.

Sok még a kérdőjel az új közalkalmazotti bértörvény körül
2026. április 29., szerda

Nem adott egyértelmű választ az elnök arra a kérdésre, hogy támogatja-e Ilie Bolojant

Az elmúlt időszak egyre növekvő politikai feszültségei alapján számítani lehetett a bizalmatlansági indítványra – jelentette ki kedd este a horvátországi Dubrovnikban Nicușor Dan államfő.

2026. április 29., szerda

Aggasztó a kerozinkrízis, de nem kell lemondani a repülős nyaralási tervekről

A rémhírek dacára egyelőre nem kell attól tartani, hogy a légitársaságok teljesen kifogynak az üzemanyagból. A kerozin árának emelkedése miatt azonban a tavalyhoz képest drágább lesz a repülés.

Aggasztó a kerozinkrízis, de nem kell lemondani a repülős nyaralási tervekről
Hirdetés