Négy autó ütközött, hárman kerültek kórházba

Képünk illusztráció •  Fotó: Veres Nándor

Képünk illusztráció

Fotó: Veres Nándor

Három sérültet kellett kórházba szállítani, miután négy autó összeütközött Uzonnál a 11-es jelzésű országúton vasárnap kora délután – közli a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.

Székelyhon

2024. július 14., 17:472024. július 14., 17:47

Bákó irányából Brassó felé tartott autójával egy 70 éves nő, amikor Uzonban átsodródott a szembejövő sávra, ahol egy 42 éves férfi vezette járműnek ütközött – derül ki a rendőrség közleményéből. Utóbbi autó ezután először az útszéli szalagkorlátnak csapódott, majd ezt követően egy 26 éves férfi által vezetett járműnek. Eközben az említett nő egy 25 éves fiatal járművének is nekiütközött. A baleset érintettjeit a mentősök a helyszínen ellátták, majd kórházba szállították a 70 éves nőt, a 25 éves sofőrt és annak ugyanennyi éves utasát.

A rendőrség helyszíni alkoholtesztje szerint egyik sofőr sem volt ittas az eset idején, ettől függetlenül vért is vettek tőlük. A hatóságok gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt indítottak büntetőeljárást az ügyben.

A rendőrség közölte, az eset 12.30-kor történt, és egészen 15.10-ig volt lezárva az útszakasz a helyszínelés miatt. Ez idő alatt a 12 jelzésű országúton (Kökös – Sepsiszentgyörgy) közlekedhettek az autósok. Jelenleg korlátozás nélkül használható a baleset helyszínét érintő útszakasz.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 02., szerda

Hajnali 4 fok Csíkban, miközben Európa retteg a hőségtől

Miközben Európa-szerte a hőséggel küszködnek, addig íme egy hűsítő hír: Csíkszeredában szerdára virradóan 4,2 Celsius-fokra esett vissza a hőmérséklet.

Hajnali 4 fok Csíkban, miközben Európa retteg a hőségtől
2025. július 02., szerda

Megint jön egy salátarendelet, és ez még keserűbb lesz

Dragoș Anastasiu kedden este bejelentette, hogy a kormánykoalíció várhatóan szerdán véglegesíti a deficitcsökkentő csomagot, amelyet július 7-ig kell „törvénybe önteni”.

Megint jön egy salátarendelet, és ez még keserűbb lesz
2025. július 02., szerda

Földrengés volt ma reggel, amikor a legtöbben munkába készültek

A Richter-skála szerint 3,6-os erősségű földrengés történt szerdán 7 óra 19 perckor Vrancea megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Földrengés volt ma reggel, amikor a legtöbben munkába készültek
2025. július 02., szerda

Hatezer hektár alá csökkent a burgonyaföldek összterülete Hargita megyében

A Hargita megye alap növénykultúrájának számító pityókát egyre kisebb területen termesztik a megyében. Alig több, mint tíz év alatt a felére csökkent a burgonyaföldek összterülete, idén ez már a hatezer hektárt sem éri el.

Hatezer hektár alá csökkent a burgonyaföldek összterülete Hargita megyében
2025. július 01., kedd

A minimálbéren dolgozó hatéves fizetését kapná meg a most búcsúzó magyar alkotmánybíró is

Fejenkét 180 ezer lejes juttatásról szóló összeget hozott nyilvánosságra kedden a román központi sajtó, amit annak a három alkotmánybírónak adnának, akiknek most jár le a kilencéves mandátumuk. Köztük van a magyar alkotmánybíró is.

A minimálbéren dolgozó hatéves fizetését kapná meg a most búcsúzó magyar alkotmánybíró is
2025. július 01., kedd

Előre tervezett áramszünetek több településen Maros, Hargita és Kovászna megyében

Az áramszolgáltató közlése szerint előre tervezett karbantartási munkálatok miatt a következő napokban több településen is ideiglenes áramszünetre kell számítani.

Előre tervezett áramszünetek több településen Maros, Hargita és Kovászna megyében
2025. július 01., kedd

Elena Udrea feltételes szabadlábra helyezéséről döntött a bíróság

Az ítélet nem jogerős.

Elena Udrea feltételes szabadlábra helyezéséről döntött a bíróság
2025. július 01., kedd

Háztartási célokra alkalmas a csapvíz Dicsőszentmártonban

A dicsőszentmártoni ivóvíztisztító-állomás továbbra is zavartalanul biztosítja a háztartási vízellátást a térségben, mivel a Kis-Küküllő sókoncentrációja a legfrissebb mérések szerint még mindig a megengedett 1500 mg/l-es határérték alatt van.

Háztartási célokra alkalmas a csapvíz Dicsőszentmártonban
2025. július 01., kedd

Elindult a jelentkezés a sepsiszentgyörgyi Gondosóra programra

Elindult a jelentkezés a sepsiszentgyörgyi időseknek és rászorulóknak szóló Gondosóra szociális támogatási programra, kedden. Mutatjuk, hogyan jelentkezhetnek az érdekeltek.

Elindult a jelentkezés a sepsiszentgyörgyi Gondosóra programra