
Fotó: Berekméri Edmond
Ha saját pénzalapból nem tudják megoldani, pályázati forrásokból próbálják iskoláikat, orvosi rendelőiket, kultúrotthonaikat javítani, rendbe tenni a vidéki községek. Maros megyében jelenleg is több településen európai uniós pénzekből építkeznek, vagy készítik elő a munkálatokat.
2017. október 05., 19:572017. október 05., 19:57
Marossárpatakon évek óta jelentkeznek a Vidéki Befektetéseket Kifizető Ügynökség (AFIR) által meghirdetett kiírásokra, és sok nagylélegzetű munkát sikerült a kapott uniós pénzből megvalósítani. Mint Kozma Barna polgármester elmondta,
az AFIR-on keresztül kapott pénzalapból. Az épületet nem tudták használni, mert veszélyessé vált, tetőszerkezete részben beomlott, holott nagy szükségük volt egy ilyen méretű közösségi teremre. A pályázaton 1,2 millió lejt nyertek, ebből
A munkálatoknak a napokban fogtak hozzá, a kivitelezési határidő hét hónap, de nem tudni, hogy télen milyen mértékben lehet dolgozni majd. Azt szeretnék, ha a jövő évi falunapkor felavathatnák és kipróbálhatnák a teljesen felújított közösségi házat. Kozma Barna azt is elmondta, hogy újabb három pályázatot is benyújtottak már, amit még nem bíráltak el. Szeretnék a mezei utakat leaszfaltozni, egy traktort vásárolni, tartozékokkal és felújítani a mezőmajosi kultúrotthont.
A város szomszédságában levő Marosszentgyörgyön is többek között a művelődési otthont fogják kibővíteni az épített örökség megőrzése elnevezésű kiírás keretében, szintén az AFIR-on keresztül nyert pályázaton. A község több pályázatot is megnyert, többek között utak aszfaltozására és a Máriaffy-kastély felújítására is pénzt kaptak.
Ami a napokban aláírt, a kultúrotthon felújítására vonatkozós szerződést illeti, Sófalvi Szabolcs elmondta, hogy mivel nagyon sok kulturális rendezvényük van, kicsinek bizonyul a meglevő épület. Így bővíteni szeretnék, széltében és felfele is, amennyire lehet, hogy egy többrendeltetésű épületté váljon, ahol lesz nagyterem és több kisebb is, hogy mindenki helyet találjon az általa szervezett kulturális program számára.
A város túlsó felében levő Maroskeresztúron is aláírták már azt a szerződést, amely alapján megkapják a pályázaton nyert pénzösszeget a víz- és csatornahálózat kibővítésére. Mint Palkó Attilától, a település menedzserétől megtudtuk, a községhez tartozó Székelykakasdra fognak ivóvizet vezetni és kiépíteni a szennyvízcsatorna-hálózatot. Erre már nagy szükség van, hiszen az elmúlt nyáron is több kút kiszáradt a településen és nehéz volt megoldani az ivóvízellátást. A tulajdonképpeni munkálatoknak előre láthatóan tavasszal fognak neki.
Az egyedül élő idősek mellett egyre több „jóakaró” jelenik meg, aki kihasználja, kifosztja őket – figyelmeztet Csata Éva, a HIFA Egyesület elnöke, aki nyílt levélben fordult a külföldön élőkhöz, kérve, figyeljenek jobban oda itthon lévő szeretteikre.
Fagypont alá esett a hőmérséklet péntekre virradóan az Omu-csúcson, ahol csütörtökön fehérbe is borult a táj. Pedig még napokkal ezelőtt az elviselhetetlen kánikulára panaszkodtunk...
Halálra gázolt a vonat pénteken a medgyesi állomáson egy 70 éves férfit.
Súlyos incidens történt péntek reggel a Ryanair Thesszalonikiből a németországi Memmingenbe tartó járatán: a felszállást követően betört a repülőgép egyik ablaka, a kialakult helyzet miatt pedig megsérült egy utas.
Románia az év első felében már biztosította az idei állami hiteligény 49 százalékát – közölte pénteken Facebook-bejegyzésében Alexandru Nazare ügyvivő pénzügyminiszter.
Románia lakónépessége 2080-ra 15,633 millió főre csökkenhet a 2025. január 1-jén nyilvántartott 19,043 millióról – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) legfrissebb népesség-előreszámításából.
Az utcán maradhat a szemét Marosvásárhelyen, miután a prefektúra megtámadta a közigazgatási bíróságon az önkormányzat szemétszolgáltatásra vonatkozó határozatát. A városmenedzser szerint egyelőre nincs gond.
Idén májusban is negatív volt a természetes szaporulat Romániában, a halálozások száma az 1,8-szorosa volt az élve születésekének – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteken közzétett adataiból.
szóljon hozzá!