A Napba öltözött asszony

Augusztus 15-én tartják a katolikus egyház legnagyobb Mária-ünnepét, Nagyboldogasszony, azaz Szűz Mária mennybevételének (Assumptio beatae Mariae) napját, amely egyben Magyarország patrónájának is ünnepe.

Erzsébetváros, az utolsó tényleges erdélyi fejedelem, I. Apaffi Mihály városa, amelynek lakossága nem éri el a tízezret, megmaradt búcsújáró helynek, ahova az ország minden részéből valósággal özönlenek a katolikusok – és nem csak – Nagyboldogasszony napján. Marosvásárhelyhez ez a legközelebbi hely, ahol ezen a napon körmenetet is tartanak. Tekintettel arra, hogy megyénkben sokan vannak, akiknek felmenői ebből a városból származnak, érthető, hogy ilyenkor sok is a tőlünk oda ellátogató személy. Így volt ez az idén is.

Az örmény főtemplom máig őrzi az Apaffi iránti hűségük emlékét, aki 1684-ben befogadta az akkori Ebesfalvára (Erzsébetváros akkori neve) az örmény menekülteket, bizonyítván ezzel, hogy Ebesfalva a vendégszeretet otthona. Magyarokká váltak az ide letelepedett örmények, honfiúsították is őket, de közben úgy voltak magyarok, hogy nem feledkeztek meg gyökereikről, eleikről. A forradalom és szabadságharc alatt gondolkodás nélkül állottak a magyar ügy szolgálatába, pénzt is adtak Bemnek, ezt aztán meg is szenvedte a város, az osztrák hadvezetés szabad rablást engedélyezett itt a császári csapatok számára. Bem tábornok Petőfivel három napot töltött Erzsébetvárosban. Két magyar-örmény vértanú-tábornoka is volt a forradalomnak – Kiss Ernő és Lázár Vilmos – meg egy harmadik – Czetz János –, aki Argentínában alapított katonai akadémiát.

És lett örmény főtemplom

1766 és 1783 között a főtéren, az Apaffi kastély mellé építették az örmények hatalmas templomukat, de már 1725-ben is épült egy kőtemplomuk a városban. Hogy a lakosság felét kitevő örmények mennyire fejlett realitásérzékkel és szociális érzékenységgel rendelkeztek, bizonyítja, hogy 1789-ben gyógyszertárat alapítottak a városban, 1792-ben már az egész Erdélyt ellátó viaszgyertyagyártó manúfaktúra működött itt. 1843-ban Raphael Gharamian madraszi eredetű lovag örmény-katolikus gimnáziumot alapított, amelyben magyar nyelven folyt az oktatás.

A Napba öltözött asszony

Egész Erdélyben, de azon túl is híressé vált az erzsébetvárosi magyar-örmény búcsú, Boldogasszony ünnepe. A néphit szerint ezen a napon a napfelkeltében meg lehet látni a „Napba öltözött asszonyt”, akiről az Újszövetség a Jelenések könyvének 12. fejezetében tudósít. Nos, a főtemplomban augusztus 15-én – egyébként egész évben is – ott a napba öltözött asszony. Szűz Mária a kis Jézussal a karján ott áll a szentélyben, az oltár előtt.

Az idén Magyarországról, Konstancáról, Târgu Ocnárol, Bákóból, Gyergyószentmiklósról, Somogyomból, Kolozsvárról, Csíkszeredából, Szamosújvárról, Marosvásárhelyről érkeztek zarándokok buszokkal, kiskocsikkal a szentmisére, s hogy részt vegyenek a körmeneten is. A szamosújváriak és medgyesiek magukkal hozták egyházi kórusaikat is, amelyek a szentmisén szolgáltak.

Jelen volt Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek, a Romániai Örmény Katolikus Ordinariátus apostoli kormányzója, Szakács Endre örmény katolikus általános helynök, segesvári, medgyesi katolikus lelkészek. De az országos, megyei, városi hivatalosságok is ott voltak az ünnepen – Varujan Vosganian szenátor, Georgeta Irimie erzsébetvárosi polgármester, Szeben megyei tanácsosok. A vendégek között volt a budapesti székhelyű Erdélyi Örmény Gyökerek Egyesület elnöke, az erzsébetvárosi felmenőkkel rendelkező Issekutz Sarolta.

A szentmise magyar nyelven folyt, majd a celebránsok román nyelven is elmondták a szöveget. A liturgia alatt a két kórus fehérbe öltözött tagjai egyházi énekeket adtak elő. A csaknem háromszáz éves falak között felemelő érzés volt hallgatni az ünnepi liturgiát.

A szentmise után a Boldogasszony anyánk, a katolikus magyarság néphimnusza éneklése közben fiatal lányok csoportja emelte fel a szobrot és indult vele a tér felé. Őket követte a papság, a két kórus, majd a hívek sok száz fős sora. A templom előtti téren a körmenet jobbra, a városháza irányába haladt, majd megkerülve a központi parkot elvonult az egykori takarékpénztár, kaszinó, Mechitarista zárda, gyermekmenhely előtt, majd a parkon keresztül, az egykori árucsarnok helyén álló épület előtt tért vissza a főtemplomba, ahol visszahelyezték talapzatára a szobrot. Az út mentén helybéliek százai álltak sorfalat.

Délután a főtemplomban különösen szép műsorra került sor. A helyi örmények egyesülete szervezésében régi-zene előadást hallgathatott a templomot csaknem zsúfoltságig megtöltő közönség. A kolozsvári Flauto Dolce együttes (Majo Zoltán, Szabó Mária, Miklós Noémi hangszeres zenészek és Mihaela Maxim szopránénekesnő) középkori zeneművekkel lépett fel. A Kájoni Kódexből adtak elő részleteket, valamint Marco Uccellini, Claudio Monteverdi, Joseph Bengraf, Johann Sartorius, William Williams, Johann Sebastian Bach műveiből, valamint régi örmény zenéből álló műsort mutattak be.

A nap folyamán a város főterén felállított sátrak kínáltak enni- és innivalót a zarándokoknak, a város és környék virágárusai pedig óriási felhozatallal várták a zarándokokat, s a gyönyörű virágok jó része a főtemplom oltárára, mellékoltáraira, a szentek szobrai, képei alatt álló vázákba került.

Hangok a tömegből

A körmenet után a főtéren felállított sátrak melletti asztaloknál találkoztam két vásárhelyi fiatallal. A Barabás testvérek elmondták: nagyapjuk ebben a városban született, édesapjuk gyakran jött el ide amíg élt, sokat mesélt nekik a városról, a főtemplomról, az örményekről, így aztán már akkor, látatlanban is megszerették ezt a helyet, amikor csak tehetik ellátogatnak Erzsébetvárosba. Első alkalom, hogy a hivatalos szabadnap okán a Mária-napi búcsúra el tudtak jönni, de annyira tetszett, hogy ezután, ha idejük engedi, minden alkalommal jönnek.

Egy másik vásárhelyi, Felicia M.: „Nagyapám, Szentpéteri Antal itt született, itt is élt sokáig, csak későn lett belőle vásárhelyi lakos. Úgyhogy valamennyire én is örmény eredetűnek számítok. Csoda hát, hogy ide vonz a szívem?” – meséli nevetve, de aztán komolyan hozzáteszi – tetszik neki az ünnepi mise, a körmenet, azért jön.

Egy tengerpartról érkezett házaspár a miccsezés közben áradozik: „Már évek óta jövünk, amolyan kirándulásként is felfoghatjuk ezt, útközben megnézünk minden megnézhetőt, felüdülés nekünk hegyek, dombok között utazni. De a búcsura mindig ideérünk. Szeretjük, hogy nincsenek nyelvi korlátok, hogy itt mindenki keresztény, egy nyelvet, a hit nyelvét beszéli. Nézze csak, amott van Vosganian szenátor, ő oltyán, mégis itt van, s jól érzi magát.”

A Marion szálló teraszán szamosújvári csoport, mellettük csíkszépvíziek, gyergyóiak, alfaluiak. Az újváriak egyike mondta: „Kutya kötelességünk itt lenni, hiszen amolyan rokonok vagyunk az erzsébetiekkel. Párszáz éve az összes magyar-örmény városok közül csak nekik, meg nekünk volt pallosjogunk. Amióta újranyílt ez a szálló, mindig ide jövünk. Királyi hely. Már csak azért is, mert 241 éve, 1773-ban itt szállt meg II. József osztrák császár, csak akkor még Erzsébet vendéglőnek hívták”.