Nem szavainkból, hanem tetteinkből tanulnak a gyermekek

Kiemelte, hogy a szakemberek megegyeznek abban, hogy a gyermekek „tünetei” tulajdonképpen a házasság tünethordozói. A gyermek problémái általában a házasság problémáit tükrözik. De erre nem úgy kell tekinteni, mint egy vádra, amire összezsugorodik a lelkünk, hanem, mint egy jelzőrendszerre, amit meg kell vizsgálni és ami által fejlődni lehet.

A házaspárok akkor is egymásra kell támaszkodjanak és példát kell mutassanak, amikor nehézségekkel szembesülnek a gyermeknevelés során, amikor a kamasz bezárkózik, és a kérdésekre azt feleli: semmi nem történt az iskolában, az edzésen, a magánórán, a bulin.

Beszélgetni kell

A szakember szerint ilyenkor kezdnek el távolodni a szülők egymástól, de nem szabad elfelejteniük, hogy a gyerekeinket átmenetileg kaptuk, a házasságot egy életre kötöttük.

Ebből a gyermekek megtanulják, hogy hogyan kell megosztani az érzéseket, hogyan lehet, kell mesélni és meghallgatni a másikat.”

Tapolyai Emőke felhívta a jelenlevők figyelmét arra, hogy a gyermektől csak azt lehet megkövetelni, amit tőlünk lát. Ha az látja, hogy mi cinizmussal, ordibálva, duzzogva oldjuk meg a konfliktusainkat, családon belül vagy tágabb környezetünkben, akkor hiába követeljük tőlük, hogy legyenek tisztességtudók és próbálják békésen megoldani konfliktusaikat.

„Nem az a jó házasság, ahol nincsenek konfliktusok, az a nagyszerű házasság, ahol vannak konfliktusok, de megoldjuk őket újra és újra és újra, mert a kapcsolatunk fontosabb, mint a magunk igaza.”

A viselkedés és érintés fontossága

A gyerekek a családban tanulják meg, a szüleiket figyelve, hogy miként bánjanak egymással. Ahogy a férfiak bánnak a felségeikkel, abból megtanulják a gyermekek, hogyan kell beszélni, viselkedni a nőkkel, vagy hogy nőként mit várhatnak el barátjuktól, leendő férjüktől. És

„A gyermek azt látja, hogy támogatjuk egymást, kiállunk egymásért, vagy azt látja, hogy az egyik szolga, a másik kiszolgált? Ezt viszi tovább! Ez lesz az ő sablonja. Ahogy továbbviszi a családi értékrendet is, azt, amit szülei jónak vagy rossznak tartanak.”

Ajánlott ez azoknak is, akik együtt dolgoznak és sok időt töltenek egymás mellett, hiszen nekik is szükségük van arra, hogy kikapcsolódjanak, közösen elmenjenek valahova, csináljanak valamit. A szülők nem kell feláldozzák magukat a gyermekekért, mert az élettelen szülők mellett az élet nem szép. Ha a szülők időt fordítanak egymásra, elmennek randizni, kikapcsolódni, akkor a gyermekek ebből azt tanulják meg, hogy az élet élmény is, az élet szép, az élet és a kapcsolat ajándék.

A kérdések során a szakember elmondta, hogy azok is tetteikkel tudnak példát mutatni, akik egyedül nevelik a gyermekeiket, csak nekik sokkal nehezebb dolguk van, és „szurkolótáborra” van szükségük, akikre támaszkodhatnak, akik mindig mellettük állnak. Az ő esetükben a gyermekek abból tanulnak, ahogy velük és a tágabb családban élőkkel viselkedik az egyedülálló édesanya vagy édesapa.

Arról is beszélt, hogy amennyiben a nagyszülők teljesen mást akarnak, mint a szülők, akkor a szülők közös álláspontra helyezkedve zárjanak össze, de szeretettel viszonyuljanak a nagyszülőkhöz, hiszen ők is mindenképp jót akarnak, saját értékrendjük és élettapasztalataik alapján.