
Fotó: Pinti Attila
A megugrott energiaárak következtében a Hargaz Hargita Kft. azt a döntést hozta, hogy kéri a gázkereskedelemről szóló engedélyének visszamondását, de a gázhálózat üzemeltetést továbbra is végezni fogják. A cég így próbálja megelőzni a fizetésképtelenséget. November 1-től már nem szolgáltatnak gázt a mintegy 7500 érintett fogyasztónak.
2021. október 19., 15:532021. október 19., 15:53
2021. október 19., 17:142021. október 19., 17:14
Tájékoztató levélben értesítette a fogyasztókat a gázszolgáltató, hogy 2021. október 6-án megkezdték a gázkereskedői engedély visszavonásának eljárását, ennek következtében
A cég döntéséről Kovács Domokost, a Hargaz technikai igazgatóját kérdeztük.
– fogalmazott a cég technikai igazgatója. Hozzátette: „azért, hogy ne váljunk fizetésképtelenné, cégünk két engedélyének egyikéről, a gázkereskedelemről lemondunk. A gázhálózat-üzemeltetést a továbbiakban is folytatni kívánjuk.”
A döntést megelőzően két ízben is árdrágításról értesítette a fogyasztókat a cég, végül mégis úgy döntöttek, hogy a megemelt árak ellenére sem tudják folytatni ezt a tevékenységet.
– tudtuk meg a szolgáltató képviselőjétől. Kovács Domokos elmondta, a fogyasztóknak jogukban áll új szolgáltatóval szerződést kötni, de akik nem választanak új szolgáltatót, azok sem maradnak fűtőanyag, azaz földgáz nélkül, őket egy végső szolgáltató veszi át.
Ezt erősítette meg Nagy-Bege Zoltán, az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság (ANRE) alelnöke is, azt azonban hozzátette, hogy
„Az üzemeltető nélkül maradt ügyfeleket átveszi egy úgynevezett végső szolgáltató – most még nem tudjuk, hogy novemberre ki lesz ez, de azt tudni kell, hogy sajnos viszonylag magas áron kapják majd a gázt ezek a fogyasztók.”
Az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság alelnöke elmondta, a végső szolgáltatót a hatóság a listán szereplő szolgáltatók közül minden hónapban külön nevezi meg. Itt fel kell tüntesse mindenki az adott hónapra érvényes árait, és a legalacsonyabb árat kínáló végső szolgáltató veszi át az adott hónapban azokat a fogyasztókat, akik szolgáltató nélkül maradtak.
Gyergyószentmiklóson, több olyan háztartás is van, ahol csak nemrégiben nyújtottak be kérést a gázhálózatra való rácsatlakozásra, a rendszer kiépítését továbbra is a régióban a Hargaz fogja végezni – mondta el az ANRE alelnöke.
– hangsúlyozta Nagy-Bege Zoltán. Amikor majd a gázvezeték és csatlakozás kiépítése megtörtént az adott háztartásnál, az igénylő kereskedői szerződést köthet bármely romániai gázkereskedővel.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
Az otopeni-i repülőtérre érkező járatokat érintő bombafenyegetések közül egyik sem igazolódott be, a hatóságok vizsgálják az elkövetők kilétét és az incidensek közötti esetleges összefüggéseket.
Akár 15 ezer lejes állami támogatást is igényelhetnek a magánszemélyek megújuló energia tárolására alkalmas rendszerek telepítésére. A 400 millió lejes keretösszegű programra november 20-án indul a jelentkezés.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Az eMag idei Black Friday akciójának első 30 percében 259 millió lej értékben adtak le rendeléseket a vásárlók, 14 százalékkal meghaladva a tavalyi összeget – közölte pénteken a vállalat.
Székelyföld-szerte fagypont alá csökkent a hőmérséklet péntekre virradóan, Csíkszereda pedig ezúttal sem hazudtolta meg magát: Hargita megye székelyén mínusz 6,1 Celsius-fokot mértek.
Hat házkutatást tartottak Hargita megyében a Jupiter elnevezésű művelet részeként csütörtökön. A rendőrség hivatalos iratok hamisítása és jogosulatlan szakmai tevékenység végzése miatt nyomoz.
Luca Niculescu miniszterelnök csütörtök este kijelentette, hogy a szakszervezetekkel és a munkáltatói szövetségekkel folytatandó egyeztetések, valamint a végleges költségvetési adatok ismeretében döntenek majd a jövő évi minimálbérről.
A kormány március 31-ig fenntartja a lakossági földgáz árának szabályozását, és a vállalatok támogatására is intézkedéseket készít elő – jelentette ki csütörtök este Luca Niculescu miniszterelnök.
8 hozzászólás