Falugondnoki szolgálat Magyarzsákodon

Gyulakután letérnek Székelyvécke felé, s mennek-mennek, aztán miután elfogy az aszfaltút, megérkeznek Magyarzsákodra – magyarázta Balázs Sándor unitárius lelkész, amikor meghívott, hogy látogassuk meg új szolgálati helyén, ahol sikerült beindítania a falugondnokságot.

Az útleírás pontos volt, bár Székelyszállás és Székelyvécke után a nagy hóban gurulva alig vettük észre, hogy a jó aszfaltút véget ért, és már csak apró kövek és gödrök vannak a fehér takaró alatt. Gépkocsival egyáltalán, néhány gyalogló vagy szekéren utazó romával találkoztunk csupán. A szépen felújított unitárius parókián, miközben egy csésze forró kávét kortyolgattunk, Balázs Sándor tiszteletes az általa már Szentgericén is beindított falugondnokság lényegét magyarázza.

„Segíteni azokon, akik még nem, vagy már nem tudnak segíteni önmagukon – ez a lényeg, s ebből kiindulva széles skálán mozoghat a tevékenység. Fontos, hogy a falugondnok nyitott legyen, hallgassa meg és lehetőségek szerint teljesítse a közösség kéréseit, megoldást keressen a problémákra. Itt, Magyarzsákodon a legnagyobb gond az elszigeteltség és a közösség tagjainak a kiöregedése” – mondja a lelkész, aki kétszer is hangsúlyozza: bár sokan azt hiszik, hogy „úgymond büntetésből” került a csupán 130 lélekszámú unitárius közösségbe, ő választotta ezt a helyet, és tavaly áprilisban költözött ki, és azóta is jól érzi magát Zsákodon.

Balázs Sándor 14 évvel ezelőtt alapította meg a falugondnokságot Szentgericén, és a jó példa nyomán jelenleg Erdélyben összesen harminc magyarlakta településen működik. Vannak közösségek, ahol munkakönyves falugondnok van, aki mindenben segíti a közösség tagjait, megszervezi a falu életét, s pályázatokból fedezi a szolgálat fenntartásához szükséges költségeket.

„Amikor idekerültem és jobban megismertem a magyarzsákodi közösséget, láttam, hogy nagy szükség van itt is egy segítő szolgálatra. A magyar kormány nemzetpolitikai államtitkárságához nyújtottam be pályázatot, és az onnan nyert pénzösszegből egy használt mikrobuszt vásároltam, s január 6-tól szolgálatba is álltam vele, gyermekeket, háziorvost szállítok. Őszintén megvallva úgy érzem, nekem is szükségem volt még egy elfoglaltságra, hiszen ebben a kis gyülekezetben nincs olyan sok tennivaló, és hiszem, hogy a közösségnek is szüksége volt a falugondnoki szolgálatra” – mondja a lelkész.

Az év elején beüzemelt mikrobusznak köszönhetően Hegedűs Ella és Pipei Elemér, két magyarzsákodi nyugdíjas, nem kell hetekig várjon arra, hogy valaki Gyulakután kiváltsa a háziorvos által felírt recepteket. „Eddig a székelyvéckei háziorvos felírta a receptet, de néha két hetet is várnunk kellett, amíg a Vásárhelyen élő lányom hazajött, elvette a receptet, és Gyulakután megvásárolta a gyógyszert. Most a lelkész már aznap kiváltja a vérnyomásra és szívbetegségre felírt orvosságot. Nagyon hálásak vagyunk ezért” – mondja a nyugdíjas asszony, aki szerint Magyarzsákodon nyugodt, csendes az élet, s bár térerő a mobiltelefonhoz csak a település bizonyos pontjain van, azért a televízióból sok mindent megtudnak a nagyvilágból.

A kis dombon álló római katolikus templom harangja nem üti a delet, de az iskolából érkező gyerekek láttán jut eszünkbe, hogy bizony lejárt a délelőtt. Magyarzsákodon 17 gyermek van beiratkozva az óvodába, az elemi tagozatosokkal egy tanító foglalkozik. A meleg, barátságos óvodai teremben papírhópelyheket vágnak a gyermekek. „Ma sokan szánkóval jöttek, hiszen örvendtek, hogy végre megérkezett a tél” – mondja Fülöp Emese Melinda helybéli óvónő, aki tíz éve foglalkozik a magyar, roma és a Románzsákodról érkező román gyermekekkel. Utánpótlás mindig van, igaz, egyre több a roma gyermek. Ottjártunkkor a csoportban a legkisebb az óvónő kétéves kislánya volt, ő egyelőre csak látogatóban van, naponta egy órát ül a gyerekekkel, csak ősztől lesz állandó tagja a kis közösségnek. Fülöp Emese Melindától megtudjuk, hogy az elemi tagozat elvégzése után Székelyvéckére kell ingázzanak a gyermekek. „Decemberben hatodikos fiam és osztálytársai még biciklivel tették meg a több mint négy kilométeres utat, januártól már az unitárius lelkész viszi és hozza őket mikrobusszal. Nagy segítség ez a gyermekeknek, hiszen a nagy hidegben, jégben, fagyban vagy gyalogolniuk kellett, vagy biciklivel kínlódniuk” – mondja a pedagógus.

Mielőtt hazaindulnánk, megállunk egy fénykép erejéig Szél Vilma néninél, aki 84 évesen egyedül lapátolja el a háza előtt felgyűlt havat. „Még boldogulok egyedül is, csak egy kis egészség legyen” − mondja, s közben csitítgatja kiskutyáját.

Hazafelé menet arról beszélgetünk, hogy milyen sok terve van a falugondnok lelkésznek: a nemrég vásárolt mikrobusszal kirándulni szeretné vinni a gyermekeket, Segesvárra szállítaná az özvegyasszonyokat, hogy meglátogathassák ott élő gyermekeiket, de az elődje által a temetőből lehozott, az 1800-as évekből származó sírköveket is szeretné egy helyre felállíttatni, padokkal körbe venni, emlékező helyet teremtve azoknak, akik már csak szeretteik sírjához érkeznek haza Magyarzsákodra. „A falugondnok nyitott kell legyen a közösség igényeire” – mondta többször Balázs Sándor. „A jó Isten rendelte ide nekünk, hogy segítsen minket és vigyázzon ránk” – mondta a lelkészről Hegedűs Ella.