Hirdetés
Hirdetés

Közel a Hargita megyei integrált hulladékgazdálkodási rendszer beüzemelése

Forgalomra várnak az átrakó állomások. Nagyobb arányú újrahasznosításra, kisebb díjszabásokra számítanak •  Fotó: Pinti Attila

Forgalomra várnak az átrakó állomások. Nagyobb arányú újrahasznosításra, kisebb díjszabásokra számítanak

Fotó: Pinti Attila

Ha lassan is, de célegyenesbe ér a Hargita megyei integrált hulladékgazdálkodási rendszer beüzemelésének előkészítése. Pár hónapon belül már az is kiderülhet, hogy milyen változások történhetnek, mely vállalkozások biztosíthatják a szolgáltatásokat a továbbiakban.

Kovács Attila

2020. október 10., 18:582020. október 10., 18:58

Mint kérdésünkre Barti Tihamér, a Hargita Megyei Tanács alelnöke elmondta,

a gyergyóremetei hulladékgazdálkodási központ közbeszerzési anyaga szeptember elején átment a Világbank közbeszerzésekkel foglalkozó szakembereinek ellenőrzésén.

Miután a szeptemberi soros megyei tanácsülésen elfogadták, a közbeszerzési vezérigazgatóság asztalára került. ,,Úgy gondoljuk, hogy októberben kiírhatjuk a közbeszerzési eljárást” – vélekedett az alelnök, hozzátéve, ha zökkenőmentesen zajlik az eljárás, jövő év elején már érkezhetnek az ajánlatok. Ha azonban óvások lesznek, a hulladékgazdálkodási központ, és az ehhez kapcsolódó integrált megyei rendszer beüzemelése késni fog.

Hirdetés

Versenyhelyzet várható

Az európai uniós támogatással elkészült Hargita megyei integrált hulladékgazdálkodási rendszert érintő beruházások elszámolható költségeinek kifizetése tavaly decemberben zárult le.

Az üzemeltetéshez szükséges közbeszerzési eljárások kiírásának előkészítése most tekinthető befejezettnek, a megye három nagy térségét, Csík-, Udvarhely- és Gyergyószéket érintő kiírásokra pedig több jelentkező is várható.

Korábban megkeresésünkre a megye legnagyobb szolgáltatója, az RDE Harghita Kft. vezetője azt nyilatkozta, a megye egész területén pályázni fognak a hulladékgazdálkodási szolgáltatásra, a Csíkszeredában és több más településen tevékenykedő Eco-Csík Kft. pedig hasonlóképpen igyekszik majd megőrizni, illetve további településekre kiterjeszteni szolgáltatási területét.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Az integrált rendszer működésebe helyezésétől az olcsóbb lakossági díjszabások bevezetését is várják, ugyanakkor tisztább környezetet is szeretnének biztosítani, elszállítva a településeken kívül megjelenő hulladékot is.

A végső cél az összegyűjtött hulladékmennyiség 50 százalékának újrahasznosítása, a 30 százalékot elérő komposztálás, és a fennmaradó rész lerakása.

Közel 200 millió lejbe került

Az integrált hulladékgazdálkodási rendszer létrehozásának teljes költsége áfástól 190,5 millió lej volt, ebből az összegből a nem elszámolható részt, 36,6 millió lejt a Hargita Megyei Tanács biztosította. A beruházás során több év alatt nyolc szelektív hulladékgyűjtő udvar, két átrakó állomás, illetve Gyergyóremetén egy hulladékgazdálkodási központ épült lerakóval, komposztáló- és válogatóállomással, célgépekkel, és gyűjtőkonténereket is vásároltak.

Hirdetés
2 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében

Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén

Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén
2026. november 07., szombat

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában

Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában
2026. november 06., péntek

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ

Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
2026. november 06., péntek

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót

A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.

Nyugtat a pénzügyminiszer: nem vezetik be jövőtől lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.

Újraindították a cernavodai atomerőművet
Újraindították a cernavodai atomerőművet
2026. november 06., péntek

Újraindították a cernavodai atomerőművet

Hirdetés
2026. november 06., péntek

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen

Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó, amelyen az látható, hogy egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.

Kiselejtezett román zászlóban szállították a zöldhulladékot egy Suceava megyei településen
2026. november 06., péntek

Uniós biztossal egyeztetett a miniszterelnök a romániai oktatás jobb tétele érdekében

Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.

Uniós biztossal egyeztetett a miniszterelnök a romániai oktatás jobb tétele érdekében
2026. november 06., péntek

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Hirdetés