
Egy pozitív Covid-teszteredmény senki által nem várt értesítés, de annak igazán váratlan, akit nem is teszteltek
Fotó: Árvai Károly/MTI
Teljesen elképedt egy csíkcsicsói nő, amikor néhány nappal ezelőtt a késő esti órákban sms-üzenetet kapott egy központi rövid számról, amelyben arról értesítették, hogy az aznap elvégzett koronavírustesztje pozitív eredményt hozott. Őt viszont nem is tesztelték, így nagyon megdöbbent az értesítésen. A megyei egészségügyi igazgatósághoz fordultunk magyarázatért.
2020. november 09., 11:502020. november 09., 11:50
A Csíkcsicsóban élő Gegő Emőke múlt héten, szerdán este 11 óra után kapott sms-t egy négy számjegyből álló központi rövidszámról, és teljesen megdöbbent, amikor elolvasta, ugyanis a román nyelvű üzenetben az állt, hogy az aznap elvégzett koronavírustesztje pozitív lett, maradjon otthon, vegye fel a kapcsolatot háziorvosával, és ha közepes vagy súlyos tünetek jelentkeznek nála, hívja a 112-es sürgősségi segélyhívó számot.
A nő számára azért volt megdöbbentő és teljesen érthetetlen az értesítés, mert ő nem járt koronavírusteszten. „Nekem tesztet sose csináltak, tehát egyáltalán nem voltam tesztelve.
– fogalmazott, megjegyezve, hogy hallott még korábban ilyen történetet, de kételkedő volt, amíg meg nem történt vele is. Amint arról beszámolt, még aznap este felhívta a megyei egészségügyi igazgatóság ügyeleti vonalát, ahonnan azt a magyarázatot kapta, hogy valószínűleg rosszul olvashatóan jegyezték le a valódi Covid-fertőzött telefonszámát, így kaphatta meg tévedésből ő az üzenetet. Ő valószínűnek tartja, hogy a megyében történt az elírás, ugyanis tudomása szerint a rövid számot, amelyről az sms-t kapta, a tűzoltóságnál működő megyei operatív törzs, illetve az egészségügyi igazgatóság használja, noha úgy értesült, hogy november elseje óta országszerte erről a számról értesítik a Covid-pozitívvá vált fertőzötteket.
– mondta el a benne elsőként felmerült kérdést a tévedéssel kapcsolatban. Azóta többekkel is beszélt az esetről, és arról számolt be, hogy legalább három csíkszéki ismerősével fordult elő hasonló.
Gegő Emőke jelenleg karanténban van, ugyanis Covid-kontaktszemély: apósa – aki vele egy időben szintén hasonló sms-t kapott – megfertőződött. Az ő története viszont a fordítottja annak, ami a menyével megesett: őt háromszor is letesztelték, de csak a harmadik teszt vált pozitívvá, miközben már az első alkalommal is a koronavírus gyanúját felvető tünetekkel vitték kórházba. Első alkalommal láz és tüdőgyulladás-gyanú miatt küldte kórházba a háziorvos, ahonnan egy sztetoszkópos vizsgálat és egy mintavétel után hazaengedték. A tünetei nem múltak, a háziorvos injekciót is felírt a férfinak, amit egészségügyben dolgozó menye adott be, de néhány nap múlva újra jobbnak látták kórházba vinni a tünetek miatt. Akkor ismét letesztelték a férfi, de a második laboreredmény is negatív volt. A kórházi osztályon, ahová beutalták, újból mintát vettek, és végül az vált pozitívvá a laborelemzés során – számolt be a történetről Gegő Emőke. Megjegyezte viszont, hogy a telefonszáma az apósa által sem kerülhetett be a rendszerbe, ugyanis nem ő van megadva kontaktszemélyként a kórházban.
A téves üzenettel kapcsolatban megkerestük a Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóságot. Tar Gyöngyi, az intézmény vezetője elmondta, ez az első ilyen eset, amelyről tudomást szerez, nem értesült még hasonlóról.
Ez megtörténhet, hiszen kesztyűben nehézkes az adatok lejegyzése – véli. Kellemetlen, és elnézést kérnek a téves üzenetért, üzente Tar Gyöngyi, ugyanakkor arra kéri azokat, akikkel esetleg hasonló történik, hogy hívják fel a megyei egészségügyi igazgatóságot vagy írjanak e-mailt az intézmény epidem@aspharghita.ro címére annak érdekében, hogy az igazgatóság tudomást szerezzen arról: valaki, aki valóban fertőzött, nem kapta meg az értesítést.
– tudtuk meg Tar Gyöngyitől.
A megyei egészségügyi igazgatóság vezetője a tévedés okával kapcsolatban azt is elmondta, éppen a félrement üzenet napján kezdték el élesben használni az országszerte bevezetett új Covid-platformot, ami egy központosított online felület, ahová bekerülnek a fertőzöttek adatai. Párhuzamosan azonban a régi rendszerbe is bevezetik az adatokat, ugyanis
Az intézmény vezetője tisztában van vele, hogy az ilyen tévedések „újabb lovat adhatnak” a járványtagadók alá, kérdésünkre azonban elmondta, a Covid-statisztikára nincsenek hatással az ilyen esetek, oda ugyanis tévedés esetén is csak egy eset kerül be, amely a személyi szám alapján azonosítható, a gondot inkább az jelenti, hogy egyéni szinten félremegy az intézkedés a tévesen bevezetett telefonszám miatt. „Reméljük, hogy ez nem fog gyakran megtörténni, de előfordulhatnak ilyen bakik, ezért mindenkinek a támogatását kérem abban, hogy ezeken minél hamarabb jussunk túl” – fogalmazott a megyei járványtani hatóság vezetője.
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
2 hozzászólás