Hirdetés
Hirdetés

Negyvenezer nyugdíjas kap üdülőjegyet idén

Képünk illusztráció •  Fotó: Székelyhon

Képünk illusztráció

Fotó: Székelyhon

Románia mintegy ötmillió nyugdíjasából csak negyvenezren kapnak üdülőjegyet valamely fürdőhelyiségbe 2021-ben – jelentette be szerdán a Fürdőturisztikai Munkáltatói Szövetség (OPTB) elnöke.

Székelyhon

2021. május 06., 12:482021. május 06., 12:48

Az Agerpres hírügynökségnek nyilatkozó Nicu Rădulescu azt mondta: az „Isten adta természetes gyógyulási lehetőségekre” minden korábbinál nagyobb szükség lenne.

„A gyógyvizek, termálvizek, sós vizek, jódozott vizek, iszap, tőzeg és egyéb gyógyító tényezők sokkal inkább elérhetőek az egyszerű ember számára, mert olcsóbbak, de nem utolsó sorban hatékonyabbak is. Sajnos, ebben az évben a társadalombiztosítási költségvetés, amely magában foglalja a nyugdíjasok költségvetését is, akik egy résztámogatott rendszerben járnak gyógyfürdőkbe, azaz a költségek felét fizetik, rendkívül alacsony.

Idézet
Míg az előző években 300, vagy 200 ezer nyugdíjasunk volt, 2019-ben is 125 ezer, idén csak 40 ezer nyugdíjasnak adtak pénzt. A szám tehát drasztikusan csökkent, a 2019-es 125 ezerről 40 ezerre.

A költségvetés kevés, az embereknek nincs annyi pénzük, hogy megengedhessék maguknak, hogy gyógyfürdőkbe járjanak, pedig ez létfontosságú lenne számukra”– hangsúlyozta az elnök.

Hozzátette: Románia volt az első ország Európában, amelynek sikerült a világjárvány kapcsán kidolgoznia a gyógyfürdőkezelésekre vonatkozó orvosi protokollt, de a hatóságok által bevezetett korlátozások miatt a vállaltok nem sokáig tudták alkalmazni azt.

Hirdetés

A szakember szerint Románia az egyetlen olyan ország Európában, amely bezárta a gyógyfürdők kezelési bázisait, miközben vannak olyan országok, amelyek támogatják ezt a post-COVID terápiát.

„Tudományosan kimutatták, hogy a gyógyfürdők fokozzák az immunitást. És mit is csinál ez a vírus valójában? Ott rombol, ahol az immunitás gyenge, és ha már tudunk profilaxist végezni, tudunk post-COVID kezeléseket végezni, miért is ne tennénk meg?

Idézet
A gyógyfürdőkben Európa-szerte COVID utáni felépülési programokat indítottak, vannak olyan országok, mint Horvátország például, amelyek kormányzati programokkal finanszíroznak ilyen kezeléseket, azaz a gyógyturizmuson keresztül segítik az embereket egészségük megőrzésében és immunitásuk erősítésében

– magyarázta Rădulescu. Úgy véli: természetes potenciálja ellenére Románia gyógyfürdői ágazata elmarad az olyan országoktól, mint Bulgária, amely sokkal jobban odafigyel a turizmus ezen ágára.

Számítás szerint a fürdőturizmus napi egymillió euró veszteséget „termel”, ezért állami segítség nélkül aligha maradhatnak fenn az ágazatban dolgozó cégek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 04., szerda

Ha bajjal, nehézségekkel szembesülünk, akkor a legtöbben a családunkhoz fordulunk

A romániaiak 88 százaléka elsősorban a családjához fordul segítségért, ha anyagi vagy egészségi problémával szembesül - derül ki az IRES közvélemény-kutató intézet által a Jóllétért Szövetség megbízásából készített felmérésből.

Ha bajjal, nehézségekkel szembesülünk, akkor a legtöbben a családunkhoz fordulunk
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Párton belüli kihívója akadt Ilie Bolojannak

Alin Tișe Kolozs megyei tanácselnök szerdán bejelentette, hogy indul a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöki tisztségéért a párt következő kongresszusán. Döntését azzal indokolta, hogy a PNL szerinte rossz irányba halad, és változásra van szükség.

Párton belüli kihívója akadt Ilie Bolojannak
2026. november 04., szerda

Ha minden jól megy, pénteken kapcsolják vissza az országos energiarendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát

Várhatóan november 6-án, pénteken kapcsolják vissza az országos villamosenergia-rendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, amelynek újraindítását szerdán kezdték meg – közölte a Nuclearelectrica.

Ha minden jól megy, pénteken kapcsolják vissza az országos energiarendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát
2026. november 04., szerda

Nyilvánossá váltak az ügynökakták Magyarországon

Az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány az ügynökakták nyilvánosságra hozásával – jelentette ki miniszterelnök a titkosszolgálati iratok nyilvánosságra hozatala kapcsán rendezett szerdai, budapesti sajtótájékoztatón.

Nyilvánossá váltak az ügynökakták Magyarországon
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Gyulakután, Kovásznán és Gelencén is vízszünetre kell készülni

Három településen is szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás szerdán éjjel, illetve csütörtökön napközben. Gyulakután hálózati munkálatok, Kovásznán csőtörés, Gelencén pedig szakaszolócsap felszerelése miatt kell vízszünetre számítani.

Gyulakután, Kovásznán és Gelencén is vízszünetre kell készülni
2026. november 04., szerda

Hét gázszivárgási bejelentés előzte meg a halálos bukaresti robbanást, bíróság elé állítják a felelősöket

Négy személyt és két vállalatot, köztük a Distrigaz gázszolgáltatót állítja bíróság elé a bukaresti ügyészség a 2025 októberében a főváros Rahova negyedében történt gázrobbanás ügyében, amelyben négyen életüket vesztették.

Hét gázszivárgási bejelentés előzte meg a halálos bukaresti robbanást, bíróság elé állítják a felelősöket
2026. november 04., szerda

Új intézkedésekkel javítanák a ritka betegséggel élők ellátását Romániában

Bővítenék az újszülöttkori szűrőprogramot, összehangolnák a ritka betegségek kezelését végző orvoscsapatok munkáját, és megkönnyítenék a gyermekkorú betegek átállását a felnőttellátásra – jelentette be az egészségügyi miniszter.

Új intézkedésekkel javítanák a ritka betegséggel élők ellátását Romániában
Hirdetés
2026. november 04., szerda

„Becsúszott” tíz lej alá a benzin ára

A piacvezető OMV Petrom szerda délben 5 banival csökkentette a benzin literenkénti árát, amely így, egy hónap elteltével ismét 10 lej alá csökkent a Petrom-töltőállomásokon – derül ki a Profit.ro gazdasági portál által elemzett adatokból.

„Becsúszott” tíz lej alá a benzin ára
2026. november 04., szerda

Hivatalos: nem lesz munkaszüneti nap a tanévkezdés a szülők számára

Hiába kezdeményezték, nem kapnak szabadnapot a szülők a tanévnyitó napjára: a képviselőház szerdán elutasította az erre vonatkozó törvénytervezetet. A javaslat az óvodás és iskolás gyermekek szüleire vonatkozott volna.

Hivatalos: nem lesz munkaszüneti nap a tanévkezdés a szülők számára
2026. november 04., szerda

Alig fele az európai átlagnak a romániai vásárlóerő

Románia a 31. helyről a 32. helyre csúszott vissza az európai vásárlóerő-ranglistán, miközben Magyarország három helyet javított. A romániai egy főre jutó vásárlóerő alig több mint fele az európai átlagnak – derül ki a NielsenIQ friss felméréséből.

Alig fele az európai átlagnak a romániai vásárlóerő
Hirdetés