
Tavasztól őszig is változhat a források vizének minősége
Fotó: Haáz Vince
Régen kifejezetten népszerűek voltak a marosvásárhelyi források, sokan rendszeresen onnan szállították haza az ivóvizet. A megyeszékhelyen évente kétszer, a megye többi településén évente egyszer ellenőrzik a közegészségügyi hatóság szakemberei a források, közkutak vízét. Tavaly megyeszerte a bevizsgált vizek tíz százaléka volt egészséges és iható.
2018. június 14., 15:012018. június 14., 15:01
A közegészségügyi igazgatóság honlapján is tanulmányozható annak a forrásvízminta-vizsgálatnak az eredménye, amelyet május közepén végeztek a szakemberek. A törvény által meghatározott kémiai és mikrobiológiai értékeket vizsgálják, és ezek alapján sorolják be a forrásvizet ihatóvá, nem ihatóvá, illetve csecsemő és kisgyermek számára nem fogyaszthatóvá.
A közegészségügyi igazgatóság sajtószóvivője, Stelian Caraghiaur lapunk érdeklődésére elmondta, hogy saját laboratóriumukban végzik a forrás és kútvizek ellenőrzését, a törvény által meghatározott értékeket mérik. Ezt azért hangsúlyozta, mert
A szakember közölte, hogy Marosvásárhelyen évente kétszer, tavasszal és ősszel vesznek mintát a forrásvizekből és vizsgálják meg azokat. A törvény értelmében az eredményeket eljuttatják a marosvásárhelyi városházára, amelynek illetékesei kötelesek az eredmények alapján kifüggeszteni a figyelmeztető táblákat.
– mondta a sajtószóvivő. Megkérdeztük, hogy tud-e olyan esetről, amikor a forrásvízfogyasztás miatt betegedtek meg emberek, de nemleges választ kaptunk.
A májusban készített ellenőrzések alapján Marosvásárhelyen
Nitrátot azonosítottak a segesvári úton lévő forrás vízében, a Székely vértanúknál és a Nyírfa utcánál található forrás vízében is. Az eredmények alapján osztályozták a forrásokat: ihatónak minősítették a Constantin Romanu Vivu utcában lévőt, és kettőt a Tudor negyedből is: a Predeal utcai Királykútat és a Moldova utcai kis parkban lévőt.
A marosvásárhelyi Predeal utcai Királykút forrásvize alkalmas fogyasztásra
Fotó: Haáz Vince
Stelian Caraghiaurtól azt is megtudtuk, hogy megyeszerte a marosvásárhelyinél rosszabb a helyzet. Az idén még nem készültek el a teljes megyére kiterjedő vizsgálatok, így csak tavalyi eredményről tudott beszámolni. Megyeszerte 230 közkutat és forrást vizsgáltak meg, s ezek 10 százaléka volt a törvényes előírásoknak megfelelően iható.
– részletezte.
Jó tudni, hogy a közegészségügyi igazgatóságon bevizsgálják a házaknál lévő kutak vízét is, ennek ára 200 lej.
Ígéretes line-upot mutatott a Microsoft-tulajdonú Xbox Studios a Summer Game Fest utáni projektbemutatóján. Ezekből válogattuk ki a számunkra tíz legígéretesebbet, amit akár már holnaptól is játszanánk.
Az okostelefon nemcsak a gyerekek, hanem a szülők életét is gyökeresen átírta. Balatoni Mónika digitáliskultúra-kutató Marosvásárhelyen az MCC rendezvényén járta körül a digitális kihívásokat, amelyekkel egy szülő szembesül ma – mintha vakon repülne.
Nem támadta meg a Maros Megyei Prefektusi Hivatal a marosvásárhelyi önkormányzat szemétszolgáltatásra vonatkozó határozatát – szögezi le a Maros megyei kormányhivatal, cáfolva a közösségi médiában megjelenteket.
Várhatón pénteken nyitják meg a forgalom előtt a Transzfogarasi út Piscul Negru és Bilea-vizesés közötti szakaszát, ha ezt a helyszíni ellenőrzések megerősítik, és az időjárási viszonyok lehetővé teszik – jelentette be kedden Cristian Pistol.
Közvitára bocsátja kedden a környezetvédelmi minisztérium a roncsautóprogram pályázati útmutatóját – jelentette be sajtótájékoztatóján Diana Buzoianu.
Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter szerint nem mindegyik önkormányzat alkalmazza azt a jogszabályt, amely a többlépcsős procedúrát egyszerűsítve lehetővé teszi a településekre bejáró veszélyes medvék azonnali kilövését.
Kelemen Hunor szerint a „közvetítőkön keresztül történő kormányzás nem működik”, és egy politikailag kinevezett miniszterekből álló kormány előnyösebb lett volna a kijelölt miniszterelnök által javasolt technokrata kabinetnél.
Eugen Tomac kedden kijelentette, hogy nem az ő személyes kormányának, hanem Románia kormányának kér majd bizalmat a parlamenttől.
Călin Georgescu kedden felszólította a parlament „hazaszerető” tagjait, hogy kezdeményezzék Nicușor Dan államfő hivatalából való felfüggesztését, aki szerinte „önkényesen” és „kihívóan” bízta meg Eugen Tomacot kormányalakítással.
Az RMDSZ egyelőre nem tudja megígérni, hogy bizalmat szavaz a megalakulóban lévő kormánynak, és a további egyeztetések előtt megvárja a miniszterjelöltek végleges névsorát, valamint a kormányprogramot.
szóljon hozzá!