Március 15.: Ne csak nézz, láss is!

2021. március 15., 10:382021. március 15., 10:38

2021. március 15., 11:052021. március 15., 11:05

Minden ünnep alkalom. Lehetőség, hogy kettőt hátralépjünk, és távolabbról tekintsünk arra, mi is zajlik körülöttünk. Igaz, nekünk, székelyföldi és erdélyi magyaroknak többet kell lépegetnünk vissza – fizikai értelemben is –, mert jó félezer kilométerre és egy minket elválasztó országhatárnyira kerültünk az anyaország fővárosától. Önhibánkon kívül, és ezt azért mindig el kell mondani akkor is, ha sokak számára közhely és unalmas.

Köszönhetünk-e valamit az anyaországnak? Annak, hogy a magyar nemzet részei vagyunk? Vitathatatlanul.

Közösségmegtartó és gazdasági értelemben nem csak lózungokat, hanem jelentős anyagi forrásokat is kapunk, olyan mértékűeket, melyek túlmutatnak a tűzoltáson.

Nem csak csöpögtetnek, nem csak lélegeztető gépen tartanak, hanem hatással lesznek mindennapjainkra évtizedek múltán is, hiszen

nemzeti értelemben az erdélyi magyar közösség „vagyonba helyezése” zajlik, mely anyagi szempontból is függetlenné, de mindenképpen stabillá teheti magyar intézményrendszerünket.

Mert ugye azt mindenki belátja, hogy a magyar közösségektől elvett-államosított (ingatlan)vagyont nem igazán akarják visszaszolgáltatni az utódállamok mindenkori kormányai.

Aktuálpolitikai értelemben a tíz éve következetes nemzetpolitikának pedig azt köszönhetjük, hogy lassan, de biztosan fel- vagy visszakerülünk a (világ)térképre.

De számíthatunk-e ún. történelmi jóvátételre? Nem a trianoni határok visszaállításával (az a hajó már örökre elment!), hanem a nemzetrészeinket elválasztó országhatárok virtualizálásával megtörténhet, hogy

végre összenő, ami összetartozik.

Hogy a határokon kívül rekedt magyar közösségek élő és életerős szövetként épülnek vissza a nemzettestbe. És ami a legfontosabb, ez azért történhet meg, mert nem csak kapunk, hanem adunk is az anyaországnak, azaz nem halott szövet vagyunk. Adhatunk némi önbecsülést és büszkeséget is, hiszen

majdnem egy teljes évszázadon keresztül mi éltük meg azt, hogy milyen csak azért pofont kapni, mert magyar vagy.

De lehet-e a jövőre készülni, még ebben a vírus járta időkben is? Mindenképpen. De figyelni érdemes arra, hogy mi vagy ki rázza, zavarja össze körülöttünk a világot. Mert különben ugyanúgy járhatunk, mint a befőttesüvegbe zárt vörös és fekete hangyák. Ha az üveg nyugton van, békésen elvannak ezek a szorgos élőlények egymással és egymás mellett, mind a vörösek, mind a feketék. Ha viszont megrázzák az üveget, azonnal elkezdik öldökölni egymást. Bár nem túl emelkedett zárszó, de

arra kell figyelnünk, hogy ki vagy mi rázza azt a bizonyos üveget, különben érteni sem fogjuk, hogy miért éppen az zajlik velünk, ami.

Érdemes az üvegfalakon kívülre is tekinteni akkor is, ha a Föld megmentése, az újrahasznosítás, az áldásos globalizmus és individualizmus címén egyre maszatosabbá és átláthatatlanabbra sikerülnek körülöttünk a(züveg) falak. És készülj fel: nem minden az, aminek látszik!