Bölöni László: a választópolgár nem égből pottyant figura: érez és mérlegel, és ha a többségük Fidesz-párti, annak megvan a magyarázata. Archív
Fotó: Haáz Vince
A világ ma már nemcsak egykori híres futballistaként, 102-szeres román válogatottként, sikeres edzőként ismeri, hanem karakteres véleménnyel rendelkező, azt rendre közzé is tevő közéleti emberként is. Bölöni Lászlóval nemcsak futballról, hanem világnézeti meggyőződéseiről, magyarsága megéléséről is beszélgettünk.
2022. április 03., 13:052022. április 03., 13:05
– Néhány napja a Magyar Nemzet című napilapban közzétett véleményanyagban kötelezte el magát a magyar jobboldal mellett. Nem tart a bélyegtől, miszerint megvásárolták, kampányarcként használják a választások előtt?
– Egyrészt ezeket a vádakat már négy évvel ezelőtt is megkaptam, másrészt ballábas futballista voltam ugyan, de a baloldalhoz való kötődésem ezzel ki is merül. Ugyanakkor azt tartom,
Pedig futballedzői vándorlásaim alatt volt alkalmam szembesülni pólusokkal. Az egyik belgiumi mérkőzést például egy fontos európai uniós vezető társaságában néztem, aki folyamatosan a Momentumot éltette, a Fideszről, Orbán Viktorról pedig csúnyákat mondott. Meg hogy mennyire elítéli a Fidesz körül lévő emberek meggazdagodását. Egy idő után nem bírtam tovább, megkérdeztem tőle: nem azt tartja normálisnak, ha valaki megbízható emberekkel veszi körül magát? Mert az elmúlt közel egy évtized magyarországi változásai azt bizonyítják, hogy a hatalom többnyire jól választotta meg az embereit.
– Az otthonainak helyet adó országok közül kettőben is választások előtt állnak. Vállalkozna egy kis esélylatolgatásra?
– A franciaországi és magyarországi választási helyzet között egyetlen hasonlóságot látok: a leendő kormányokra egyaránt a koronavírus-járvány és az ukrán–orosz háború kiváltotta súlyos válság utáni talpra állás, a folytatás terhe hárul. Franciaországban szerintem nincs kérdés, pillanatok alatt eldől a történet,
Ott ugyanis a jobboldal képviselőire egyszerűen nem „illik” szavazni, pedig az ő nacionalizmusuk nem más, mint
hogy kimondják: büszkék arra, hogy franciák.
A mai fiatalok nem tudják, mi a háború. Persze mi, a szülők korosztálya sem, hiszen eddig megadatott, hogy háborúk nélküli életet éljünk. Jelentős részünk viszont tudja, mit jelent a kommunizmus, a szocializmus, a rosszul értelmezett liberalizmus. A fiatalok viszont azt sem, igazából nem is érdekli őket, így ezeknek az ideológiáknak a veszélye sem tudatosulhat bennük.
– Egy korábbi beszélgetésünk során úgy fogalmazott: ha egykori önmagára néz vissza, egy becsületes román állampolgárt lát, aki magyarként is jól érezte magát. Milyen mértékben fogta fel a hajdani élethelyzeteket?
– Sem vak, sem naiv nem voltam, láttam és érzékeltem a nehézségeket. Olyan emberek közé tartoztam, olyan helyzeteken mentem át, amelyek révén mindig tisztában lehettem: a valóság egészen más, mint amit az akkori Romániában hirdettek. A családom és az élet felkészített, hogy soha ne futamodjak meg a problémák elől, igyekezzem megoldani azokat a magam intelligenciájával, szorgalmával, ha kell, rafinériával.
– Mit jelentett Magyarország ama becsületes román állampolgár, de mégis csak magyar ember számára?
– Az erdélyi magyarok többségéhez hasonlóan bennem is egyfajta álomországként élt. A hibáival együtt, de hát az anyánkat vagy a gyermekünket is a hiányosságaival együtt szeretjük. Mi, erdélyiek ugyanakkor egyszerűen beleszülettünk létezésünk sajátos kettősségébe, szinte természetesnek számító állapotába. Úgy gondolom, joggal várhatom el, hogy ezt mindenki tiszteletbe tartsa. Ma hármas állampolgár vagyok, az életem a Marosvásárhely, Budapest és a dél-franciaországi házam közötti háromszögben zajlik. Vagy még inkább négyszögben, hiszen az elmúlt negyven év során mindig más helyszínre szólított a munkám.
– Miközben nem lankad a kereslet az edző Bölöni László szakértelmére – idén januárban a román válogatott szövetségi kapitányi tisztségéért folytatott végül eredmény nélküli tárgyalásokat –, a közélet iránti érdeklődése is töretlen. Jobboldali világnézetű, konzervatív értékeket valló embernek tartja magát, akárcsak az erdélyi magyarok többsége, és ezt esetenként nyilvánosságra is hozza...
– Nézze, a választópolgár nem égből pottyant figura: családja van, gyermekei, tapasztalatokkal és elvekkel rendelkezik. Az erdélyi is. Érez és mérlegel, és ha a többségük Fidesz-párti, annak megvan a magyarázata. A 2004. december 5-i elutasító népszavazást követően közel két éven át bármelyik magyarországi újságíró első két kérdésére románul válaszoltam: ha elutasítottatok, akkor tessék, itt vagyok nektek románként. Azt is jelezni akartam ezzel, hogy
A mai magyar közéletet követve folyamatosan azt érzem: aki nem tud felérni egy bizonyos szintre, megpróbálja maga mellé lerántani azt, akit képtelen utolérni. A futballból vett párhuzammal élve: Ronaldo vagy Messi olyanoktól kapnak minősíthetetlen jelzőket, akik annak idején talán fel voltak mentve tornából. Őszintén bízom benne, hogy a fiataljaink nem dőlnek be annak a retorikának, amelyben a lopás, rablás szinte kötőszónak számít. Mert immár nem Magyarország jövője, hanem egyenesen a léte a tét.
Bölöni a Marosvásárhelyi Forgatagon. Kíváncsiak a véleményére. Archív
Fotó: Haáz Vince
– Az elmúlt negyven esztendőt többnyire multikulturális környezetben élte, megtapasztalva annak sokféle arcát. Mit tart például a migrációról, az elmúlt évek egyik legfontosabb témájának számító jelenségről?
– Roppant összetett kérdéssel van dolgunk, amelyre szinte senkinek nincs megoldási elképzelése, javaslata. Európában egyelőre beszélni sem tudunk róla, s ha megpróbáljuk, vagy hazudunk, vagy durvák, szalonképtelenek vagyunk. És ez sem a migránsoknak, sem az érkezésüket ellenzőknek nem jó, de megkockáztatom, a támogatóiknak sem. Szerintem
Azzal talán tudnának mit kezdeni, ha az hangozna el, hogy tízmillió emberről kell gondoskodni, erre kell kidolgozni „üzleti tervet.” De nincs ilyen, és az egész ettől válik aljassá. A nagyon ritka konkrét válaszok egyike – a maga vitatottságával együtt – változatlanul a magyar megoldás, a kerítésépítés, amit én leginkább pozitív provokációnak tartok, mert arra kényszeríti Európát, hogy foglalkozzon a helyzettel. Amúgy meg bárkinek azt javaslom, menjen el Párizsba, és beszéljen azzal az anyával, aki a férjével folytatott vita után elengedte a lányát annak idején a Bataclanba – aki aztán soha többé nem mehetett haza onnan. Na, annak az anyának próbáljon valaki magyarázni a multikulturalitás áldásairól.
– Most meg itt van az ukrán–orosz háború, amelyről mindent tudunk, csak a tényleges helyzettel nem lehetünk tisztában. Hogy fest mindez Franciaországból nézve?
– A francia nagy nemzet, a rendelkezésükre álló gazdasági erőforrások és fejlettségi szint birtokában nagy erőnek tartják magukat. Ők nem úgy élik meg a nehézségeket, mint az ukrán vagy egy másik, térségbeli – magyar, román, szlovák – társadalom. Tisztában vannak azzal, hogy míg elér esetleg hozzájuk a háború, addig sok csizma sarka elkopik. Nagy nemzetként, illetve a NATO-szövetség részeként kisebb problémaként tekintenek az egészre, mint a kelet-európai kisebb államok, mivel mi a megsemmisüléstől félünk.
Nyilván mindenki sajnálja az áldozatokat, a lebombázott városok lakóit, de egyre inkább előtérbe kerül az okok keresése. Kezdetben szóhoz sem engedték jutni, aki ebből a szempontból is igyekezett elemezni a konfliktust, de most már változóban a helyzet. Egyetlen, futballból merített példával élve: nem vitatva Roman Abramovics, a Chelsea tulajdonosa vagyona lefoglalásának jogosságát, megkérdem, Rinat Ahmetov, a Sahtar Donyeck vagy Ihor Szurkisz, a Dinamo Kijev tulajdonosa mitől más kategória, mint az orosz oligarcha?
– Világnézetének nyilvános vállalása után sokan talán közéleti szerepvállalást is elvárnak öntől. Késik ez, vagy múlik is?
– Nehéz ügy ez. Negyven esztendeje folyamatosan teljes embert igénylő munkát végzek. Amikor időről időre felmerül a kérdés, hogy vállalnám-e a megméretést Marosvásárhely polgármesteri tisztségéért, tiszteletből és odatartozási érzésből sem tudok egyértelműen elutasító lenni. A helyzet elemzése során azonban rendre egy sor olyan tényező merül fel, amelyek egyelőre kérdés formában ragadtak meg. Egyértelmű, hogy ha elvállalok egy ilyen felkérést, a futballra végképp keresztet vethetek. Ugyanakkor olyan életformába való visszatérést igényelne, amitől több mint három évtizede elszakadtam, és amelynek támpontjai egyre bizonytalanabbak. Nevezhetjük ezt emberi gyengeségnek, de hasonló felelősséggel járó ügyhöz Kinizsi Pálként sem lehet viszonyulni.
A választásra jogosultak 25,77 százaléka, 1 982 937 szavazó járult az urnákhoz a vasárnapi magyarországi országgyűlési képviselő-választáson délelőtt 11 óráig a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező, de szavazásra jogosult 456 ezer külhoni magyar választópolgár csaknem fele már leadta a levélszavazatot a Nemzeti Választási Iroda (NVI) vasárnapi adatai szerint.
Mindkét csíkszeredai versenyző folytathatja a versenyt a Dancing on Ice nevű műsorban: Andreea Ureche és partnere ismét egyenes ágon jutott tovább, Kerekes Zsolt és párja viszont megint párbajon küzdött meg a továbbjutásért.
A háború és a béke a választás tétje – mondta Orbán Viktor miniszterelnök újságíróknak vasárnap reggel, miután leadta szavazatát Budapest XII. kerületében, a Zugligeti Általános Iskolában.
Űllandó problémát jelentenek az illegális építkezések Székelyudvarhelyen. Vannak, akik a jogszabályok ismerete nélkül vágnak bele az építkezésbe, mások városi legendának „ülnek fel”, és akadnak, akik megpróbálnak jogi kiskapukon keresztül „ügyeskedni”.
Mindenki maga felelős a saját egészségéért – hívta fel a figyelmet Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóság vezetője, akivel egy friss, a hazai lakosság fizikai és mentális egészségügyi állapotát firtató elemzés témájában beszélgettünk.
Értékmentő akcióba fogott Szentegyháza Polgármesteri Hivatala, hiszen helyre szeretnék állítani az 1800-as években épült, mára már romos állapotban lévő vashámort, amely B kategóriás műemléknek számít. Az ingatlant már megvásárolta az önkormányzat.
Tovább csökkent az egy nap alatt regisztrált koronavírusos megbetegedések száma országszerte, a pénteki 2921 új esethez képest szombaton 2174 újonnan regisztrált koronavírussal megfertőződött személyről számolnak be.
Horgászati tilalom lép érvénybe április 9-étől, ennek megszegése pénzbírsággal, illetve a halászati jog ideiglenes megvonásával büntethető – hívja fel a figyelmet egy Facebook-bejegyzésben az Országos Környezetőrség.
Nem vonzók az iskolaigazgatói és aligazgatói állások az oktatási rendszerben, ami meg is látszik az állások betöltésére megszervezett két versenyvizsga eredményén. A második vizsga után még mindig közel száz állás maradt betöltetlenül Hargita megyében.
Szükség van a hozzájárulásához!
Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.
A Príma Press Kft. által üzemeltetett szekelyhon.ro domainen és aldomainjein keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.
A sütik feladata: információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.
A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.
A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.
A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.
A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
Alapműködést biztosító sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Süti lejárata | |
PHPSESSID | szekelyhon.ro Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között. |
munkamenet | saját |
cookieControll | szekelyhon.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
cookieControlPrefs | szekelyhon.ro Feladata a süti beállítások megjegyzése |
365 nap | saját |
_ga | google.com | 2 év | harmadik fél |
_gat | google.com | 1 nap | harmadik fél |
_gid | google.com | 1 nap | harmadik fél |
cX_G | brat.ro/sati | 365 nap | harmadik fél |
cX_P | brat.ro/sati | 365 nap | harmadik fél |
cX_S | brat.ro/sati | munkamenet | harmadik fél |
evid_{customer_id} | brat.ro/sati | 90 nap | harmadik fél |
evid_v_{customer_id} | brat.ro/sati | 90 nap | harmadik fél |
evid_set_{customer_id} | brat.ro/sati | 1 nap | harmadik fél |
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
Preferenciális sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató / Funkció | Szolgáltató / Funkció Süti lejárata |
|
darkMode | szekelyhon.ro Sötét mód rögzítése |
30 nap | saját |
textsize | szekelyhon.ro Betűméret rögzítése |
30 nap | saját |
smartbanner | szekelyhon.ro Médiatér App smartbanner rögzítése |
7 nap | saját |
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.
Hirdetési célú sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
__gads | google.com | 2 év | harmadik fél |
_fbp | facebook.com | 3 hónap | harmadik fél |
ads/ga-audiences | google.com | munkamenet | harmadik fél |
DSID | google.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 100 nap | harmadik fél |
IDE | google.com | 1 év | harmadik fél |
pcs/activeview | google.com | munkamenet | harmadik fél |
test_cookie | google.com | 1 nap | harmadik fél |
tr | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
Közösségimédia-sütik listája:
Süti neve | Szolgáltató | Süti lejárata | |
act | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
c_user | facebook.com | 1nap | harmadik fél |
datr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
fr | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
locale | facebook.com | 1nap | harmadik fél |
presence | facebook.com | munkamenet | harmadik fél |
sb | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
spin | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
wd | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
x-src | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
xs | facebook.com | 1 nap | harmadik fél |
urlgen | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
csrftoken | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
ds_user_id | instagram.com | 1 hónap | harmadik fél |
ig_cb | instagram.com | 1 nap | harmadik fél |
ig_did | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
mid | instagram.com | 10 év | harmadik fél |
rur | instagram.com | munkamenet | harmadik fél |
sessionid | instagram.com | 1 év | harmadik fél |
shbid | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
shbts | instagram.com | 7 nap | harmadik fél |
VISITOR_INFO1_LIVE | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SSID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SIDCC | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
SAPISID | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
PREF | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
LOGIN_INFO | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
HSID | youtube.com | 1nap | harmadik fél |
GPS | youtube.com | 1nap | harmadik fél |
YSC | youtube.com | munkamenet | harmadik fél |
CONSENT | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
APISID | youtube.com | 1nap | harmadik fél |
__Secure-xxx | youtube.com | 1 nap | harmadik fél |
A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:
Studiul de Audienta si Trafic Internet (SATI): https://www.cxense.com/about-us/privacy-policy
Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage
Google Ads: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy
Google AdSense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu
Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/
Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies
A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.
A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, cX_G, cX_P, cX_S, enr_cxense_throrrle, evid_{customer_id}, evid_v_{customer_id}, evid_set_{customer_id}.
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód, Médiatér App letöltésére buzdító smartbanner, vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak
Preferenciális sütik listája: darkMode, textsize, smartbanner
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg
ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg
Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak
Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.
szóljon hozzá!