Üres a kifutópálya a marosvásárhelyi reptéren, de dolgoznak, hogy ez ne maradjon így

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Erősen kérdéses, mikor repülhetünk ismét a marosvásárhelyi repülőtérről. Még mindig a pénzforrások előteremtésén dolgoznak az illetékesek, s amíg nincs rá a keret, nem hirdethetik meg a közbeszerzési pályázatot a kifutópálya felújítására. Jelenleg a szükséges szakhatósági engedélyek beszerzésén, a kivitelezési tervek elkészítésén, a szakértői véleményezések összegyűjtésén dolgoznak.

Antal Erika

2017. március 06., 15:282017. március 06., 15:28

A marosvásárhelyi Transilvania Repülőtéren annak ellenére, hogy november óta szünetelnek a rendszeres járatok, az élet nem állt meg. A reptér épületébe lépve úgy tűnt, akár jelentkezhetnénk is repülőjegyünkkel és úti okmányunkkal, hiszen az ellenőrző kapunál ott állt az alkalmazott, de még  a sor pontos haladását szabályozó szalagkorlát is ott kanyargott előttünk. Az utasteret elkerülve Peti András igazgató kalauzolt, majd beszélt arról, hogy „nem húzták le a rólót”, a repülőtér ugyanúgy működik, mint eddig, azzal a különbséggel, hogy a rendszeres járatok egyelőre szünetelnek. Azért egyelőre, mert Peti szerint a Wizz Airrel kötött szerződés továbbra is érvényben van, illetve folyamatosan tárgyalnak más légitársaságokkal, hogy mihelyt elkészülnek az újjáépített kifutópályával, azok több célállomásra több rendszeres járatot indítsanak. Hogy melyek ezek a cégek, az az üzleti titoktartás miatt nem nyilvános, csupán annyit tudhattunk meg, hogy nem csupán fapados társaságok.

Egy kormányhatározat alapján a marosvásárhelyi légikikötő 2021-ig nem pályázhat az Európai Unió pénzügyi támogatására, ám azt követően 2022-től 51 millió euró vissza nem térítendő forrás áll  rendelkezésére – erősített meg egy korábbi hírt a repülőtér igazgatója, aki a Vásárhelyi Hírlapnak elmondta, jelenleg a pénzforrások előteremtésén dolgoznak. Amíg nincs meg rá a keret, addig ugyanis nem hirdethetik meg a közbeszerzési pályázatot a kifutópálya felújítására. Jelenleg a szükséges szakhatósági engedélyek beszerzésén, a kivitelezési tervek elkészítésén, a szakértői véleményezések összegyűjtésén dolgoznak.

A repülőtér szakemberei részt vesznek a Maros megyei önkormányzat különböző testületeiben a tenderdokumentációk előkészítésében, valamint azon dolgoznak, hogy a december 22-én lejáró európai uniós szabványok szerinti működési engedélyt megszerezzék. 2014-től ugyanis kötelező az uniós egységesített működési engedély, amelynek alapfeltétele az infrastruktúra mellett a szervezeti, a műszaki és a technikai feltételek teljesítése. Ez utóbbihoz tartozik a pálya felújítása, amelynek az összköltsége 77 millió lej, amiből tízet a kormány biztosít az országos költségvetésből, a többit a repülőteret fenntartó megyei önkormányzatnak kell előteremtenie. Részben hitelből, ám ahhoz is közbeszerzési eljárás szükséges. A megyei tanács költségvetésének elfogadása után lehet meghirdetni a közbeszerzési eljárást.

Az utastérbe nem mehettünk, tehát a kifutópályát sem nézhettük meg közelről, ám felkísértek a repülőtér irányítótornyába. Ahogy az igazgató és más szakemberek is elmagyarázták, a pálya rossz állapota ránézésre nem érzékelhető, hiszen a felső betonréteget, bár vannak kisebb repedések, folyamatosan javították, foltozták, a nagy problémák a felszín alatt vannak, és csak mérőeszközök segítségével mutathatók ki.

A repülőtér műszaki működését biztosító részleg egy teljesen különálló vállalat, amely az adatgyűjtéssel, -közvetítéssel foglalkozik, és amelyhez az irányítótorony működtetése is tartozik. Fent az ablakból, illetve a tetőről vehettük szemügyre a pályát, ahová semmilyen járművel, még kerékpárral, vagy gyalogosan sem lehet a torony tudta és engedélye nélkül rálépni, vagy azon végighaladni. A toronyban dolgozó szakemberek számítógépeken, különböző programok segítségével követik az összes gépet, ami a légterünkön áthalad, adatokat vesznek azoktól, például, hogy honnan jönnek és hová tartanak, milyen típusú a gép, milyen sebességgel halad, mikor érkezik be a mi légterünkbe, és mikor hagyja azt el. Ugyanakkor információkat szolgáltat nekik a meteorológiai viszonyokról.

A menetrend szerinti repülőjáratok szüneteltetése nem jelenti azt, hogy nincs légiforgalma a marosvásárhelyi reptérnek – hívja fel a figyelmet Peti, amit az irányítótoronyban is megerősítettek. Rendszeresen használják a Transilvania Repülőteret a magángépek, a charter-járatok, vagy a közfeladatot ellátó kisrepülőgépek, helikopterek – amelyek például egészségügyi céllal jönnek, szervet hoznak, súlyos beteget szállítanak stb. Amennyiben egy felettünk áthaladó repülőgépnek valamilyen ok miatt kényszerleszállást kell végrehajtania, a marosvásárhelyi reptérnek mindig teljes készültségben kell állnia annak fogadására, a szolgáltatások biztosítására. „Volt már erre példa korábban, hogy egy járat megszakította a tervezett útját” – válaszolta érdeklődésünkre az igazgató.

Önállósulnia kell a reptérnek

A szakmai felkészültség, a rendszeres képzéseken való részvétel nagyon fontos, ezért az alkalmazottaktól nem szeretnének megválni – magyarázta Peti András, – viszont a költségek csökkentése érdekében nem kerülhető el az „ésszerűsítés”, átszervezés sem. Amióta 1997-ben a minisztérium fennhatósága alól a repülőtér átkerült a megyei önkormányzathoz, az működteti. Egy 2014-es európai uniós irányelv szerint az operatív tevékenység finanszírozását 2019-ig ötven százalék alá kell csökkenteni, 2024-től kezdődően pedig teljes mértékben tilos lesz a működési költségek társfinanszírozása.

A repülőtér, mint önálló gazdasági társaság csak ügykezelője a vagyontárgyaknak, minden a megyei önkormányzat tulajdonát képezi, ezekbe nem is fektethet be, emiatt a beruházások továbbra is a megyei tanács hatáskörébe tartozik. A jelentős változást a működési költségek terén kell elérni. A költségek csökkentését már 2016-ban elkezdték, ez folytatódik az idén is.

Most, hogy az állandó járatok szünetelnek, az alkalmazottak 90 napos fizetés nélküli szabadságra mehetnek. A szakszervezettel folyik az egyezkedés, hogy ezt meghosszabbíthassák – tudtuk meg az igazgatótól. Az ésszerűsítéshez hozzátartozik az is, hogy az eddigi 24 órás szolgálatot, készenlétet 12 órásra csökkentették március 1-től. Vagyis reggel 8 és este 8 között fogadnak ideérkező járatot, éjjel csak ha nagyon szükséges.

A kolozsvári reptér folytonos vádaskodásai szerint a marosvásárhelyi nem saját költségvetésből működik, hanem támogatással, vagyis törvénytelenséget követ el. Peti András viszont megerősítette a korábban mondottak alapján, hogy a megyei önkormányzattal teljesen törvényes az együttműködés, és nagyon sajnálatosnak tartja, hogy a nézetkülönbségeket a bíróságon kell tisztázni. Jó hír ellenben, hogy szeptemberben sikerült a romániai repülőterek egyesületébe beíratni a marosvásárhelyit is.

Az egyesület vezetője éppen a kolozsvári reptér vezetője is egyszemélyben, és úgy néz ki, elkezdődött egy párbeszéd. Az ugyanis a légitársaságoktól függ, hogy hogyan osztják el a járataikat és kevésbé a repterektől – tette hozzá Peti. Viszont lehet befolyásolni az olyan támogatási programok révén, amikor a légikikötő árverést ír ki egy általa meghirdetett célállomásra, és azt közpénzből támogatja a megyei tanács. Arra a kérdésünkre, hogy ha évekkel korábban elkezdődött volna a javítás, akkor is le kellett volna állítani a járatokat, az igazgató azt válaszolta, igen, mert párhuzamos pálya építésére nincs lehetőség, túl közel van az ipari park és az európai út.

Marosvásárhelyről tíz éven át hat országba és kilenc célállomásra működtetett rendszeres járatokat a Wizz Air, amely öt év után bázist nyitott egy új Airbus A320 típusú repülőgéppel és 36 helyi munkatárssal. A Vásárhelyi Hírlap érdeklődésére a cég sajtófelelőse arról is beszélt, hogy a kifutópályája felújítása miatt a marosvásárhelyi tevékenységét átmenetileg a kolozsvári Avram Iancu Nemzetközi Repülőtérre helyezték át. „A Wizz Air Marosvásárhely elkötelezett partnere, és várjuk, hogy újraindíthassuk működésünket a felújított kifutópályán, és ismét üdvözölhessük marosvásárhelyi utasainkat alacsony viteldíjas járatainkon” – fogalmazott Lövenberg Balázs vezető tanácsadó.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 12., péntek

Óriási fogás: közel 60 kilogramm kannabiszt és 700 ezer lejt is lefoglaltak

Több mint 58 kilogramm kannabiszt, kokaint, valamint mintegy 700 ezer lejt és 8 ezer eurót foglaltak le a hatóságok egy Maros, Kolozs és Fehér megyére kiterjedő akció során. Három gyanúsítottat harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek.

Óriási fogás: közel 60 kilogramm kannabiszt és 700 ezer lejt is lefoglaltak
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Afrikai struccfióka bújt ki a tojásból a marosvásárhelyi állatkertben

Óriástojásból bújt elő a világ legnagyobb madarának fiókája a Marosvásárhelyi Állatkertben. A ritkán látható pillanatot videóra vették.

Afrikai struccfióka bújt ki a tojásból a marosvásárhelyi állatkertben
2026. június 12., péntek

Halászati szabálytalanságok miatt razziázik a rendőrség Maros megyében

Hat házkutatást tartanak pénteken Maros megyében a rendőrök egy olyan büntetőügyben, amelyben a halászati jogszabályok megsértésének gyanúja miatt nyomoznak.

Halászati szabálytalanságok miatt razziázik a rendőrség Maros megyében
2026. június 11., csütörtök

Új járóbeteg-rendelő épül Szászrégenben

Új járóbeteg-rendelő épül Szászrégenben, annak érdekében, hogy a jelenlegi négy helyszín helyett egy helyen legyenek elérhetők az egészségügyi szolgáltatások. A kivitelezőt most választják ki, a beruházás húszmillió lejbe kerül.

Új járóbeteg-rendelő épül Szászrégenben
Új járóbeteg-rendelő épül Szászrégenben
2026. június 11., csütörtök

Új járóbeteg-rendelő épül Szászrégenben

Hirdetés
2026. június 11., csütörtök

Jégesőre, szélviharra, felhőszakadásra figyelmeztetnek

Ro-Alert riasztásban hívják fel a Maros megyeiek figyelmét, hogy narancssárga viharjelzés érvényes csütörtökön este fél hétig. Több település érintett.

Jégesőre, szélviharra, felhőszakadásra figyelmeztetnek
2026. június 11., csütörtök

Megyesi Balázs műtárgyszakértő Marosvásárhelyen

A nők szerepe a szecesszió művészetében témakört ismerhetik meg mindazok, akik június 13-án, szombaton részt vesznek Marosvásárhelyen a szecesszió világnapjának programjain.

Megyesi Balázs műtárgyszakértő Marosvásárhelyen
2026. június 10., szerda

Még pénz kell a közel húsz éve épülő marosvásárhelyi jégpályára

Még 2007-ben kezdődött el a marosvásárhelyi fedett jégpálya és multifunkcionális sportbázis építése a Ligetben. Az eredetileg 2009-re tervezett beruházás azonban máig sem zárult le. Befejezéséhez idén további 15 millió lejre van szükség.

Még pénz kell a közel húsz éve épülő marosvásárhelyi jégpályára
Hirdetés
2026. június 10., szerda

Római örökség a Nyárád mentén – megnyitja székelykapuját a Limespark

Különleges fejlesztés valósult meg a Nyárád mente világörökségi helyszínén: a mikházi régészeti park szombattól korszerű kiállításokkal, és látogatóbarát infrastruktúrával várja mindazokat, akik közelebb kerülnének a római korhoz.

Római örökség a Nyárád mentén – megnyitja székelykapuját a Limespark
2026. június 09., kedd

Reformkori erdélyi zene elevenedik meg a Teleki Tékában

A marosvásárhelyi Teleki Téka rendszeresen visszatérő, népszerű kulturális programja, a Beszélő Könyvek következő, hetedik alkalmát június 12-én, pénteken 17 órakor tartják az intézmény emeleti Freskós termében.

Reformkori erdélyi zene elevenedik meg a Teleki Tékában
2026. június 09., kedd

Kiírták a közbeszerzést Marosvásárhely első olyan utcájának teljes felújítására, amelyből sétálóutca lehet

Kiírták a közbeszerzést a marosvásárhelyi George Enescu utca teljes felújítására és gyalogosövezetté alakítására.

Kiírták a közbeszerzést Marosvásárhely első olyan utcájának teljes felújítására, amelyből sétálóutca lehet
Hirdetés